A Templom ősi nyugalmát mostanában különös zsibongás és forgatag nyomja el. Az arcok piroslanak, nem csak a kinti csípő hidegtől, de a kellemes, várakozással teli izgalomtól és boldogságtól is, hiszen karácsony közeledik. Nem ismeretlen ez az ünnep Fantasy World földjén és Valethas'Mon népe között sem, de a szóbeszéd szerint gyökerei nem e világban gyökereznek. Ismeretlen földről érkező bevándorlók hozták magukkal ide, akik a szeretetet és összetartozást ünneplik vele.
A Templom már folyik a karácsonyi készülődés, a számtalan folyosó, lépcső és fal bódító illatú tündérmagyallal van borítva, mindenfelé sürgés-forgás, hiszen erre az időre rengetegen összegyűlnek a Templomban, az is, aki általában máshol tölti mindennapjait, vagy teljesíti kötelességeit. Azonban nincs kapkodás, az oldott és ünnepélyes hangulat a legutolsó sarokig is elér. A konyha emelete felől csalogató illatok töltik meg a levegőt, ami a folyosókon mászkáló lények önmegtartóztatásának kemény kihívás, egy-egy kellemetlen falánksági incidenst azonban mosolyogva elnéznek. A szakácsoknak nagy öröm, ha ízlik a főztük :)
Hogy a karácsonyfával mi a helyzet? Arról egyelőre csak sejtés van, hogy az óriási, hat ember által sem körülölelhető, lapos, mandulaalakú képződmény mit kereshet a Templom tágas központi csarnokában.
Szeretettel várunk mindenkit a nevelde közös karácsonyozására! =D
Takumi furcsán nézte az őt üdvözlő Narva-t.De egy idó után viszonozta a kedvességet és ő is vidáman mosolygott a sárkányra.Nah végre ő is vidám volt,nem az a komoly merengő lélek mint álltalában.A vidámsága receptje ez esetben a vidám kis kék sárkány volt.Hmm...ha ő fel tudja vidítani a vidám természetével talán több találkozót kéne szervezni..Nah jó ez csak egy gondolat volt:P:D De hát vigülis a gazdája vagyok jó látni őt önfeledtül vidámnak lenni és ez engem is felvidított:))).Awuerat egy másik griff táraságában láttam...barna volt és jóval nagyobb mint ő. Hát a griffem már nem törőgött velünk ahogy Takumi sem ,aki egy ideig Narvával játszott majd elment másokkal ismerkedni.Ketten maradtunk.Én és Ragga.Te nem akarsz ismerkednivalakivel? bámultam értetlenül Raggara.Hátt az még ráér.Mert tán zavarok? gúnyosan nézett rám csak puszta kötekedésből.Nem dehogy.Hogy is gondolsz ilyet. majd viszonoztam egy mosollyal.Majd ő is.Hé gyere térképezzük fel a terepet! majd elindultam ,de Ragga nem jött.Te nem jössz?-És a többiek?Őket itt hagyjuk?-Hé,már nem gyerekek és amúgy is ha könnyű szerrel itt hagytak nem mintha nem örülnék hogy boldogokde csak tudnak magukra vigyázni!-Hátt....-Nah gyere már ne anyáskodj annyit!-Nem is anyáskodok-mondta durcásan Ragga.-Áááá,dehogynem!-hírhedt tulajdonságom hogy szeretek kötekedni a lényeimmel:)-De nem!-De igen!-De nem!-De igen!....- persze ez csak játék volt nem követte öri hari XD.Végignéztünk mindenkit.Sokan voltak.Volt ott egy sapkás lány és egy fiú.Ők valahogy vonzották a tekintetemet.Úgy tűnt kerestek valakit.De nem akartam bámulászni ezért levettem róluk a tekintetem.Ragga közben beszélt és beszélt nekem.Úgy tűnt sok mindenkit ismer mert nagyon tájékozódott volt egyes lények terén.Nem is gondoltam hogy ilyen társasági lény....Tovább mentünk a tömeg kavalkádában....
Volnau talán kicsit magányosan üldögélt a fa alatt, de nem nézett ki szomorúnak, inkább cak ült és figyelt. Gellerttel a nyomomban odasétáltam hozzá, ő pedig újra engedte, hogy megsimítsam a csőrét.
"Hamarosan kereshetnénk neked egy helyet a Templomon kívül." gondoltam úgy, mint amikor gondolatátvitelt használok, bár nem tudhattam, hogy a griff hallja el. Szemeimmel szugeráltam, hogy menjen, Ő is ismerkedjen, és bár semmilyen visszajelzést nem kaptam a felöl, hogy hallja-e az üzeneteimet, Volnau végül fölállt, macska-szerűen nyújtózkodott, majd arrébb ügetett és elvegyült a tömegben. Llorkynt, a driádot hirtelen nem láttam sehol, pedig tudtam, hogy olyan arany villanást kell keresnem, mint Drionuh, vagy akár Volnau.
Visszasétáltam Agerlionhoz. Törökülésben fölültem a kőpadra a cuccaim mellé, ő pedig ott ült előttem. Homlokomat az én homlokomnak nyomta, így símogattam a fejét és pislogtunk egymásra. Gellert kíváncsian mögém telepedett.
"Örülök, hogy itt vagy." küldtem Agerlionnak. Ő tovább pislogott, mintha valóban nem akarná a telepátiát használni, de végül csak fölzendült fejemben a hangja.
"Én is." kicsit eltávolodott tőlem, mély szemei szinte magába szippantottak.
"Miért nem mész ismerkedni?" kérdeztem, mert féltem, hogy én tartom vissza.
"Szeretnéd ha mennék?" kérdezte, a fejemben pedig fölvillant a mögöttem ülő Gellert képe, kíváncsi szemei. Agerlion lehunyta a szemét és egy pillanatra döbbenet, de Gellert gondolatait láttam. Egy villanásnyi ideig elmerültem ebben a másik dimenzióban, aztán kihátráltam belőle.
"Huhh, ezt hogy csinálod?" kérdeztem kifulladva, mintha kilométereket futottam volna, és homlokomat újra a sárkányénak döntöttem, de Agerlion ismét ne válaszolt, csak derűsen figyelt engem.
"Szeretnéd, ha mennék?" tette föl újra a kérdést és én megértettem, hogy arra gondol: itt hagyjon-e kettesben a másik lovassal.
"Ha elmész akkor menj az én kedvemért, de azért, hogy ismerkedj egy kicsit." mosolyogtam rá, mire kuncogva mordult egyet, majd hirtelen fölállt és nyújtózkodott.
"Valakik várják a fiút."
"Gondolod?" néztem lopva a hátam mögé.
"Igen." válaszolt a fehér sárkány, miközben az elképzelhető legelegánsabb mozdulattal megfordult, de még egyszer hátranézett rám.
x)
- Agerlion azt mondja, valakik találkozni szeretnének veled. - Lábaimat leengedtem a földre és Gellert felé fordultam. Arcán, ma már nem először, meglepetés szaladt át.
- Te gondolatban beszélsz a sárkányoddal?! - azt hittem az álla most esik le a földmagmáig. xD
- Nem csak vele. - mosolyogtam titokzatosan. Ő egy ideig ingatta a fejét, majd fürge mozdulattal fölállt.
- Megkeresem a driádjaim. Elkísérnél? - kérdezte, majd gálánsan felém nyújtotta a kezét, hogy fölsegítsen.
- Ó... természetesen, monsieur. x) - fogadtam el nagy kegyesen a felém nyújtott kezet, és elindultunk mi is kicsit szocializálódni a forgatagban.x)
A Templomba belépve ha lehet, még érdekesebb látvány fogadott, mint odakint. Tobb volt a lovas és a mindenféle, kisebb-nagyobb-mégnagyobb lény. Sajátjaimmal és a mellettem ámuldozó Gellerttel egy rövid séta után végül elértük a központi csarnokot. Fantasztikus látvány volt - a terem közepén állt a hatalmas fenyőfa. A legszebb fa volt, amit életemben láttam - dűs, mélyzöld ágai és tökélets alakja volt. A kapuban állva bámultam, majd egyszer csak apró taszítást éreztem a hátam közepén és hátranézve Agerlion derűs szemeibe nézhettem. Elmosolyodtam és a mellettem álló másik Lovasra néztem, akit talán még nálam is jobban elbűvölt a látvány. Talán túl sokáig is bámulhattam kissé elnyílt ajkait, csillogó szemei és a fürtjei közül elővillanó hegyes füleit, mert hirtelen fölocsúdott és kissé zavartan rám nézett.
- Még nem voltam ilyen karácsonyon... - magyarázta kicsit zavart mosollyal. Bátorítóan néztem rá.
- Gyerek, nézzünk körbe, hátha megtaláljuk a lényeidet. - és elindultam, de előtte még gondolatban közöltem a lényeimmel, hogy bátran menjenek ismerkedni. (: Hirtelen ismerős arcot pillantottam meg a fát díszítők között.
- DRAGIE! - kiáltottam és nem túl jó modorra vallón egy ugrással ott hagytam újdonsült driád-barátom és a másik Lovas lányhoz ugrottam. - De jó, hogy itt vagytok! - mondtam vidáman, ajátékosan ismerkedő Narvára és sötéten hallgató Kaerosra pillantva. (Miért érzem úgy, hogy Nihura és Kaeros jól kijönnének?! xD)
- Én is örülök nektek. - válaszolta mosolyogva, én pedig buzgón lerángattam az engem hűségesen követő Agerlion hátáról a nagy pakkot.
- Hoztam én is díszeket. - mondtam, majd előszedtem a saját szállítmányomat: rusztikus gömböket és csillagokat, melyek különféle ágakból összefont-szőtt gömbök és csillagok voltak, natúr színben, vagy arannyal és bronzzal lefűjva. Magam csináltam őket és a kopozíciót néhol megségeltem egy-egy arany gyönggyel vagy csipkebogyóval. (: Egy percig tanakodva néztem a fára.
- Valahova jó magasra, szóltam, miközben automatikusan kibontogattam a kapcsokat a kabátomon és ledobtam az egyik fal mellett álló oadra.
"Gwaeron?..." küldtem a gondolati üzenetet, mire azonnal hallhattam is, ahogy a kék sárkány odadübörög hozzám, lehajtja mellém a fejét és vidáman néz rám. "Emelj fel..." küldtem az üzenetet és egy ugrással a hátán termettem és a nyakán húzódó tüskékbe kapaszkodva fölcsimpaszkodtam a nyakán, egészen a tarkójáig. Kicsit görcsösen markolásztam az utolsó tüskét, de az idefelé bemutatott mutatvány magabiztosabbá tett. x)
"Rendben, emelhetsz." mondtam, mire a sárkány lassan kinyújtotta a nyakát, velem együtt, aki a fején inogtam, és lenézve hirtelen olyan 2.5 méteres magasságban találtam magam. xD Óvatosan fölálltam és gyorsan földobáltam a fára a díszeimet. xD "Jól, van, rakjááál le." xD
- Huha, még egy izgalmas mutatvány. - sétált mellém Gellert, mikor lecsuszantam Gwaeronról.
- Ööö... kösz, nem tudom, ma mi van velem. xD - nevettem rá, mire ő is elvigyorodott. Kicsit kifújtam magam és a sálamat is a kabátomhoz csatlakoztattam, kicsit megüresedett táskámmal együtt. Szétnézve a termen mindenhol élénk társasági életet láttam. Agerlion ugyan nem hagyott el, csak hosszabb-rövidebb időkre és mindig visszatért hozzám. Nem használt gondolatátvitelt, csak valami mély, bölcs derüvel nézett a szemembe. Úgy szerettem.
Gwaeron szertelenül mászkált fel és alá és ilyesztő méretei ellenére úgy érzem, hamar szimpátiát keltett mindenkiben. Bár néha megilyedtem, olyannak tűnt, mint kiselefánt a porcelánboltban, de valahogy minig egy miliméterrel elkerülte, hogy lesodorja valakinek a fejét egy hirtelen mozdulat következtében. xD
Alig hittem a szememnek, amikor valóban megláttam Kaerost és Nihurát egymással szemben. xD Csak álltak és bámulták egymást nagy, kísérteties világító szemeikkel, néha prüszköltek egyet egymásra és látszólag nagyon jól elvoltak. xDxDxD
Aegloss a szokásos kaján derüjével korzózott föl és alá a teremben. Drionuh virgonccul ügetett körbe-körbe, most éppen odajött mozzám, hogy megbökdöshessen selymes orrával, majd ment is tovább. Nessar Olliast kutatta fáradhatatlanul, és volt egy olyan érzésem, hogy meg is találja majd.
A felé vezető kikövezett útra kanyarodtam újdönsült útitársammal és immár kényelmes ügetésben haladtunk nyílegyenesen a város felé hömpölygó tömegben. Sokan jártak errefelé gyalogosan, lényeikkel. A tömeg utat nyitott a kapu felé igyekvő konflisoknak és társzekereknek. Színes menet volt, annyi szent. Az út két szélén örök világosságot nyújtó díszes lámpák sorakoztak párosával, egyenlő távolságokban. Tenar, mert így hívták a lovast mosolyogva fordult felém:
- Mindig megigéz a város. Annyi és annyiféle ember van itt. Szeretem nézni, kicsit kavarogni közöttük. Aztán persze ott van a Templom. De mostanában nem sok időm volt ide jönni, annyira szét vannak szórva lényeim Fantasy World szerte mindenfelé.
- Én még nem sokat voltam itt. - vallottam be kicsit restelkedve.
- Valóban? - vonta föl a szemöldökét és maga elé meredve gondolkodott egy kicsit. - Majd körbenézünk egy kicsit. - mosolygott újra, és pedig boldogan viszonoztam a gesztust.
- Rendben. - csaptam rá a lehetődégre. x) - De először meg kell keresnem valakiket... négy új társat kaptam magam mellé, és szeretném, ha Llorkyn találkozna velük... meg hát persze én is szeretnék velük karácsonyozni.
- Új lények, ez nagyon izgalmas! - ragyogott fel. - Milyenek ők?
- Driádok.
- Sajnos még nem sokat hallottam rólok. - láttam rajta, hogy most ő érzi magát kicsit feszélyezve, úgyhogy gyorsan megnyugtattam.
- Nem vagy egyetlen. Nem is teljesen evilágiak. Félig szellemek. Magam is az vagyok.
- Driád?!
- Igen. - mosolyogtam rá, hajamat fél kézzel arrébb söpörve, hogy láthassa hegyes, tünde-szerű fülemet. Arca döbbent volt de lassan visszakúszott rá a mosoly és a kíváncsiság is.
- Majd szeretném hallani a történetedet.
- Én is a tiedet. - kacsintottam és kicsit gyorsabb ügetésre bírtam Llorkyn, hogy gyorsabban utat törjek a tömegben. Hátrapislantva láttam, hogy a pegazus és lovasa követnek, ami örömmel töltött el, majd Llorkyn beklappogott a széles kapunk. A nem kevésbé zsúfolt téren mégis megálltam, hogy megvárjam Tenart, remélve, hogy folytatjuk a beszélgetést és együtt kaptathatunk fel a kis utcákon a Templom felé.
Szerencsére így is lett. (:
Az utcákon is hömpölyögtek az emberek, Lovasok és Lényeik, a boltosok a hideg és a lassan megerdő hó ellenére is kint voltak az utcákon, és az üzlethelységekben is hívogató fény világlott a korai szürkületben. Majd a város alsóbb felein lévő középkorias fagerendás céhházakat följebb kaptatva lassan fölváltották a fehér kövekből épített teraszos-árkádos, dúsan faragott fejedelmi házak, mígnem az eddig is a tetők fölött magasodó Templom teljes egészében kibontakozott egy hófehér kövekkel lerakott, kőr alakú tér másik oldalán. Itt pillanthattam meg Tenar többi társát: a hófehér sárkányt, aki fejedelmi nyugalommal ült, kígyózó farkát maga köre tekerve; a gigászi kék sárkányt, akinek látható fiatal kora ellenére máris közel három méter magasra emelkedett a föld fölé; a baljóslatú csontvázszerű árnypegazust és a mellette fekvő, csörét csattogtató árnyhippogriffet, egy hatalmas unikornist, fehéren szikrázó szőrrel, tűzvörös sörénnyel és villogó zöld szemekkel, és még egy lényt, akit eddig nem láttam - egy hatalmas, de vékony testalkatú, aranyszín griffet. Tenar lecsusszant Drionuhról, a pegazusról, aki idáig hozta, megpaskolta az állta nyakát, aki megrázta sörényét, és társaihoz lépett.
- Gellert, bemutatom a "kis" csapatot: Ő itt Agerlion. - szólt, mire a sárkány rám villantotta mély, bölcs szemeit. - Gwaeron. - paskolta meg a lány a kék sárkány lehajtott nyakát, mire az megbökte nagy fejével és kedvesen pislogással kikunyerált magának egy orrsimogatást. - Az ő neve Nihura. - szólt a lány, talán kicsit félve pislantva a csontváz-lóra, aki nem mozdult, de valahogy úgy éreztem, mégis enyhül sötét pillantásának fenyegetése. - Ő pedig Aegloss. - a hippogriff gyorsan fölpattant és újra csettintett a csőrével, de kifejezetten barátságosnak tűnt. - Drionuhot már ismered... Ő Nessar. - simította meg fehér pegazus marját, aki nyugodt tekintettel nézett rám. Igazán nagyszerű volt. - Ő pedig Volnau. - ért az utolsó lényhez Tenar. A griffel még láthatólag nem szoktak össze egészen, kicsit félve nyúlt a csőre felé, de az hagyta, hogy végigsimítsa és ostorszerűen mozgatta hosszú, oroszlánbojtos farkát. - Ő pedig itt Llorkyn és Gellert. - fordult mostmár felénk, azzal a kedves mosollyal az arcán. Bután pisloghattam, de végül sikerült kinyögnöm együdvözletet. Lecsusszantam a driádról és talán nem ok nélküli ámulattal néztem a csapatot. Tenar láthatta rajtam a tehetetlenséget, aminek zavartsága csak egyre tehetetlenebbé és tehetetlenebbé tett (xD) mivel újra megszólalt.
A pegazus és lovasa egyre közelebb és közelebb ért hozzánk, mígnem kivehettem részleteinket is.
A Lovas egy lány volt.
Csendes döbbenet. De próbáltam leplezni. xD Fekete csigás hajának egy részét bő, kötött fekete sapka szorította le, a többi messze röpködött a háta mögött, akárcsak hoszú, derékban szűkített, mentés kabátja. Nagy mélybarna szemei kedvesek, de titokzatosan voltak. Sötét öltözetéhez jó kontrasztot adott hófehér bőre. Már messzebbről üdvözöltem, mire kedvesen intett és nem halogattam a bemutatkozást sem, aminek kíséretében elcsalhattam tőle egy rövid kézfogást. x) Az az érzés futott át rajtam, hogy ez egy nagyszerű újévi ünnepség lesz és megmagyarázhatatlan vidámság töltött el, ahogy lényeink versengve száguldoztak és felbukkant előttünk a főváros és a Templom tornyai.
- Havazni fog! - állapítottam meg, ahogy az égre néztem. A levelüket vesztett fák ágai között láttam a lomhán mozgó, vastag fehér hófelhőket. Csípőre tett kézzel néztem föl, majd öszeszorítottam a szemem, hogy kizárjam a hófehér ragyogást és kicsit összerázva a hajamat újra magam elé meredtem. A tisztás eddig üres volt, de most megpillantottam a tál alakú bemélyedés egyik peremén magasló vastag tölgy tövében Llorkynt. Elmosolyodtam.
- Szia Llorkyn! - a driád megtörte mozdulatlanságát és vidáman füttyögve hozzám ügetett és a tenyerembe dörgölte a fejét. Nekidőltem a sejmej szőrrel fedett nyaknak és símogattam a nyakán lévő nagy tollakat. Igazából idefelé jövet nagyon egyedül éreztem magam, amitől kellően elkenődtem, de nem akartam rossz kedvemet a lényecskére kenné, így bátorító mosolygással húzódtam el tőle. - Megyünk a Templomba karácsonyozni, rendben? - kérdeztem, mire beleegyezően pislogott. Megpaskoltam az oldalát, majd egy gyors mozdulattal gyorsan földobtam magam a hátára és a fejemre dobtam köpenyem kámzsáját. Nem is kellett szólnom, neki, már lassan el is indult a fák között. Erősen szorítottam a térdemmel és áldottam az őseim, hogy olyan jól megtanítottak lovagolni szőrén is. A driád kecses mozdulatokkal szökkent föl és le a vaskos gyökerekről, a vékony hóréteggel borított talajon, lejtőn föl, lejtőn le lépegetős-ügetős ütemben, mígnem elértük Rissahna szélét. Ott megálltunk én pedig végignéztem a hóval borított végtelen síkságon. Ravasz vigyor terült szét az arcomon.
- Mi lenne, ha nagyobb sebességre kapcsolnánk? - súgtam nagy füleibe, amire a driád édesen összeszorított szemekkel nevető-csettegő hangot adott ki és egy pillanatra hátsó lábaira állva megugrott és száguldásba kezdett a síkságon. Jobban ráhajoltam a nyakára, hogy kisebb legyen a légellenállás (xD) és nagyot kurjantottam örömömben. Llorkyn természetfeletti gyorsasággal valódi szellemként vágtatott az amúgy térdig érő hóban néha nagyokat szökelve - láthatólag ő is élvezte. Rábíztam magam irányítására, mivel tudtam, hogy mindenhová tévesztés nélkül eltalál. Egy pillanatra mintha madártávlatból láttam volna magunkat, ahol siklunk a havas tájon. Felejthetetlen élmény volt. Hirtelen örlettől vezérelve újra kiegyenesedtem és karjaimat széttárva, csukott szemmel élveztem a száguldást, csakhogy az a furcsa érzésem támadt, hogy figyelnek. Fölpattantak a szemeim és gyorsan körbetekintettem a fehér tájon... majd az égen is. Viszonylag messzire tőlünk az égen több repülő pontot láttam és ha megerőltettem a szememet, két, a földön vágtázó lényt is megpillanthattam.
- Kik lehetnek ezek?... - töprengtem hangosan, föltéve a költői kérdét, amivel Llorkyn lelkes füttyögéssel híven válaszolt. Ekkor különítettem el a csoporttól egy közepes mérető fehér sárkányt aki a föld felé ereszkedve siklott, hátán egy Lovassal, akit csak azért vehettem észre, mert hosszú fekete köpenyt, vagy kabátot viselt, ami lobogott a szélben. - Llorkyn, gyerünk közelebb! - szóltam izgatottan, mire a driád egy apró kis irányváltoztatásnak köszönhetően egyre közelebb és közelebb szivárgott, miközben sebességben egyáltalán nem maradtunk le. Egyre közelebb és közelebb érve újra a fehér sárkányt néztem, és akkor azt vettem észre, hogy a Lovas föltérdelt a nyeregben, majd egy merész ugrással levetette magát a sárkány hátáról, aki a következő pillanatban el is kapta. A szájam tátva maradt, a kíváncsiságom pedig egyre nagyobb és nagyobb lett. De a mutatvány még nem ért véget, a sárkány hamarosan olyan közel szállt a földhöz, hogy a Lovas át tudott szállni az alattuk vágtázó aranyszín pegazusra, majd felénk vették az irányt, és ekkor jöttem rá, hogy ők valószínűleg ugyan úgy láttak minket, mint mi őket. xD
Boldog mosollyal látom, hogy egyre többen jelennek meg a helyszínen. Most nem hoztam el a lantolinomat nyekeregtetni mint tavaly, a Templom folyosóit és termeit így is kellemes zene tölti meg, ha lehet, még tovább emelve a hangulatot: egy nagy, díszes hárfa húrjai csengenek-bonganak, ismerős karácsonyi dallamokat fűzve egybe. Narva egészen megélénkül, bohókásan dülöngél ide-oda a dallamra a kiállított asztalok között, és egyikről se mulaszt el csipegetni valamit. Amikor felém pillant nevetős képpel, fejcsóválva vigyorodom el és fejemmel a bejárat felé intek. Vízisárkányom mint egy bolondos kiskutya, szalad az érkezők felé, ideje lenne kicsit összeboronálni a társaságot, és ha valaki, hát ő oldhatja a hangulatot :) A nála jóval termetesebb Drellia előtt lefékez és csillogó szemekkel, érdeklődve pillant rá. Liliék sajnos nem tölthetnek itt sok időt, de látszólag kitűnően érezték magukat, és az a lényeg. :) Aztán nem sokkal később befut Hara is és lényei. Minden érkezőnek vidáman integetek, és egyre jobb kedvem kerekedik. Csak mikor Kaerosra téved tekintetem, érzem úgy, hogy esőfelhők gyülekeznek felettem. Robosztus unikornisom lecövekelt az egyik oszlop aljában és azóta ott áll olyan mogorva és savanyú tekintettel, hogy attól a tej is megalszik, méltóságteljes magányba burkolózva. Kissé bizonytalanul indulok meg felé, és nehezen, de állom kelletlen pillantását, amivel kísér. Szeretnék a sötét szemek mögé látni, valami gyöngeséget vagy rokonszenvet találni az áthatolhatatlan ridegség mögött. Hogyan törhetném át a jeged, kedvesem?
Kaeros ekkor hirtelen megrázza hosszú, sejtelmes függönyként lehulló sörényét és pillantása elsiklik rólam, de ugyanolyan dermedtséggel áll az oszlopnak vetve oldalát. Talán hallotta a gondolatot? Meghökkenve, önkéntelenül lépek hozzá közelebb, ez új nekem. Még nem fordult meg a fejemben, hogy megpróbáljam telepatikusan keresni velük a kapcsolatot. Utoljára Kaskae-vel, de az borzasztó régen volt, és az emléke csak még nagyobb szomorúsággal tölt el.
Félszegen nyújtom Kaeros felé a kezemet, ő nem kapja el fejét, de sötét pillantása megvillan és egy pillanat töredékéig megint magamon érezhetem. Próbálom csillapítani kezem remegését, ahogy óvatosan végigfuttatom ujjam a homlokán, attól félek egyszer csak egy felháborodott horkantás kíséretében faképnél hagy. Azonban nem teszi, csak sötéten mered rám, ezúttal olyan tekintettel, amiről végképp nem tudom eldönteni, mit jelenthet. Mégis újra elönt a boldogság, és lopva hátrapillantok. Narva továbbra is bátran ismerkedik a többiekkel, most éppen Takumit "udvarolja" körül. Mikor visszapillantok Kaerosra, önkéntelenül is elmosolyodom. Észrevétlenül egy apró hópehely szállt fekete orrára, olyan bizarrul aranyosan mutatva, hogy még egy kuncogást se tudtam megállni. Kaeros szemei erre már még inkább sötétbe borulnak, és nem tudom, hogy megszeppent ábrázatomtól, vagy mert az én orromra is hópehely hullott, sejtelmes csillanást vélek látni és halk nyihogást vélek hallani. Kaeros pedig elfordítja hatalmas fejét és egy ekkora unikornistól szokatlan módon szinte elsuhan, mint egy árny, patái kopogása úgy hangzik, mint esőcseppek dobolása az ablakon.
Megbabonázva pillantok utána, majd körbe a teremben. Fülembe újra beszűrődik a kellemes zsivaj és a hárfa ünnepélyes hangja, de a levegőt most különös vibrálás tölti meg. A középen lévő hatalmas tárgy, ami tulajdonképpen egy óriási fenyőmag, hirtelen barnás-vöröses izzásba kezd, a varázslók egyre hevesebb ritmikával kántálják a varázserejű szavakat. Itt az idő, gondolom, és elindulok feléjük.
- Gyertek, mindenki! - intek a kezemmel a jelenlévők felé, és megállok pár méter távolságra a varázslók gyűrűjétől - Hozzátok a díszeket is , de előtte fogjuk meg egymás kezét, és énekeljünk együtt! - teszem hozzá mosolyogva, és várom hogy egybegyűljünk.
Narva mellém lép, én a nyakára helyezem a kezemet és hirtelen Kaeros árnya is megjelenik a látóterem sarkában. Nem néz rám, de szeméből most eddig nem látott melegség sugárzik és átjár, ahogy az ő nyakát is megérintem. Mikor teljessé válik a kör, és senki nem hiányzik, a hárfa hangjai még nagyobb erőre kapnak, és körbeszárnyalják a hatalmas teret. A mag héjának roppanása se zavarja meg hullámukat, és az egyre sűrűben szálló hópelyhek vad kavalkádjában szárba szökken a fenyőfa. Először csak zöld, húsos szárként tekergőzik az ég felé, majd egyre inkább vastagodik, futja meg a kemény kéreg. Félelmetes gyökerek is megerednek, de kitűnően utat találnak maguknak az ünneplők tömegében, az asztalok és karcsú oszlopok között. A végeredmény egy lélegzetelállító faóriás, smaragdzöld ágai kecsesen nyúlnak be az erkélyekre, teraszokra és a kör alakú, nyitott kupola felé.
Boldogan pillantok körbe, miközben szól a Kiskarácsony, nagykarácsony... és biztatva pillantok az arcokra. Így még a szilvesztert is együtt ünnepelhetjük :)
Megbeszéltem a lényeimmel hogy találkozzunk egy adott helyen ahonnan majd elindulunk a közös karácsonyozásra.Mikor végre megérkeztek,még volt egy feladatom..El kellett döntenem ,hogy kinek a poggyászaként utazzak.Végül is Ragganál döntöttem.Nem akaratoskodott engedte hogy felüljek a hátára.Elindultunk.Nehéz volt az arra fele vezető út.Eléggé dimbes dombos terület volt.Alig vártam már hogy megérkezzünk.És megérkeztünk.XDWow ezek aztán jó méretesekcsak erre tudtam gondolni a főbejárat láttán.De ami mögötte van az még érdekesebb.Gyönyörű a templom belseje főleg most hogy tele van tömegekkel.Rengeteg lovas,rengeteg lény,rengeteg boldog arc.Hát először is belevágtunk magunkat a díszitésbe.Mikor ezt abba hagytuk egy közös éneklésben vettünk részt.Nagyon jó volt.Minden dalt bátran énekeltek a lényeim(márha azt annak lehet nevezni XD).Én is énekeltem ahogy csak a torkomon kifért a magam pocsék hangjával.De most ez egyálltalán nem számított.A lényeg az volt hogy jól érezzük magunkat.És abban bőven volt részünk.
Hát, megkésve bár, de törve nem, én is karácsonyozok lényeimmel.:P Szegénykéim kissé elhanyagoltak, de a karácsonyi készülődés nagyon lefoglalt.:S Utálom ezt a felfordulást, és jó, hogy vége... Annoth, Kobeth, Ramine, Grabbah és Dabbah megnyugtató közelsége már nagyon hiányzott, és látom rajtuk, hogy én is hiányoztam :D Természetesen ajándékot is hoztam. Kinek-kinek kedvenc csemegéjét, és mellé egy nagyobb, közös ajándékot: egy bizonyos festményt (természetesen saját alkotás:P), melyre mind az öt lény felkerült. Csoportportré XD. Teljesen el voltak ragadtatva tőle és miután kihálálkodták magukat úgy néztem ki, mintha valami óriási bozótoson verekedtem volna keresztül magam esős időben: Hajam mint a szénakazal, ruhám meggyűrve, összesározva-nyálazva, kisebb-nagyobb zúzódások és karcolások a bőrömön. De nem bánom:) Tudom, hogy csak szeretetből csinálják és baromi jól esik, hogy ennyire kötődnek hozzám. Még Dabbah is. Kitűnően beilleszkedett, már egy ideje teljes értékű tag, mindenki elfogadta, megszerette - a maga módján persze - és már el se lehetne őket választani. A rangidős vezető természetesen Grabbah, és bár nem illki, hogy kedvencem legyen, mégis ő áll legközelebb a szívemhez. Ezt a többiek is tudják, de nem zavarja őket, elfogadják a tényt, és elismerik az unikornis "vezérségét". Az edzéseken mindig ő csapat mozgatórugója, gyors felfogása, előrelátóképessége segíti, hamar átlátja a helyzetet és kitalálja a megfelelő taktikát. Már nem tudom legyőzni őket a transzformációval se.:) Büszke vagyok rájuk.
A karácsony csendben és meghitt hangulatban telik, mindenki élvezi az együttlétet (főleg én, hiszen ők minden nap találkoznak). Sokat énekelünk, mesélünk egymásnak és nevetünk. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam másokkal is találkozni, de végül lehet, hogy jobb volt így. A szilvesztert mindenképpen jó lenne az egész "bandával" tölteni:P
Fáradalmas és hosszú útnak nézünk elébe. Narva sajnos nem tud repülni, és Kaeros is csak ímmel-ámmal engedett a hátára. Egy ideig egész jól ment a dolog (na jó, az unikornis részéről csak tűrés kérdése volt), amíg jószágom meg nem makacsolta magát és tüntetőleg letért velem az útról. Narva megállt és csak meglepetten nézett, amíg Kaeros ráérős legelésbe kezdett. Unszolva paskoltam az oldalát, próbálkoztam becézgetéssel rávenni, hogy menjünk tovább, de rám se hederített a drága. Kellett elhoznom, erre gondolhattam volna előre... Bosszúságomat a nemtörődömség álarca mögé rejtve sárkányomhoz bandukoltam, aki lábait kissé berogyasztva készségesen felajánlotta, hogy visz a hátán. Megsimogattam pikkelyes fejét, de közben töprengve néztem az idegesítő komótossággal lépegető Kaerost, amint jóízűen tépkedi a füvet. Kötőféken aligha tudnám magam után vonszolni a jókora unikornist, és nem tudom még, mennyire bízhatok benne, hogy követni fog. De a hiúságában mindenképp. Narvára pillantottam egy bólintással jelezve, hogy felszállok rá. Nyereg híján elég kényelmetlen dolog, de ha időben oda akarok érni..
Nézem, Kaeros figyel-e, amíg sejtelmesen Narva fülébe sutyorgok valamit, majd éleset kurjantok és sarkammal megütöm a sárkány oldalát, mint a cowboyok. Azzal Narva felágaskodik és akkora szaporasággal kezd vágtatni, ahogy csak tőle telik. Kihívóan szaladjuk körbe többször az unikornist, és további vidám kurjantgatásokkal, nagyokat szökkenve mutatjuk, milyen jókedvűek vagyunk. Megkockáztatok egy incselkedő sörényhúzogatást is, amit Kaeros már igazán nem hagyhat figyelmen kívül. Aztán usgyi, rohanás a kikövezett út felé, ami a városba felfelé vezet. Narván látom, hogy tényleg élvezi a játékot, de kezd fáradni.
- Csak addig bírd, amíg a városba nem érünk. - mondom a füléhez hajolva.
Dübörgő dobbanások jelzik, hogy ötletem bejött, és sikerült versengésre sarkallni Kaerost. Nem is kell hozzá sok, hogy beérjen és egy másodperc műve alatt elviharzik mellettünk egyenesen előre. A városkapu már csak pár tíz méter, addig biztos kitart a lendülete. Narva egyre lassul, de oldalát veregetve diktálom neki a tempót, az talán segít. Az éjfekete unikornis jóval előttünk besüvít a kapun, mi pedig nem sokkal utána. Narva azonnal lefékez, teste rémesen felhevült a vágta közben, de hüllő lévén legalább felélénkíti :P A kintről bebámuló ijedt strázsáknak intek, hogy gyorsan zárják a kaput. Ahogy reméltem, Kaerosomat megzavarja és elbizonytalanítja az utcai forgatag, és már későn fedezi fel a kaput, minthogy kimenekülhessen rajta. Óriáslovam minden méltósága elszáll a zsivajos és széles utcán állva, ahol nem egy megtermettebb sárkány vagy egyéb lény bandukol lovasával karöltve. Tehetetlenül prüszköl kifelé tekintve a rácsok közt. Legmelegebb mosolyomat küldve felé intek a fejemmel, és Narva hátán elinduluk a hegyre épült város tetején magasodó Templom felé. Kicsit aggódva pillantgatok hátra, mikor nem látom jönni, de nagy nehezen felfedezem, amint gondosan a forgatagba vegyülve, legyőzötten baktat tőlünk messzebb. Megkönnyebbült sóhajjal fordulok előre, de azért szemmel tartom. Velünk együtt látom, hogy többen is tartanak már a központi épület felé, az utcai forgatag többnyire arrafelé sodorja a lézengőt.
Nem sokára elérjük az alabástromfehér lépcsőt, ami a kissé vízszintesre kiegyenlített térről vezet a Templom felé. Széles, faragott kapun lépünk át, miközben üdvözlésképp biccentek az őröknek és pár pillanatra megállok, hogy bevárjuk Kaerost. Az unikornis egy pislantás nélkül elhalad mellettem, de elmosolyodom és Narvával követjük. Hál' istennek nem kell lépcsőznünk, hogy elérjünk a tágas központi csarnokba. Belépéskor azonnal rám ragad az ünnepi hangulat és boldogan látom, hogy már gyülekeznek a lelkek. Hátamról lekanyarítom a tatyót, amiből frissen sült mézeskalács kerül elő és jó pár dísz. Közösen díszítjük fel a fát ugyanis =) Ami még egyelőre nincs, de középen ott pihen az a hatalmas valami (bocsánat, más megnevezés most nem jutott eszembe XP), körülötte pedig jellegzetes öltözékükről felismerhetőek a Templom varázslói. Egyik kezükben nyitott könyv, a másikat mindannyian a kemény, barna héjnak tartják és látszólag varázsigét mormolásznak magukban. Kaeros és Narva eközben kimondott érdeklődéssel járkálnak körbe-körbe, ismerkednek a jelenlévőkkel, bár az unikornis inkább csak távolabbról.
- A többiek is a te lényeid voltak? - mutatott előre az égre, ahol még apró foltokként látszottak a többiek.
- Igen.
- Népes kis csapat. - szólt töretlen jókedvvel, miközben hátasaink versengve előzték le egymást. Azt hiszem azonnal megkedveltem Gellertet és a driádját, és kimondhatatlanul jó érzés volt velük együtt száguldozni a fennsíkon. Szerettem volna mondani még valamit, de ekkor egy utolsó lanka mögül előbukkant a hóhoz hasonlatosan fehéren sziporkázó főváros és a Templom, és akkor egy pillanatra megálltunk.
- Ugye te is arra mész? - szóltam halkan, csak remélve az igenlő választ.
- Igen. - válaszolt a tiszteletet parancsoló tornyokra meredve útitársam, majd a percnyi csendet a csettegve-füttyögve kuncogó Llorkyn törte meg, mire mindketten fölocsúdtunk gondolatainkból. Végül sarkammal indulásra ösztökéltem Drionuhot, akinek nem is kellett kétszer mondani és egy perc múlva ismét nevetve-versenyezve száguldottunk lefelé a lejtőn, rátérve a Valethas'Mon felé vezető kivilágított kőútra.
Tenar
(... hát ezt nem hiszem el... komolyan csak 3 részben fért be?! xD)
Így hát most már majdnem teljes létszámban igyekeztünk a Templom felé egy kis karácsonyozásra, amikor észrevettem a síkságon mozgó másik alakot. A Lovas egy Drionuhnál kisebb hátason ült, de az méretéhez képest igen gyorsan szökellt a hóban. A Lovas köpenye röpködött utánuk, és úgy tűnt, szinte azonnal észrevettek minket. Nagyon kíváncsi lettem, amit Agerlion meg is érzett.
"Átszállhatnál Drionuh hátára." mondta.
"Nem tudnál közelebb menni?" kérdeztem a nyeregben előrehajolva, kíváncsian bámulva a másik Lovast.
"Nem hinném, hogy az udvarias lenne. Szerintem mindkettő hülyét kapna." felelte Agerlion vigyorogva, bevetve Aeglosstól szerzett új szókincsét. xD
"Krhmm... ok, akkor... Átszállhatnék Drionuhra, nem gondolod?..." motyogtam az önbizalom teljes hiányában.
"Micsoda fantasztikus ötlet." kuncogott a sárkány. "Nem állunk meg." tette még hozzá egy újabb vigyorral.
Gondolatban továbbítottam a tervet a pegazusnak, aki újabb vidám nyerítéssel egyezett bele. Agerlion lassított, Drionuh gyorsított, így a két lény hamar beérte egymást, a fehér sárkány pedig újra ereszkedni kezdett.
"Hogy jutnék én oda le?" tanakodtam. Egy kicsit megijedtem a feladattól. Csak egy kicsit… "Valahogy el kéne jutnom a mancsodig." állapítottam meg.
"Ugorj, és én majd elkaplak." jött a vidor válasz Agerliontól, ami valahogy nem nyugtatott meg sokkal jobban... xD
"AZT AKAROD, HOGY LEUGORJAK A HÁTADRÓL, ABBAN REMÉNYKEDVE, HOGY HÁTHA ELKAPSZ, MIELŐTT ODAKENNÉM MAGAM A FÖLDHÖZ?!" hisztiztem gondolatban.
"Tenar, gondolj a sok közös gyakorlásra. És gondolj a gyíklény-kalandra. Akkor is elkaptalak, pedig az még csak nem is volt előre eltervezve." Ebben igaza volt. Agerlion fokozatosan ereszkedett, Drionuh pedig kitartóan vágtázott, így megértettem, hogy nincs idő teketóriázni. Közben a hír a többiekhez is eljutott, így minden lényem izgatottan várta, hogy sikerül-e a mutatvány. Egy csattal gyorsan a nyereghez erősítettem nagy táskámat, majd kivettem a lábamat a kengyelből és görcsösen kapaszkodva a nyeregbe fél térdre álltam. Agerlion biccentett, én pedig egy pánikkal teli pillanat villanása után elrugaszkodtam a nyeregből, és a következő dolog amit felfogtam, már az volt, hogy a sárkány karmai között lógok. Nagyokat lélegezve pislogtam, mire felfogtam, hogy sikerült akkor viszont hangos üdvrivalgásba törtem ki.
- Agerlion, sikerült! Huh, ez állati jó volt! - rikoltottam a sárkány pedig vidáman kuncogott. Fejemben többi lényem üdvrivalgása kísért, miközben a fehér sárkány mancsai közt lógva pár méterrel a föld fölött siklottunk, egyre közeledve Drionuhhoz. Nem szabadott elfelejtenem, hogy a nagy mutatvány második fele még hátra van - átülni a pegazus hátára. Agerlion minden szárnycsapással kicsit előrébb mozdult, így fontos volt a megfelelő pillanat elkapása. Lábammal egy pillanatra már meg tudtam érinteni Drionuh hátát a szárnyai között.
- Három... kettő...egy... most! - rikoltottam, Agerlion pedig elengedett. Egy kis huppanással megálltam a vágtázó patás hátán, de gyorsan le is kuporodtam, mielőtt elvesztettem volna az egyensúlyomat. Hát megérte a sok gyakorlás, mind a sárkánnyal, mind Drionuhval. (; Átkaroltam a pegazus nyakát, lovagló ülésbe csusszantam a szárnyai és a marja között, a fehér sárkány pedig már újra magasan járt.
"Minden elismerésem." hallottam Agerlion vidám hangját én pedig szalutáltam a magasan szárnyaló fehér folt felé, mielőtt a kötelék megelőzött volna minket, hogy a Templomnál várjanak meg. Drionuh mellett föltűnt Nessar. Felejthetetlen élmény volt a havas mezőkön vágtázni velük. Figyelmemet azonban most újra a másik lovas felé irányítottam, aki időközben közelebb jött. Felé irányítottam Drionuhot, Nessar, pedig a repülő alakulatot követte a földön, hogy minél kevesebb időt kelljen hidegben töltenie.
Ahogy a két vágtázó lény egyre közelebb került egymáshoz, már jobban szemügyre vehettem a másikat. A Lovas lénye a legfurább és egyben az egyik legkedvesebb volt, amit valaha láttam. Teste vékony volt, valahol a ló és az agár között. Ujjai hármas patában végződtek. Farka hosszú volt, fényes szőrű bojtban végződött, nyakán pedig hosszú aranyszín tollak voltak. Homlokából kétágú, fényesen csillogó szarv meredezett, szemei borostyánsárgák voltak, és barátságosan csillogtak. Hihetetlen ügyességgel és gyorsasággal szökellt-vágtázott a magas hóban.
Lovasa egy nálam valamivel idősebb fiú volt. Sötétlila csuklyás köpenye alatt fekete zubbonyt, nadrágot és hosszúszárú csizmát viselt fehér, bő ujjú inggel. Félhosszú barna haja volt a szélben játékosan röpködő fürtökkel és vidám barna szeme.
- Üdvözlégy Lovas! - kiáltotta már messziről, én pedig válaszul intettem. A két lény felzárkózott egymás mellé és 1-1,5 méter távolságban haladtunk tovább egymás mellett.
- Gellert. - mutatkozott be, a vágta közben fél kezét felém nyújtva. Szimpatikusnak tűnt, úgyhogy viszonoztam a gesztust.
- Tenar. - válaszoltam. A kézfogás áramütésként ért, de gyorsan vége lett, így nem bambulhattam el igazán – szerencsére, mert azért mégiscsak nyereg nélkül voltam. xD
- Igazán bravúros volt, ahogy átszálltál a pegazusra. - kiabálta túl a süvítő szelet, vidám mosolyt villantva felém.
- Láttad?! - kiáltottam fel döbbenten. Valami kellemes bizsergő érzés szaladt végig rajtam és egy kis büszkeség is gyulladt bennem.
- Csak messziről, de azt hittem lefordulok a hóba, ilyet még sose láttunk, igaz Llorkyn? - folytatta vidáman, megpaskolva a lény nyakát.
- Llorkyn? - szóltam kérdőn.
- Igen, Llorkyn a neve. Driád. - a patás lényecske vidáman füttyentett egyet, mire elnevettem magam.
- Az övé pedig Drionuh. - pegazusom szertelenül nyihogott és szökellt is egyet, mire most a másikon volt a sor nevetésben.
Térdig érő hóban gázoltam a Keleti-hegység felé. Az ég vakítóan fehér volt a ráboruló vastag hófelhőktől, így föld és ég egyaránt fehéren sziporkázott. Erősen meregettem a szemem, hátha ebben a végtelen fehérségben mégiscsak sikerül kiszúrni egy hófehér sárkányt. xD Én mindenesetre könnyű préda lehettem a fekete hosszú kabátban és egyöntetűen fekete kiegészítőkben...
Nem kellett sokáig mászkálnom önnmagam kivilágított reklámtáblájaként, gondolatban Agerliont hívogatva, mert ahogy megálltam egy kicsit az eget kémlelni, egy egységesen sziporkázó, tekergődző foltban hamarosan felismertem sárkányom, aki minden bizonnyal már régebben kiszúrt engem, és most szédületes sebességgel száguldott a behavazott erdő melletti lankás térre, ahol megálltam. Pár perc múlva már tisztán kivehető volt az alakja is, és hamarosan egy hókavaró-földrengető leszállással megérkezett a diszkógömb-ultralight Agelrion. xD
"Boldog Karácsonyt!" üdvözöltem gondolatban, és átöleltem a nyakát. A sárkány elégedett, dorombolás-szerű hangot adott ki, amin jót derültem magamban. (: Gyorsan földobtam az oldalzsebes nyerget a hátára, teletömött nagyobbik táskámmal egyetemben, majd én is fölvetettem magam a hátára, eligazgattam a kabátom és előrehajolva megpaskoltam a nyakát. "Menjünk, szedjük össze a többieket!" mire Agerlion mosolygás-szerűen fölhúzta fölső ajkait, ezzel kivillantva összes félelmetes agyarát. x) Majd összekuporodott és egyetlen ugrással a levegőbe vetette magát és egy fölfelé csavart orsóval és egy nyaktörően szűk kanyarral a Keleti-hegység felé vette az irányt, hogy megkeressük Gwaeront.
Agerlion és az én gondolatbeli hívásomra nemsokára az óriási kék sárkány is előkerült. Alacsonyan siklottunk a havas hegyfokok között szlalomozva, mígnem az egyik hosszú, meredekfalú sziklás völgy egyik barlangjának szájában föltűnt Gwaeron. Kicsit álmosan pislogott bele a fénybe, majd ő is szárnyra kapott és csatlakozott hozzánk. Leírtunk pár kört, hogy megvárjuk, majd Agerlion fogott egy erősen fölfelé áramló termiket, aminek a segítségével fölcsavartunk 4-5000 méterre, ahonnan már gondtalanul siklottunk Tagrelu romjai felé, ami a Keleti-hegység vonulatainak Déli végének támaszkodik. Útközben csak úgy száguldoztak a gondolataink egymás között, és miután Gwaeron kicsit jobban felébredt, azonnal megindult a két sárkány között az egészséges versengés is, vagyis, hogy ki tud jobban elkápráztatni engem különféle rafinált figurákkal - rendkívül élveztem, főleg azt, hogy közben fönt is kellett maradnom egyikük hátán. xD Mindenesetre az út Tagreluig nagyon vidám volt, hát még utána...
Hamarosan elértük azt a pontot, ahonnan már nem láttunk több hegyet a messzeségben, és ahogy egyre közelebb és közelebb értünk, egy idő után már a behavazott, romos tornyok is kivehetőek voltak. Lassan körözve ereszkedtünk lejjebb, miközben Aeglosst hívogattam. Eleinte nagy csend fogadott, majd hirtelen megszólalt fejemben Aegloss semmivel sem összetéveszthető kaján hangja, ami így fogadott:
"Na, mi a pálya kisanyám?" megmertem volna esküdni rá, hogy Agerlion szó szerint ledöbbent a hallottakon, én pedig csak nevettem és nem tudtam eldönteni, hogy min - Aegloss letagadhatatlan stílusán, vagy Agerlion ábrázatán.
"Karácsony van." válaszoltam vidoran. Hamarosan meghallottam a szintén jellegzetes rekedt károgás és vijjogás közötti hangot, ami szöges ellentétben volt a fejemben rizsázó mély női hangtól, és a hippogriff nyomban előtűnt az omladozó tornyok közül. Egy pillanatra mintha megilletődött volna a két sárkány láttán, de gyorsan csatlakozott hozzánk.
Mire a szokásos ködből előbukkantak Isyldea első fái, már bőven oldódott a kezdeti feszengő hangulat a sárkányok és az árnyhippogriff között, sőt, úgy éreztem, a lények kifejezetten jól megértik egymást. Egyre lejjebb és lejjebb ereszkedtünk, bár egyenlőre még tartottuk a tisztes magasságot az árnyékerdő fölött. Már megszokhattam volna, de azért kicsit meglepett, hogy Nihura hamarabb bukkant ki a fák közül, minthogy egyáltalán szólítottam volna.
"Üdvözöllek." zengett a hang a fejemben, ami mint mindig, most is bódító és hipnotikus volt. A pegazus rövid vágta után kitárta szárnyait és a levegőbe emelkedve csatlakozott hozzánk és már egész csinos kis köteléket tudtunk kialakítani így együtt. x) Nagy megkönnyebbülésemre Agerlion egyáltalán nem idegenkedett tőle, mint ahogy Gwaeron sem, és tovább folytattuk utunkat a Miherna-fennsík mentén, hogy Hoano vulkánjának érintésével Nessart is fölcsípjük. A vulkán közelében simogatóan meleg légáramlatok jártak, és keserűen gondoltam arra, hogy hamarosan megint metsző hideg szélben fogunk száguldozni... Most már egészen alacsonyan siklott a csapat és egy kis kanyargás után a hömpölygő lávafolyók fölött, észrevettem a fehéren villogó Nessart. Fölkapta a fejét, amint észrevett minket. Először megmerevedett, mintha megijedt volna, de hívó szavamra gyorsan megnyugodott és a földön szélsebes vágtával kísért minket.
Elkanyarodtunk a dübörgő vulkántól és hamarosan a végeláthatatlan behavazott fennsík fölött siklottunk alacsonyan. A hangulat nagyon jó volt, levegőben ficánkoló szárnyas lényeim kezdtek összeismerkedni az út során, én pedig nagyon boldog voltam. Megkértem Agerliont, hogy repüljünk olyan alacsonyan, ahogy csak tudunk. A sárkány merészen, pár méterrel a föld fölött szállt, úgy gondoltam, ha akarná, meg is érinthetné a havat. Majd egy hirtelen csapással magasabbra emelkedtünk, hogy kikerüljünk egy facsoportot, és amint azt magunk mögött hagytuk, megláttam az előttünk vágtázó Drionuhot, aki vidám nyerítéssel üdvözölt bennünket. Aranyszín szárnyának végén a hosszú tollak szalagokként röpködtek mögötte. Tudtam, hogy imád féktelenül száguldozni, ezért nem repül velünk. Nessar gyorsan fölzárkózott mellé, és miután gyorsan fölmérték egymást, közösen vágtáztak tovább.
A harmatos ég alatt márminden csendre tért. Az egek hófehér paplanhoz hasonlító fellegekbe burkolóztak, elrejtve a nap arany sugarait. A felkelő napháza még alig érte el a Keleti hegységet.Az égen egy nagy sárkány tűnt föl hátán lovasát hordozva. A földön egy hatalmas terebéjes templom terjeszkedett el. Tetejét hó födte.A hó mindent ellepett tükrötmutatva az égnek. Szikrázott egyenesen tekintet hasogató. A fák ágait lomhán fújt a a szél. Petyhüdten lóbálták ágaikat. A lovas leszállt a templom bejárata előttéslerázta havat sárkánya nyeregtáskáiról.A sárkány alaposan megrázta tagjait ezzel hóesést biztosítva lovasának. A lovas a nyeregtáskákból 2 nagy zsákot húzott elő. A nyeregpántot kioldotta majd lehúzta hátasa hátáról. A nyerget pedig egy klön kamrába helyezte el a többi sárkánynyergek közé. A sárkány edugta hatalmas fejét a kapun majd bearaszolt. Lovasa utána ment, lerázta csizmájáról a havat. A benti forgatagban egy hatalmas fa magasodott ki. A mennyezet alatt tündérek cikáztak, megbűvölt kis lények repkedtekmindenfelé. Pár asztal felől finom illatok csapódtak fel. A narancs a fahéj, alma illata mindent betöltött. A sárkány boldogan lépdelt be a terembe.
A Templom ősi nyugalmát mostanában különös zsibongás és forgatag nyomja el. Az arcok piroslanak, nem csak a kinti csípő hidegtől, de a kellemes, várakozással teli izgalomtól és boldogságtól is, hiszen karácsony közeledik. Nem ismeretlen ez az ünnep Fantasy World földjén és Valethas'Mon népe között sem, de a szóbeszéd szerint gyökerei nem e világban gyökereznek. Ismeretlen földről érkező bevándorlók hozták magukkal ide, akik a szeretetet és összetartozást ünneplik vele.
A Templom már folyik a karácsonyi készülődés, a számtalan folyosó, lépcső és fal bódító illatú tündérmagyallal van borítva, mindenfelé sürgés-forgás, hiszen erre az időre rengetegen összegyűlnek a Templomban, az is, aki általában máshol tölti mindennapjait, vagy teljesíti kötelességeit. Azonban nincs kapkodás, az oldott és ünnepélyes hangulat a legutolsó sarokig is elér. A konyha emelete felől csalogató illatok töltik meg a levegőt, ami a folyosókon mászkáló lények önmegtartóztatásának kemény kihívás, egy-egy kellemetlen falánksági incidenst azonban mosolyogva elnéznek. A szakácsoknak nagy öröm, ha ízlik a főztük :)
Hogy a karácsonyfával mi a helyzet? Arról egyelőre csak sejtés van, hogy az óriási, hat ember által sem körülölelhető, lapos, mandulaalakú képződmény mit kereshet a Templom tágas központi csarnokában.
Szeretettel várunk mindenkit a nevelde közös karácsonyozására! =D
AJÁNLOM AZ OLDALT
