|
Témaindító hozzászólás
|
2008.12.30. 12:27 - |
A fennsík szeszélyes hírű vidékén most kellemes, őszies hangulat ül. Alig mozdul a levegő is, legfeljebb a kényelmes ügetés közbeni szembeszél hidege metszi a bőrt, de az is mintha csak incselkedésből. A Keleti-hegység felé veszitek az irányt, ahol a hegyláb szirtjei merészen indulnak emelkedésnek, de így is sok helyütt könnyű megközelíteni őket. A fenyvesek se félnek tőlük, jó darabon felfutnak az élesebb, magányos kiszögellésekre is. A hegyoldal viszont nem mindenhol enged meg magának ilyen zegzugos, kalandos formákat. Körülbelül fél kilométer járás után az erdő túlsó szélétől, ez a formavilág hirtelen szelídül, inkább megtörik. A hegylánc majdnem végén járunk, ahol észak felé haladva egyre inkább hűl a levegő és gyakoribb a csapadék is, a csúcsokat csinos hósapkák fedik, gyakran mozdulnak lentebb is a gleccserek. A hótömeg pedig gyönyörűen simára csiszolta a hegyoldalnak ezt a bemélyedő részét, morénával beterítve a hegyoldalt és a fenyves szélét. Szépen járható terület, azonban a lavinákkal mindig vigyázni kell, főleg a bemélyedés szélén.
Miután szemügyre vettétek a Keleti-hegység erre eső részét és haladtok kelet felé, egyre inkább körbevesz az erdő sűrűje, és egyelőre se a hegy lábának vidékét, se tisztást nem látni közel és távol. A talaj viszont továbbra is tartja sima futását, a környék békésnek tűnik.
Védett hely után szeretnétek kutatni a hegyoldalban, vagy inkább nyitottabb terep után néznétek, esetleg az erdő rejteke csábít? :) Amerre csak lábatok visz...
Dragie |
[2-1]
A hosszú és kitartó ügetés után lassan föltünedeztek a Keleti-hegység csúcsai, mi pedig kitartóan haladtunk feléjük, majd közelebb jutva a hegylánc mentén, a fennsík és a hegyek dimbes-dombos találkozásánál haladtunk tovább. Drionuh vidáman klappogott, "tartalék üzemmódon", komótosan haladtunk. Az idő kellemes volt, a nap sugarai kellemes langymeleget árasztottak, de egy idő után mégis elővettem a szövetkabátot, és magamra kanyarítottam. Egyre csak haladtunk észak felé, és bár az ég továbbra is tiszta volt, a hegyek felöl jövő szelek hidegebbek voltak. Egy ideje már kísértek a hegyoldalra fölfutó fenyőerdők, de egyenlőre nem kanyarodtunk be a fák közé. Drionuh nagy élvezettel kaptatott föl a nagyobb dombemelkedőkön, hogy utána nagyobb sebességre kapcsolva száguldhasson le a lejtőn, a másik oldalon. x) Jól haladtunk, és egydő után kezdett az az érzésem támadni, hogy "lementünk a térképről", ami természetesen lehetetlen volt.
A hósapkák egyre leljebb és leljebb kúsztak a hegyeken, fénylő gleccserek nyújtózkodtak. Úgy tűnt, nő a különbség a fennsík és a hegylánc szintje között, és terjedelmesebb lett a fenyves - eddig mellettünk futott, félig a hegyekre is fölfutva, errefelé viszont egyre inkább benyúlt a fennsíkra. Végül egy magasabb domb tetejére fölérve azt kellett észrevennünk, hogy az erdő a következőkben teljesen elénk került és messze benyújtózik a sík területekre.
- Ezt bizony hosszú lenne megkerülni. Mi legyen? Haladjunk az erdő mentén, a fennsík szélén, vagy maradjunk a hegyek közelében és toronyiránt vágjunk át az erdőn?... - kérdeztem hangosan, mire Drionuh élénken forgatta a fülét. Nem tudhattam, hogy mi jár a fejében. Én arra gondoltam, hogy talán nyílt vidéken kéne maradnunk, mert Drionuh imád száguldozni. Előrehajoltam és biztatás képpen megpaskoltam a nyakát. Végül a pegazus hirtelen elindult lefelé a lejtőn, egyenesen az erdő felé, és ebből nyilvánvalóvá vált, hogy Drionuh arra akarja folytatni az utat. Meglepett. Majd eszembe jutott, hogy hiszen az egész fennsíkot bebarangolhatjuk. Nem árthat egy kis kitérő kaland. (:
Hamarosan beértünk a fák közé. Nem álltak túl sűrűn, a fenyők csupasz törzsei oszlopokként álltak és az összezáródó koronákkal együtt katedrális-szerűvé tették a látványt. A táj ellaposodott, a tűlevéllel fedett talaj simán futott előttünk. A fák közül nem láttunk ki, de sejtettem, hogy a fennsík tőlünk nyugatra, azaz jobb kézről fut az erdő szélén, míg a hegység keletre. Errefelé haladt most Drionuh, egyre csak az erdő belseje felé. Először alig észrevehetően, majd egyre jobban emelkedett a talaj. Egy idő után úgy éreztem, sohasem lesz vége a kaptatónak. Drionuh is megküzdött vele, próbáltam segíteni neki, előredőltem és biztatgattam. Végül, a nagy közdelemnek meg lett az eredménye: fölértünk egy magasan lévő kiszöggellésre, ahol a fák közül csodálatos látvány tárult a szemünk elé.
Úgy tűnik, idő közben az erdő belsejében haladva teljesen elértük a hegyeket - mivel a magas sziklapárkány, amin álltunk teljesen a hegyoldalnak támaszkodott, amit befutott az erdő. Alattunk is mélyen, messze tovább tartott az erdő, de innen a párkányról csodálatos panoráma nyílt egy két hegy között kivájódott, csodás, sima gleccservölgyre. Fantasztikus látvány volt - két oldalt a hegyek, a csúcsok felhőkbe burkolódzva, a völgy szélein erdő és középütt a morénás mederben kis patakocska kanyargott. Mind ezt nagyon magasról láttuk. Gyönyörű volt.
- Huhh... azta... - böktem ki. Drionuh egyetértően prüszkölt és topogott. - Rendben, le kéne jutnunk a völgybe! - mire Drionuhnak nem is kellett kétszer mondani, azonnal lelkesen visszaügetett az erdőbe és elindultunk, hogy utat találjunk az erdőn keresztül lefelé, a völgybe... |
A fennsík szeszélyes hírű vidékén most kellemes, őszies hangulat ül. Alig mozdul a levegő is, legfeljebb a kényelmes ügetés közbeni szembeszél hidege metszi a bőrt, de az is mintha csak incselkedésből. A Keleti-hegység felé veszitek az irányt, ahol a hegyláb szirtjei merészen indulnak emelkedésnek, de így is sok helyütt könnyű megközelíteni őket. A fenyvesek se félnek tőlük, jó darabon felfutnak az élesebb, magányos kiszögellésekre is. A hegyoldal viszont nem mindenhol enged meg magának ilyen zegzugos, kalandos formákat. Körülbelül fél kilométer járás után az erdő túlsó szélétől, ez a formavilág hirtelen szelídül, inkább megtörik. A hegylánc majdnem végén járunk, ahol észak felé haladva egyre inkább hűl a levegő és gyakoribb a csapadék is, a csúcsokat csinos hósapkák fedik, gyakran mozdulnak lentebb is a gleccserek. A hótömeg pedig gyönyörűen simára csiszolta a hegyoldalnak ezt a bemélyedő részét, morénával beterítve a hegyoldalt és a fenyves szélét. Szépen járható terület, azonban a lavinákkal mindig vigyázni kell, főleg a bemélyedés szélén.
Miután szemügyre vettétek a Keleti-hegység erre eső részét és haladtok kelet felé, egyre inkább körbevesz az erdő sűrűje, és egyelőre se a hegy lábának vidékét, se tisztást nem látni közel és távol. A talaj viszont továbbra is tartja sima futását, a környék békésnek tűnik.
Védett hely után szeretnétek kutatni a hegyoldalban, vagy inkább nyitottabb terep után néznétek, esetleg az erdő rejteke csábít? :) Amerre csak lábatok visz...
Dragie |
[2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
