.::Fantasy World::.
Lovasok Temploma
 

Üdvöz légy a Fantasy World szerepjáték- és nevelde oldalán! Mielőtt bármihez is fognál, kérünk utad a "Kezdés" és "FAQ" oldalakhoz vezessen! :)

Az oldalt elérheted:

www.fantasy-world.try.hu

www.svnev.gportal.hu 

 ~ Legújabb lovas(aink): 

Sephi, Leah

Jó játékot kívánunk!


Elérhetőségek
Dragie MSN aranygaluska@citromail.hu
e-mail: mmanna@citromail.hu
 

Mesélőket, társszerkesztőket jelenleg nem keresünk, kérlek értsétek meg!  

~ Kis csapatunk

Mesélők: Tenar, Shadow (Lili)

Alapító: Dragie (Annika) & Kiara

Sok köszönet a fáradságotokért!

~ Szövetségeseink


~ Titkos ösvények

Mordacrya földje

A Sárkányok Völgye

Smaragdfölde

Beatrice naplója

Angyalok földje

Rendek
 
Kincstár
 
Ispotály
 
Aréna
 
Vándorok
Indulás: 2005-02-08
 
Fantasy World hangjai

 

 

Fórumok
Fórumok : Gondozás : Látogatás Fórumok: 
Témaindító hozzászólás
Kira

2008.02.15. 15:31 -

A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.

 Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:) 

Dragie

[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]

Fengor Előzmény | 2008.12.22. 16:50 - #77

A kellemes,meleg osz utan meglepve erkeztem vissza lenyeimhez a fagyos telen.Nem gondoltam,hogy ekkora hideg fogad majd,de remenykedtem hogy kedveseim majd meleg szeretettel fogadnak.A Templomban,ahol Ardak el,meglepetes vart.Minden teli disszel,mindenhol kellemes illatok.Ardak nagy meglepetesemre nemvolt olyan komoly,mint maskor.Ra is hatott a karacsony szelleme.Bar kisse idegenkedve nezte ezt a tel vegi megmozdulast,amikor pihenes helyett nyuzsgott mindenki,megis elturte a hobortjainkat.Meg azt is,hogy viccbol nagy,piros masnit tettem a fejere...persz egy perc mulva le is szedtem.

Ketten indultunk el Fengor sarkanyom felkutatasara.A nemreg meg zold erdo most havason vart,de olyan volt,mintha csillogo pokhalok es gyemantkovecskek lennenek elszorva.Elokeritettuk a sarkanyt es megkertem,o is csatlakozzon a Templombeli unnepleshez.Vegul,mikor mar azt is elarultam,hogy egy hetig nem szandekozom elmenni,beleegyezett a dologba.O sokkal jobban atelte az egesz Karacsonyi hangulatot.


Fengor hihetetlenül örült maradásodnak, és Ardakkal igyekeznek is minél jobban kihasználni ezt a sok együtt töltött időt, főleg hogy karácsony van :) Bár Ardak azóta ha masnit lát, feltűnően távol tartja magát tőle XD +20% kedély mindkettőjüknek

Dragie


Agerlion Előzmény | 2008.12.17. 17:36 - #76

Isyldea fái hidegen és halottan hallgattak. Lomjaikat elvesztették, de egymásbagabalyodó ágaik és az azokon tekergődző örökzöld, szívós indák és iszalagok továbbra is csak keveset engedtek át a kinti, borongós fényből. Az erdő túlvilági csendjét csak a fák idegborzoló nyekergése törte meg. Az ágak közt betörő hideg fénypászmák deres, fagyott földet világítottak meg. Félelmetes szobornak tűnt a rengeteg és halott mozdulatlansága, talán még nyugtalanítóbb volt neszező, sötéten tündöklő vadonjánál. Az itt-ott beszállingózó hópelyhek lassan kavarogtak a légben, mintha az idő is megállt volna.

A lány és az pegazus árnyként surrant a hallgatag ösvényen...

___________

A csend csak úgy szorította a fülemet, rátelepedett mindenre, beborított. Még Nihura patáinak klappogása a kövezett ösvényen, még az sem enyhíthette iszonyom, mert az sem viszhangzott sehol, mintha maga a csend nyelné el. Szorosra húztam magamon hosszú, fekete posztókabátom, ami köpenyként terült el Nihnura hátán. Hajamat kötött, bő sapka szorította le, nyakamat fekete-szürke csíkos sál melegítette, kezemet pedig olyan kesztyűbe bújtattam, melynek előzőleg levagdostam az ujjvégeit. Utáltam a kesztyűt, mert szerettem megtapogatni a dolgokat, de fázott is a kezem. Istentelen hideg volt, mozdulatlan, fagyasztó hideg, kósza hópelyheket lengető tüdőfagyasztó levegővel. Nihura orrából gőzölgő pamacsok törtek fel, ahogy lélegzett.

Akkor már legalább egy órája ügettünk eseménytelenül az erdőben kanyargó másfél méternél alig szélesebb kövezett ösvényen, ami a temetőszerű tisztástól indult. Látszólag minden logika nélkül futott, össze vissza tekergőzve, néha majdnem 180 fokos fordulatokat téve. Néha láthatólag kikerült egy fát, ami olyan ősinek látszott, hogy el tudtam képzelni, hogy az út építésekor is ott állt. Máskor viszont teljesen váratlan kanyarokat produkált teljes összezavarodást eredményezve nálam. Itt-ott feltűntek az út mentén a fenyegető, durván nagyolt vagy nem is faragott menhirkövek, de az úton kívül semmilyen más építményt nem találtunk. Lassan köd ereszkedett a tájra, bár egyenlőre még viszonylag messzire el lehetett látni a fák között.

Gondolatban sem mertem megtörni a csendet, bár már rég túl voltam azon, hogy feszengjek Nihura hallgatásán. A külvilág csendje, az volt az, amire gyanakodtam. Még nem ismertem az Isyldeai telet, de minden pillanatban csapdát vártam az úton. Sokszor sikerült lenyugtatnom magam pár percre, amig azt hajtogattam magamban, hogy Nihura nálam sokkal jobban érzékeli a veszélyt, de a táj néma titkolózása újra felébresztette szorongásom. Végül a csendet mégis megtörte valami állandó, nagyon halk zaj. Pár pillanat múlva rájöttem, hogy vízcsobogás. Végigsimítottam Nihura nyakán aki bólintott egyet, és fülét forgatva egy kicsit gyorsított. 

Egy utolsó kanyar után az ösvény egyenesbe jött és a köd világának pereméről kibontakozott egy kis híd. Ahogy közelebb értünk, szemügyre vehettem a hídfőkön álló szobrokat - az eddigiekhez képest igen gondosan kidolgozott köveket, melyeknek stilizált arcot, hajat, ékszereket és emlőket faragtak, dúsan díszítve a már látott indaként egymásba fonódó mintákkal és a függőlegesen futó jelsorokkal. Lassan lecsusszantam Nihuráról és a szobrokhoz sétáltam. Azok méltóságteljesen meredtek előre, nem volt bennük semmi ilyesztó, üres szemgödreik örökéber feketesége mégis valahogy fenyegető volt. Nihura követett, ahogy szememet továbbra is a menhireken tartva lassan fölléptem a hídra. Mágnesként tartották magukon a szemeimet, csak nehezen tudtam rávenni magam, hogy végre előrefordítsam a fejem és a hídra tekintsek.

A híd teljesen ép volt, egyetlen ívével átérte a sebesen hömpölygó folyót, és ugyan olyan tökéletesen illeszkedő szabálytalan kövek alkották, mint az ösvényt, melyen jöttünk. Nagyon stabilnak, és biztonságosnak nézett ki. Szélein korlát futott, szélesebb volt, mint maga az ösvény, lábai tömör kőböl voltak. Nedvesebb részein vastagon ült a moha. A híd szélére sétálva elmerengtem kicsit a rohanó folyón. A víz nem tudott befagyni, hidegen csillogott, ahogy örvényeket vetett a híd lábainál. 

"Nem értem, tényleg nem értem. Az útnak, a hídnak, a szobroknak semmi bajuk, legalább is emberi kéz nem rongálta meg őket. Mégis biztos vagyok benne, hogy nincsenek itt, akik építették őket." gondolkoztam. Nihura továbbra is mögöttem jött, ahogy átsétáltam a hídon. A másik hídfőt két férfi szobra őrizte. Szentségtörésnek éreztem, de végighúztam az ujjam az egyik lefelé futó betűsoron.

"Kik lehetnek ezek? Istenek?" búgott fel Nihura hangja a fejembe, ami iránt minden egyes alkalommal szerelemre gyúltam. x)

"Talán... nem tudom...Bárcsak meg tudnám fejteni a betűket." A kis jelek valahol az ékírás, a rovásírás és a kínai betűk között képeztek átmenetet...

"Ha léteztek ezek az istenek, akkor vajon most is léteznek? Vagy eltűnnek, ha elfelejtik őket?" tanakodott tovább hátasom, miközben Ő is úgy bámulta a stilizált szobrot, mintha hipnotizálta volna. A folyó kis rést nyitott a lombkoronák között, így tobb hópehely kavargott itt a légben.

"Gyere, menjünk." mondtam, de én sem mozdultam még egy darabig. Aztán gyorsan fölpattantam Nihura selymes bőrbe csomagolt csontvázára és tovább ügettünk. A híd után nem sokkal újabb érdekes tereptárgy bontakozott ki az egyre sűrűsödő ködből - egy elágazás. Az edig egységesen kanyargó ösvény itt négy irányba ágazott el. Nihura tanácstalanul megállt. A kereszteződés közepén egy újabb faragott kő állt, talán a legnagyobb, amit eddig láttunk. Lekerekített felületének minden négyzetméterét ezek az apró kis rovátkákkal vésték tele.

- Most aztán merre tovább? - fújtam hangosan, a pegazus pedig méltatlankodva prüszkölt egyet.
Egy percig én is dermedten füleltem a csendben, amit megtörtem, de semmi változás nem történt.

"Valószínűleg mind a négy utat végig kell majd járnunk." hallottam egy kis idő után Nihura hangját a fejemben, majd a pegazus elkocogott a balról a legelső ösvény irányába. A köd egyre tejszerűbb lett és egyre jobban eltakart mindent a környezetünkben. Isyldea pszicho-horrorjának gépezete beindult, én pedig minden fát támadó szörnynek véltem a ködben. Nihura is érezhetett valamit, mert gyorsabbra fogta lépéseit, a végén pedig már vágtázni kezdett. Szorosan a nyakára simultam és behunytam a szemem, hogy elkerüljem az alacsony ágakat és késleltessem a rám törő pánikot. Hallottam, hogy Nihura pillanatokra letér az ösvényről, majd gyorsan visszaszökell rá. Ahogy kipislantottam szorosra zárt szemhélyaim közül, láttam, hogy már a talajt sem lehet látni a fehér szószban. Végül a már száguldó árnypegazus kilőtt golyóként ugrott ki a fák közül. Éreztem, ahogy a szabad tér levegője megcsap és már a hópelyheket is éreztem az arcomon. Nihura megpördült és még gyorsan hátralépett pár lépést, mielőtt tisztes távolban a fáktól megmerevedett volna. A köd félelmetes, egységes masszaként telepedett meg a fák között, és kinyújtott csápként kavargott ott, ahol Nihura kitört az erdőből. Egy ocsmány csápra emlékeztetett, ami lomhán utánunk nyúlt, majd lassan és undokul visszahúzódott. Kapkodtam a levegőt és Nihura is rekedten szuszogott alattam.

"Mi a fene volt ez?" kérdeztem hisztérikusan gondolatban.

"Mondhatnám, hogy csak köd, de inkább azt mondom, hogy az erdő nem akarja, hogy felfedjék a titkait..."

"Láttál valamit az ösvény mentén?"

"Az ösvényt sem láttam, csak... éreztem..." elgondolkodtam szavain, de kis szünet után folytatta. "De még visszajövünk erre. A csapás látszólag kivezetett az erdőből, de lehet, hogy volt még több elágazás is."

Bólintottam. "Akkor nem adjuk fel?"

"Nem hát..." prüszkölt mérgesen Nihura, majd megfordult, hogy egy ideig még elvigyen a Miherna fennsíkon. Lehunytam a szemem és óvatosan megnyitottam felé az elmémet, amit a pegazus készségesen hagyott is, gondolataink pedig akadálytalanul száguldozhattak még egy kicsit...

Tenar


Kira Előzmény | 2008.12.16. 21:52 - #75

Fergeteges gyorsasággal szedte a lépcsőket. Szíve vadul vert, teste zilált. A lépcső végén egy újabb széles folyosó várta. a folyosó végén lévő ajtón bekopogtatott. Halk motozás hallattszott, míg végül egy szőke hajú magas vékony finom szinte pergamne bőrű emberféle nyitott ajtót. - Mierlithi megtaláltam, de egyre rosszabbul van, Az orbáncfű nem segített rajta. Metamorfizálták, de elég erős varázzsal itatták át. - zilálta a lány. Az ajtó egy hófehér márvány szobát rejtett, hatalmas gótikus alblakokkal, melyeken keresztül különböző színű növények kúsztak be a szobába. Hófehér függöny lógott alá a karnisról, magával a függönnyel a szél játszott gyengéden. Egy fehér kör asztal foglalta el a szoba közepét melyen mozsártörő színes kövek Lombikok aljukon különböző színű folyadékokkal.

 

Kíra


Kira Előzmény | 2008.12.16. 19:08 - #74

Egy hatalmas sárkány szelte a levegőt vitorla nagyságú szárnyaival. Hátán díszes fekete bőr nyereg volt, melyet az ég könnyei mostak.. A leégett híd csonkjaihoz értek a fáradt utazók, a lány leugrott nyergéből és átrakta a fiút a sárkány hátára. - Siessik már nincs sok időnk! - siettetette a sárkányt. A sárkány szótlan felemelkedett karmai közé kapta az unizust és ahogy csak bírt repült a viharba. A komor felhők Isten csapásaikén ontották magukból villámaikat. Pár perc múlva már meg is pillantották a vár belsejét. Közepén kút, majd onnét utcák ágaztak mindenfelé. De a legszélesebb fehér márványkövekkel kirakva. A várj belseje olya hatalmas volt, hogy a misztikum világának szülöttjei kényelmesen elfértek egymás mellett. A sárkány halkan leszállt a tér közepén. A fiú köpenybe csavart teste átázott, patakokban folyt róla a víz. A lány vállára kapta és egy templom felé vette az irányt. Nagy íves boltozata, égbe meredő oszlopaival sötéten magasodott a házak fölé. Láncon tányérok lógtak, azokban tűz pislákolt. A lány berúgta a kaput. kísérteties visszhang követte lépteit, árnyai meggyúltak a benti gyér megvilágításban. Hatalmas tágas csarnokba lépett be. Szedte lépteit ahogy csak tudta. A csupasz falakon vésetek voltak ám azok a sötétben nem volt kivehetők. A csarnokon túljutva egy folyosórendszerbe lépett. A boltozat itt is magasan fee fölött járt.Széles folyosói lépcsőrendszerei beláthatatlanok voltak de mégsem tévedt el.

Kíra


Kira Előzmény | 2008.12.14. 12:20 - #73

Az eső eleredt. Az angyalok sírnak.Talán a pokol angyala szállt le a földre. Pata dobogás nyugtalanítja a föld kérgét. Tócsák gyűlnek felszínén és tükörképüket mutatják minden vándornak. - Ilyen időbe nem lehet repülni! csudába....! el fogunk késni! - nyugtalankodott a lány. Hátasát hajszolta, kinek orrából már gőzfelhők csaptak fel. Szarva erősen izzot, szeméből szikrák pattantak. Lábai mintha füstből lennének szétoszlottak és csak illúziót keltettek a vágtáról amiben annyira hajszolta magát. Az utiköpeny átázott, mintha súlyos páncélként suhogna. Villám csap alá az égből. A föld csúszós ,de az nem akadályozza az utazókat. Egy nagy kővárat mutatott magából a köd határain belül. A villám belecsapódott valamibe, mire hatalmas robaj követte. Az esőben levelek hada követte az utazókat. Mintha testet formálnának. Egy alakos lény követte őket. - A hídat a vihar tönkretette nem tudtok főldi úton a templomhoz eljutni! - szólalt meg a nővények zöld hangján a nimfa. Igen egy nimfa Ő.  - Akkor nincs más választásunk - szólt izgatottan a lány. És valóban a távolban lángnyelvek csaptak fel a kastély felől. Fütyült. Perceken belül nagy árny takarta el az eget.

Kíra


Kira Előzmény | 2008.12.12. 22:33 - #72

Már beesteledett. A lny szíve hevesen dobog. Utiköpenye súrolja a földrt, habár nem csap zajt. Csukjája méllyen arcába húzva, a Holdfény nem esik rá. A fák vaskos gyökerei a földet behálózzak, így megnehezítve a gyors járást. Halk neszre lesz figyelmes. Teste megmerevedik akár egy márvány szobor majd figyel. Félrecsapja köpenyét kezei mellett és felugrik egyik fa vastag ágára. Onnét szemléli a dolgokat. Hegyes fülei, a zajokat keresik a légben. Mintha levegőt se venne.  A Hold sápatag fénye átszökik a lobok alatt, ezzel a kísérteties ködöt megfesti. Felegyenesedik mikor már úgyvéli minden élettelen. Majd valaki, vagy valami szomatolni kezd a levegőben. A lány feljebb szökik egy ággal és a törzshöz lapul. Vad karmolászás és hörgés támad. Az avart valami rúgja, kaparja.  Majd üvölt... A lány nem nézd oda tudja mi van ott. Egy vérfarkas. A teli hold fénye megőrjíti. Az üvöltés szétoszlik a levegőben minden élőtés holtat megzavarva. A vad felkapja fejét és szimatolni kezd újra. POfájából csoroga vér. Szemei megvillannak a sötétben majd ugrik. hatalmas karmait belevájva a fa törzsébe. A lány fejérőla csukja lecsusszan , ő maga pedig leugrik a földre. Futni kezd. Csombjához erősített 2 tőrt húz elő. A markolatukba borostyánköven vannak berakva.  mintha ,meggyulladnának. a Lány csak fut madj az egyik tőrt elhajítjaa háta mögött. A tőr markolatában lévő kő aranysárga fénycsóvát ír la levegőben, A másik a lány kezében marad. A tőr körüleli a rohanó fenevad testét majd megszorul. a Tőr párja is a levegőbe emeledik majd az aranysárga csóva lánccá formálódik és megbilincseli a vérfarkast. a Lány megtorpan. A vad fröcsköli a vért a pofájából és hörög. Zsebébe nyúl majd orbáncfűt vesz elő. A farkashoz sétál majd egy vastag bottal kiékeli a száját és letuszkolja torkán a nővényt. Az állat magából kivetkőzbe ordít majd öklendezni kezd. öklend,öklennd majd végül felöklend egy ragacsos nyálas lében úszó kék követ. A szőrös csomós bunda ami testét borította pergamenként vedlik le testéről. Egy ember fekszik a földön meztelenül. A lány visszaveszi tőreit és köpenyével betakarja. a királykék követ felkapja és zsebébe rejti. Fügyül és hű társa máris érkezik. Egy pej unizus üget mellé. - Nem igazi vérfarkas. Csak kővel metamorfizálták. - jelentette ki a lány és az alélt fiút a nyereg elé tette. Felpattan a nyeregbe és máris vágtáznak bele a sötét éjszakába.

Kíra


Arya Előzmény | 2008.12.01. 21:11 - #71

Ahogy beléptem a Templomba épp csak pár lépést kellett tennem, s szerencsémre egyből megtaláltam Kirtant. Az unikornis boldogan vágtatott felém majd pár lépésre tőlem megállt, s lassabban közeledett felém. Mikor egymás elé értünk hangosan köszöntöttem, s elnézést kértem tőle, hogy ilyen sokáig nem látogattam meg. Úgy tűnt, nagyon nem haragtartó, és örül hogy itt vagyok. ^^ Majd kinyújtottam a tenyerem és ő beletemette puha orrát. Gondoltam, ma elmehetnénk sétálni egyet, s mikor közöltem Kirtannal, boldogan nyerített. El is indultunk, s bár még nem tökéletes a kommunikáció köztünk, egész jól mulattunk. Meséltem neki az életemről, s a családomról. Annyira jó volt ez a nap, hogy teljesen meg is feledkeztünk az időről, csak később vettem észre hogy már vagy 4 órája sétálunk xD. Vonakodva bár, de elbúcsúztam tőle, s elindultam a Templomból kivezető ösvényen.


Bizony az idő gyorsan repül, ha jól érzi magát az ember, meg az unikornisa :D Kirtan hát nem orrolt meg rád, és jól remélte, hogy számíthat Lovasára. Az, hogy így kitárulkoztál és meséltél neki magadról, mindenképpen közelebb hozott titeket +20% kedély

Dragie


Kira Előzmény | 2008.11.30. 22:48 - #70

Biztos kézzel húztam a nyereg haspántját lényem oldalán. a csattokat átnézem, hogy jól vannak e meghúzva, a nyereg alátéteket is ellenőriztem h nincsnek e elcsúszva. Fejszémet lecsiszoltam és azon tanakodtam vegyek- e rozsda elleni védőoldatot. - nem ártana - jegyezte meg Drellia - a gargoyl vére azért elég savas - ujjam végig húzta a fejsze pengéjén és vrös vérem csillant meg rajta - egy darabig még jó lesz - vigyorogtam kajánul és már magam előtt képzeltem lehetséges ellenfeleimet. A harmatos fűben megálltam csí kungolni. A csí ereje szétárad testemben így könnyebben tudom majd összpontosítani ütéseimet és tökéletesebben tudom végrehajtani a formagyakorlatokat. A sas forma kegyetlen a szemre és a nyakra irányul, a tigris fejleszti a csontokat az inakat de mégis vérmesvadállat forma. A daru kifejezetten nőies finom és precíz. A sáskastílus pontos és villámgyors mozulatokat igényel. De ami a legnehezebb az a sárkány stílus. Minden egyes idegszállával figyelnie kell az embernek villámgyors erős és halálos. Nem csak erővel kell ütni hanem a csível is. Hihetetlen nagy pontosság kell ehhez... Évtizedekbe kerül mire ezt az ember megtanulja... de még aktívan harcban helyesen alkalmazni egy élet munkája is kevés... remélem nekem sikerül....

Kíra


Drelliával együtt hát elhatározzátok, hogy visszalátogattok a Gargoyle-ok barlangjába. A csí kung birtokában pedig remélhető, hogy meg fogjátok állni a helyeteket :) Vigyázz, Drellia nehogy alaposan lefáradjon, mert kalandozni is készültök, tapasztalatszerzésre mindenesetre kitűnő alkalom =) +15% kedély

Dragie


Lulu Előzmény | 2008.11.30. 12:57 - #69

A két angyali csöppcsikó és az anyjuk, meg a barátaik mind örömmel fogadtak :)

Lulu


Rövid, de annál hangulatosabb találkozás volt. A már nem is annyira kis csikók virgoncak és elevenek, nyitottak a világra. A többiek, Kasoth és Aleahna is nagyon szeretnek bohóckodni velük :) +15% kedély mindenkinek

Dragie


Dora Előzmény | 2008.11.26. 20:45 - #68

Most valami nagyon nagy ötletem támadt.Megismertetem a három lényt(Awuera:griff,Ragga:unikornis,Takumi:egyéb)!!!! hátt remélem nem fognak meglepődni,,h trióban vannak...Mind a három lényt meglátogattam külön-külön és mindnek megmondtam,h egy félóra múlva találkozzunk a közeli tisztáson...én már ott vártam őket.Hirtelen a bozótból mocorgást hallottam és hirtelen furcsa módon a 3lény szinte egymás mellől bújtak ki a bokrok közül.Nagyon meglepőttek pont ahogy vártam.Furcsa módon még Takumi is meglepődött pedig elvileg ő mindent lát.Elmagyaráztam nekik a lényeget vagyis azt hogy 3 lényem van.Furcsa volt látni a meglepődést az arcukon...míg ők ott nézték egymást én azért aggóttam nehogy ezért megharagudjanak rám és elhaggyanak....Aztán történt valami...hirtelen elkezdtek "kötekedni" egymással és játékosan fogócskázni  kezdtek.huhh gondoltam magamban.Úgy tünt megkedvelték egymást.Mind a 3an hangosan "nevettek".Lerendeztünk egy közös fogócskát.Sétálltunk és közben meg tutták ismerni egymást...hallottam ahogy beszélgettek..persze a maguk módján.aztán még szórakoztunk egy jót,mindenfélét csinálltunk.Később mind a 4en elbúcsúztunk és a saját utunk felé mentünk.De előtte megígértem neki hogy még jó párszor találkozni fognak

ÜDV: Dora


Félelmed ellenére a három lény hamar összebarátkozott: a tanácstalan ácsorgásból hamar vidám játék kerekedett, majd ismerkedés. Mindnyájunk számára bizonyára emlékezetes nap marad ez a mai, és szívesen töltik együtt idejüket :) +20% kedély mindegyiküknek

Dragie

 


Kira Előzmény | 2008.11.16. 19:23 - #67

ég bennünk a kíváncsiság... vajon mi van még ott a barlangban?léteznek-e egyáltalán a kristályok?és ha igen az erejük tényleg akkora-e mint amilyennek mondják?jó lenne megtudni... Gondolkodtam ezen az ágyamon fekve. a nap sugarai lassan felkúsztak ablakom párkányára és a falamra vetették magukat. a hajnali harmat cseppjei mint gyémánt szikráztak, fényükkel ékesítették a létet.felkeltem megmosdottam és lesiettem a lényeimhez. amikor a kastély csigalépcsőt szedtem, gondolataim szélviharként söpörték végig egész tudatomon és a kíváncsiság perzselte bennsőmet...A verőfényes hajnali napsütésre léptem ki a hatalmas kapun.Talpam alatt a fű nedvesítette csizmám.A hűvös levegő beköltözött tűdőmbe és bizseregett tőle mindenem. Végig sétáltam a hídon aztán bevetettem magam az erdő sűrűjébe. hallgattam a farkason hívó szavát és az égi madarak zengését. Mire elértem a tóhoz már a nap koronga magasan a vidék felett járt. Elővettem sárkánysípomat és játszani kezdtem. Drellia mosolygó képe villant eg szemem előtt. -Készen állsz?- kérdeztem én. - Mint még soha!-jelntette ki hűséges társam.

Kíra


Agerlion Előzmény | 2008.11.14. 17:38 - #66

 

A kora hajnali derengés kedvenc helyem, a Miherna fennsík Keleti-hegység lábainál húzódó lankák és erdő felé haladva lelet. Még nem látszott a napkorong, világos sem volt, halvány árnyak ülték még a tájat, de a helység sziluettjei már földerengtek a mögöttük világosabb, szürkéskékre változó egen. Csendesen baktattam a fennsíkon, előttem fölsejlettek a lankák és feltűntek a magányosan álló, 4-5 méteres kövek, kőkörök, dolmenek. Keikogi, avagy hagyományos szamuráj-ruha volt rajtam - a hakama, vagyis a bő szoknyanabrág fekete volt, míg a fölsőrész fehér. Kezemben fekete selyembe csomagolva vittem katanámat. Mútból idecsöppent hatásomat csak szeretett feketefarmer válltáskám törte meg, ami nélkül ugyebár nem megyek messzire. x)

Hideg volt, nagyon hideg, leheletem páraként gomolygott és halványan derengett a percről percre erősödő fényben. Az ég alja egyre vörösebb és vörösebb lett, majd szinte egy időben azzal, hogy elértem a lankákat, a vérvörös napkorong széle megjelent az ormok fölött, határozottabb világosságba vonva a tájat. Már jócskán megvirradt, mire végül közel a Keleti-hegység lábaihoz megálltam és ledobtam a táskám egy menhir tövébe. Visszanéztem a megtett útra. Messze volt még a reggeli ragyogás, de a magam mögött hagyott dombok és a fennsík mér ébredő fényben fürdött. Nem tudtam, mi űzött ki ilyen korán.

Visszafordultam földre hajított csomagomhoz. A katanát kibontottam selyemtokjából, majd a kardtokot kardostul az övembe dugtam, gondosan felkötöttem a zöld-fekete fonott madzagot, majd egy laza alapállásba állva lassan előhúztam a pengét és elvégeztem a kardtisztítást. Percekig egyszerre gondoltam mindenre és semmire. Először lassan, majd egyre gyosabban mozogva vágásokat kezdtem gyakorolni. Először csak egy irányba, majd kettőbe, a végén úgy forogtam magam körül négy irányba, mintha valóban fegyveresek hada kerített volna be. Néha újra lelassítottam, a kombinációk közben megálltam gyakorolni egyes vágásokat, de tulajdonképpen a következő 1-1,5 órát izzasztó "vagdalózással" töltöttem. Vágtam és vágtam még akkor is, amikor a nap már jóval magasabbról, világos, de hideg fénnyel ragyogta be a tájat, és az őszi kék égen megjelent egy hatalmas sárkánysziluett. Csak fél szemmel néztem, ahogy Gwaeron gigászi alakja egyre közelebb és közelebb ért, majd lecsapott és a föld fölött 2-3 méterrel siklott. Végül gyors kilebedtetéssel földet ér, lendületből futott néhány lépést és csak tölem nem messze fékezett le. Mire hozzám ért, pont elvégezhettem újra a kardtisztítást és elrakhattam a pengét. Mosolyogva néztem a kék monstumra, mire ő is kivillantotta agyarait.

"Nem fázol?" hallottam a kaján hangot a fejemben.

"Nem, nem fázom, csak érzékelem a hőmérsékletet." válaszoltam méltó, cinikus hangnemben, a kardforgatók egyik kedvenc mondásával. x) Gwaeron földmorajláshoz haonlatos kuncogást hallatott.

"Ügyesen csinálod." szólalt meg újra, váratlan elismerő szavaira pedig el is pirultam, és mentegetőzni kezdtem, volna, de nem hagyta, úgyhogy inkább újra kivontam a kardot és meséltem kicsit róla, a technikákról, meg a szamurájokról. A sárkány leült és figyelmesen hallgatott, amiért nagyon hálás voltam, mert ha én egyszer harcművészetről kezdek dumálni, az sokáig tart. xD Éppen a kardok fajtáinál tartottam, amikor Gwaeron újra megszólalt.

"Szóval ezek a harcosok több karddal is harcoltak."

"Igen!" ragyogtam föl, látva érdeklődését.

"Te is tudnál?" kérdezte kíváncsian. Erre már elhallgattam egy kicsit, majd fölnevettem.

"Ha sokat gyakorolok, fogok tudni. Egyenlőre viszont nincsen vakizasim. Az a katana párja. Kicsit kisebb." mondtam, és kezemmel mutattam is, kb. milyen hosszú a kardkettő, vagyis a daiso másik fele.

"Szerintem tudnál." kacsintott, zümmögő kis bogarat ültetve a fülembe.

Gwaeron még kérdezgetett, és úgy látszik, ebben a témában is jól egymásra találtunk. Megkért, hogy mutassak még vágásokat, mire legjobb képességeimtől telhetően így is tettem. A kevésbé intenzívebb mozgás után azonban mégis csak elkezdtem fázni, ezért visszasétáltam a pakkomhoz, Gwaeron pedig fölpattanva követett. Kinyitottam a szatyrot és előrángattam belőle egy haorit (japán kimonohoz tartozó kabát), amitől egy kis melegedést reméltem. A katanát lefűztem és gondolasan visszabugyoláltam a selyemtokba. Gyorsan előrántottam a tantot, és övembe fűztem, hogy kéznél legyen. Gwaeron érdeklődve dugta közelebb a fejét. Megpaskoltam az orrát és és puszit is nyomtam rá. Nagy szemei szeretetteljesen néztek.

"Mit csinálunk ma?" kérdezte kedvesen és pislogott. Hátam mögé néztem az erdő felé sandítva. Az Isyldeai kövek rendkívül kíváncsivá tettek, és megismételtem volna az ebben az erdőben tett kirándulást is, hogy újra megszemléljem az itteni romokat, de végül úgy döntöttem, majd Agerlionnal felkutatjuk a rengeteget.

"Játszunk... repkedünk egy kicsit" kacsintottam a kék sárkány felé, aki azonnal lázba jött a gondolatra. Újra lehajoltam a táskához, ezúttal a vállamra vetettem és úgy halásztam elő belőle három közepes méretű, kóccal tömött labdát. Gwaeron feladata az volt, hogy elkapja őket - először csak a földön állva hajigáltam a gombócokat, majd amikor a sárkány belejött, következett az "A level" vizsgaanyag. x) Fölpattantam a sárkány hátára. A keikogi ilyen szempontból nagyon kényelmes volt, még kényelmesebb kedvenc kinyúlt cuccaimnál is - alighanem sárkánylovaglásra tervezték. xD xD xD

A következőkben a feladat ugyan ez volt, csak Gwaeronon ülve, repülés közben dobáltam a labdákat és ha a sárkány el akarta kapni őket, nyakatekert bukfenceket és orsókat kellett vetnie. Ez nem csak tőle igényelt figyelmességet és ügyességet, de tőlem is, ha fent akartam maradni rajta. xD Minden esetre remekül szórakoztunk és Gwaeron mindig elkapta labdáimat. Egészen délutánig gyakoroltunk, majd még egy órát röpködtünk a Keleti-hegyság látszólag végtelenül húzódó hegyláncai fölött, majd Gwaeron visszavitt kiindulási pontunkra. Lecsusszantam a sárkányról és megpaskolgattam a nyakát. Kedvesen pislogott és kicsit megtaszított hatalmas fejével.

"Ma szépet alakítottunk. Hamarosan újra jövök." mondtam és kacsintottam, majd felé dobtam az egyik labdát, amit persze azonnal fogai kövé is kapott és megrázta, mintha egy húsdarabot marcangolna - én meg csak nevettem és nevettem. :) :) :) :) :)

Tenar


Egy újabb ötletes gyakorlattal és tartalmasan telt Gwaeronnal a reggel. Most már szélsőségesebb helyzetekben is megtapasztaltad a nyeregben ülést, Gwaeron pedig testi, koncentrálási korlátait próbálhatta ki, 15 ponttal tapasztaltabb lett.
A szamurájok harcművészete nagyon lekötötte, csakúgy mint a kardvívásból adott kis ízelítő :) +20% kedély

Dragie

 


Agerlion Előzmény | 2008.11.08. 15:04 - #65

 

Meg van írva a sorsunk? Életünkben valóban minden előre elrendeltetett, vagy lehetőségünk van változtatni a megírt dolgokon? Netán a sors csak útelágazások bonyolult hálózata lenne, ami asszerint írja magát újra minden percben, hogy melyik ösvényre lépünk? Vajon rövid leétünk jelent egyáltalán valamit a végtelen időben, és lehet-e részünk a nagyobb összefüggések alakításában? Régóta érezzük, hogy a dolgok nem létezhetnek hiába. Kell hogy értelme legyen az olyan tiszta, és magasztos dolgoknak, mint a becsület, a bátorság, az önzetlenség, hűség, barátság, boldogság, szeretet, szerelem...

 

A small measure of peace...

 

A szamurájok módján ültem a sötétzöld fűben, halkan figyelve a tisztás közepén álló két unikornist. Olyan tiszta és földöntűli volt a látvány, hogy percekig csak ezen járt az agyam. A középkori emberi kultúrákban az egyszarvút vérengző fenevadnak tartották, akit csak egy szűz lány pillantása szelidíthetett meg. Így allegorikus értelemben az egyszarvú hamar átlényegült a szelítség és a szűziesség jelképévé, 180 fokos fordulatot téve meg eredeti szerepétől. Valahogy ezek a gondolatok jártak a fejemben, ahogy a két lényt néztem, és tudtam, hogy valami nagyon különlegesben van részem.

"Szép vagy, én mátkám, szép vagy, s rettentő, mint a zászlós hadak. Fordítsd el a te szemeidet én tőlem, mert azok megzavarnak engem. Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincsen benned. Olyan, mint a berekesztett kert, az én húgom, jegyesem! Mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!"

Salamon - Énekek könyve

Mind a két unikornis kicsit zavartnak tűnt. Lassú mozdulatokkal kerülgették egymást, orrukat összeérintették. Egyszer a két állat szarva összekoccant, mire ijedten szétugrottak. Ezen olyan jót derültem, hogy úgy kellett visszafojtanom vigyoromat. A fekete unikornis valóban gyönyörű volt, úgy véltem, ha unikornis lettem volna, én is szerelembe estem volna vele. x) Igen hosszú, ránézésre is puha, selymes szőre lágyan lengett minden mozdulatára. Gyönyörű, nagy, csillogó szemei érdeklődően pislogtak, ahogy Nessarral szimatolták egymást. 

Merengve néztem a lényeket, aztán valami arra késztetett, hogy nézzek körbe a tisztáson, és akkor, velem átellenben a fák között megláttam a másik Lovast... 

Tenar


Agerlion Előzmény | 2008.11.07. 22:42 - #64

 

Aegloss egy romos épület beszakadt kupolás tetején siklott be, mi pedig követtük. A hely tágas volt, bár kicsit szeles, de mindenképpen biztonságosnak ígérkezett.

Aegloss indítványozására most nem kezdük el megbeszélni a dolgokat, csak mindenki lerogyott valahol a fal mellett és bevágtuk a szunyát. Nihura letérdelt, és betakarta fejét pedig pedugta szárnyai alá. Én Aegloss mellé bújtam aki viszont engem borított be a nagy denevérszárnyakkal, majd fejét karmos mancsaira hajtotta és úgy elaludt, mint akit leütöttek.

A sok fáradalom ellenére már a hajnal első halvány derengésére fölébredtem. Két lényem még az igazak álmát aludta. Óvatosan kimásztam Aegloss szárnya alól, fölálltam, ész szétnéztem a helységben, ahol voltunk. A terem félkör alakú volt, a fal, ami mellett aludtunk faragásokkal dúsan díszített kőfal volt, kőpadokkal és szobrokkal, amire sötétszínű futónövény futott fel. Egy helyen beomlott, és ezen kitekintve tovább termeket pillanthattam meg. A félkür rész árkádsorokból állt, előttük terasszal, amit foghíjjas, antik korlát vett körbe. A termet kupola koronázta, ami szintén beomlott, sok helyen már csak a váz meredezett beborítatlanul. A furcsa futónövény mindenre fölfutott, olybár tűnt, ez tartja össze az épületet. Lassan kisétáltam a teraszta. Magasan voltunk a város fölött, és magam mögő pillantva azt is megállapíthattam, hogy egy más magasabbra törő épület fiatornyában vagyunk - a félkör alakú torny ennek támaszkodott. Óvatosan kijjebb araszoltam a terasz szélére, ami meglepően stabilnak tűnt, és végigtekintettem a romvároson. Tagreu valamikor fényűző település lehetett - tele volt fejedelmi, kupolás épületekkel, bonyorult utcarendszerekkel, fórumokkal, fürdőkkel, csatornákkal. Félig a hegyeknek támaszkodott, de benyúlt a Miherna fennsík sík részeire is. Hogy miért ért ilyen gyászos véget, az legalább olyan nagy fejtörést okozott nekem, mint az erdőkben a letűnt kultúrák néma kövei. Csak álltam és néztem a mozdulatlan várost, míg a napkorong széle meg nem jelent az égen, majd lassan el is vált a horizonttól.

Neszezést hallottam a hátam mögött, majd Nihura patáinak klappogását. Az árnypegazus hátulról megbökött az orrával, mire megfordultam és végigsimítottam a homlokát.

"Jól vagy?" kérdeztem.

"Teljesen." hangzott a válasz, majd megfordult, és ahogy én is ezt tettem, végignéztem az alvó Aegloson. A hippogriff meglehetősen csapzott volt, karmain zöld trutymó száradt, szárnyain pedig nem túl mély, de csúnya karmolások éktelenkedtek. A legcsúnyább seb a bal lábán volt - egy mály harapás. Megérezvén, hogy bézzük, Aeglos kinyitotta a szemét, nagyot ásított, majd kicsit sántítva feltápászkodott, nyújtózott egyet. Odamentem hozzá és letérdelve mellé, símogattam a nyakát.

- Megmentettél mindkettőnket. - mondtam hangosan. Aegloss fél szemével rám nézett, majd Nihurára. A pegazus bólintott. - Nagyon köszönöm, hogy oda jöttél.

"Én is." zengte Nihura hangja. Egypercig csendben álltunk, majd a griff megrázta magát.

"Jaj, hagyjuk a melodrámát. Ez csak természetes. Hagyjuk ezt az egészet! Inkább meséljetek." úgyhogy kiültünk a boltívek alá, én beszéltem, Aegloss kommentált, Nihura pedig csak szokás szerint hallgatott, de tudtam, hogy ő is jól érzi magát. Aegloss is sokat mesélt a városról, eddigi tapasztalatairól, majd délután fele ismát fölszálltam Nihurára és Aegloss kíséretében a város széléig repütünk, majd különváltunk... nos, legalább is a következő kaland erejéig... x)

Tenar


Kimondottan rázós kaland volt ez mindhármótok számára, de nagyon jól megálltátok a helyeteket. A nap hőse címe Aeglossé, a legfrappánsabb elterelő hadműveleté pedig a tiéd a mobilos trükkel XD Szegény készülék talán már kilehelte a lelkét, de nagy szolgálatot tett. Nihura rendíthetlen hidegvéréről tett bizonyságot, ami szintén célszerű lehet ilyen helyzetekben. Sikeresen kikeveredtetek hát a dracolich-hal való kalamajkából, amit kisebb-nagyobb sérülésekkel úsztatok meg. Egy kis ápolás biztos jólesik majd nekik ezután :) Viszont mindegyikük 20 tapasztalatponttal gazdagodott.

A kaland után nagyon jól jön az alvás, és másnap reggelre egész jó hangulatban ébred mindenki, az idő hátralevő része pedig kellemes beszélgetéssel és együttléttel telik el. +20% kedély

Dragie


Agerlion Előzmény | 2008.11.07. 22:10 - #63

 

Szürkületkor elindulni veszélyes vállalkozás volt, főleg hogy Tagrelu romjai felé Isyldea erdeje mentén kellett haladnunk, de szerencsére Nihura nem félt a sötétben, és most ez volt a fő, mivel Ő vitt engem a titokzatos romok felé. Az más kérdés, hogy én, aki a hátán ültem, percenként oldalrakapdostam a fejem, összerezzentem minden szélfuvallatra, és görcsösen kapaszkodtam a pegazus selymes sörényébe. xD Hiába, még meg kell edződnöm. xD Azért a magam javára szólva, azt meg kell adni, hogy egy óra elteltével, én is oldódtam egy kicsit, és amikor meguntam, hogy a csillagtalan vaksötétbe meregessem a szemem, le is hunytam azt. A szótlan árnypegazus és lovasa hangtalan árnyékként suhant Miherna fennsík határvonalán.

Kimondhatatlanul hosszúnak tűnt az út. Néha azon kaptam magam, hogy agyamban azon gondolkozom, mi lenne ha fölszállnánk, és repülnénk, de a józanság hamar "lerángatott a földre", mert tudtam, Nihurával még nem gyakoroltunk annyit, hogy az éjszaka közepén csak úgy repdessünk egy sohasem látott célpont felé. Nagysokára a tintakék égen hegyek vonulatai, és furcsa sziluettek tűntek fel, én pedig sóhajtottam egy nagyot:

"Végre itt vagyunk..." Nihura csak biccentett és töretlenül haladt tovább. Dühös voltam magamra, hogy semmit sem látok, csak Nihura lépteinek hangjából érzékeltem, hogy köves talajra jutottunk, majd éreztem, hogy a tér beszűkül, Nihura léptei pedig visszhangoznak valamilyen képületek között. Hálás voltam, hogy a pegazus ilyen jól lát a sötétben.

- Ez rosszabb, mint a Templom... - morogtam, de gyorsan be is fogtam a szám, mert szavaimat fölhangosították a kövek. Nihura egy igen halk, de némileg rosszalló prüszkölést hallatott. Észrevettem, hogy feszült.

"Itt vannak" hallottam a gondolati suttogást.

"Kik?" még gondolataim is halkak voltak, erőlködve próbáltam bármit is látni. Aztán én is meghallottam - kavicsok gurulása, mély, hörgő szuszogás, majd egy pár, piszkoszöldesen foszforeszkáló szempár, ami felénk közeledett ebben a szűk sikátorban.

"Mi ez?..." kiáltottam Nihurához a hisztéria szélén állva. A sötét árny fenyegetően közeledett. A pegazus mozdulatlanul állt, majd lassan elkezdett hátrafelé lépegetni. "Nihura, menjünk el innen!!" követeltem.

"Itt nem tudok felszállni." hallottam a  fojtott választ, és a pegazus továbbra is lassan hátrált. Megpróbáltam lelassítani a légzésem és kiötölni valamit. Szürke válltáskámhoz kaptam és elkezdtem benne kutatni. Csak a nunchaku volt nálam, ha látogatásra indulok, mást nem is nagyon szoktam hordani, ez a fegyver pedig leginkább csak humanoidok ellen alkalmas. A hörgés egyre közelebbről hallatszott, a nagy sötét folthoz pedig mostmár szag is társult: az oszlás szaga. Remegő kézzel tovább matattam. Reménykedtem hátha nélam van az egyik csillámporos üvegcse, de az sem volt. "Vége." hallottam Nihurát, és amikor hátranéztem, azt is megértettem, mire gondol: a sikátor zsákutca volt, mögöttünk magas fal tört az ég felé.

"Nyugalom, kitalálok valamit." mondtam, pedig kettőnk közül minden bizonnyal Nihura volt a nyugodtabb. A lény egyre csak közelebb jött, a pegazus pedig fenyegetően villogó szemekkel előreszegte a fejét. A felénk közeledő szörnyeteg nem igazán ijedt meg, de Nihura mindenre elszánt volt. Ekkor kezem ráakadt valamire, ami sima volt és hideg. A mobiltelefonom! Eszembe ötlött valami...

Lecsusszantam pegazusom hátáról és elé álltam. A közeledő szörny fújtató lehellete szélvészként csapott meg. Nihura kitárta a szárnyait. "Mit csinálsz?" kérdezte dühsen. Ellenfelünk már csak pár lépésnyire volt tőlünk, irtóztató bömbölést hallatott és felágaskodott, majd földrengetően lehuppant a kövezett talajra. Nem bízhatván másban, magam elé tartottam a telefont és szétnyúsztattam, mire az miniatűr reflektorként ontani kezdte a fényt. Egy pillanat alatt felmértem támadónkat, egy kisebbfajta sárkáynszerű lényt, az élőhullákra jellemző, oszló bőrrel, ocsmány agyarakkal és gonosz szemekkel. A támadásra készülő lény egy pillanat alatt elhátrált a fénytől, és bömbölve összehúzta magát. Kiahsználva pillanati előnyömet, előrébb léptem, mire a bestia még hátrább húzódott. Vaktában gyorsan tovább nyomogattam a kütyüt, mire az hirtelen elkezdett zenélni is - a drakolich még jobban megzavarodott. Nihura gyorsan megértette a tervemet, és amennyire a tér engedte, kitárta szárnyait és vérfagyasztó, sikoltó hangokat adott ki. Ám, mint ahogy számítottam, a sárkány hamar felmérte a helyzetet és átlátott a blöffön, így öszekuporodott állapotából újra előrevetette magát, egyenesen rám. Eldobtam a telefont, és csak annyi időm maradt, hogy előrántsam a nunchakut és kifeszítsem magam elé a láncokat, ami pont időben megakasztotta a szörny pofáját. Csak sikítottam és sikítottam, együtt Nihurával, aki most kétségbeesett szárnycsapkodással megrohamozta a besiát, hátsó lábaira állva rúgkapálva, és meg remegő kézzel tartottam a cunchakunak feszülő agyarakat.

Aztán hirtelen recsegő visítást hallottam és a drakolich hirtelen visszahúzódott. Fektemben hátráltam egy métert, Nihura lábai elé, aki gyorsan beborított a szárnyaival. Visszapattantam rá, és csak ezután néztem meg, mi zavarta meg a bestét. Egy karmos alak tépte, marcangolta az állatott, egyre csak kicsalva a sikátorból, majd a szélesebb főúton újra rávetette magát. A sárkány bömbölt és forgolódott, megpróbálva lerázni magáról a másik lényt, de az nem hagyta magát. Percekig csak összegabalyodott szárnyak és végtagok sziluettjét láttam, majd végül a sárkány a levegőbe emelkedett, levetve magáról megtámadóját, és eltűnt a házak fölött. A másik lény, most felénk fordult, és beklappogott a szűk utcába. Nihura és Én kövülten álltunk, mígnem a villogó szempárben fel nem ismertem...

- Aegloss!! - kiáltottam föl, újra lecsúszva az árnypegazusról, majd odarohantam a kissé bicegő hippogriffher. Letérdeltem és átkaroltam a nyakát. - Jaj, Aegloss, dejó, hogy itt vagy! - hüppögtem. Az elmúlt percekben tisztára kiakadtam, és most olyan jó volt Aeglossba csimpaszkodni. A hippogriff betakart denevárszárnyaival, majd egy idő után kibontakozott ölelésemből és csettintett a csőrével.

"Ugyan, semmiség." hallottam, a megszokott szarkasztikus hangot. "Üdv, öregem." kacsintott a még mindig meredten álló Nihura felé, aki annyira szerencsétlenül ledöbbentnek látszott, hogy elnevettem magam. Aegloss is recsegve nevetett.

"Jaj, Aegloss, csupa vér a szárnyad." vettem észre, de a griff csak ingatta a fejét.

"Ne itt. Gyertek utánam. Még nem múlt el a veszély."

"Tudsz repülni?" kérdeztem aggódva.

"Persze." hallottam a Aegloss megbotránkozott válaszát, deazért felszisszent, amikor a főutcára kiértve kitárta a szárnyait. "Csak kövessetek." mondta. Bólintottam Nihurának, aki egy pislogással jelezte, hogy indulhatunk, úgyhogy fölpattantam a hátára, majd ő a szélesebb úton egy rövid kifutás után szárnyrakapott és követük a tornyok között manőverező Aeglosst. 

 Tenar


Lonel Előzmény | 2008.11.07. 21:54 - #62

Lonellel, Samrinnel és a kis Yilwenával (ő mindig csak kis Yilwena marad nekem ) ugyanott találkoztam, mint eddig mindig. A két sárkány türelmetlen szárnycsapkodással jelezte számomra játékos kedélyállapotát, Yilwena pedig a már megszokott, édes csipogással kívánta felhívni magára figyelmemet.

Mi legyen a mai napi program?, töprengtem magamban lényeim mustrálása közben. Ötletek után kutatva lábammal topogtam a talajon. Hirtelen azt vettem észre, hogy Yilwena mellett igyekszik utánozni a mozdulatot. Kissé szabálytalan ritmusban és olykor-olykor kizökkenő egyensúllyal próbálja leutánozni lábmozgásomat. Látván a jelenetet halkan felkacagtam és megsimogattam az ikermadár mindkét fejét. Spontán cselekedete remek ötlettel látott el.

-"Na, mutassátok meg, milyen vagyok én a Ti szemszgetekből! De semmi gúnyolódás!" - vágtam rá hirtelen, mikor is két sárkányom sunyi pillantást váltott egymással.

Yilwena a lábmozgatással erőlködött, közben hevesen csapkodott szárnyaival, hogy ne essen el. Szóval így töprengek?, nevettem fel harsányan. A kis ikermadár a nevetésemet is megkísérelte leutánozni. Ez meglepően jól sikerült. Sikerült majdnem ugyanazt a tónust visszaadnia, mint amit én használtam. Elképesztő!

A már nagyobbacska fióka hangos csipogása közben a két sárkányomra igyekeztem koncentrálni. Samrine csillogtatta meg először színészi tehetségét. Két lábra ágaskodott, szárnyait kitárva keresett jó súlypontot. Miután ezt megtalálta, kissé pipiskedő, imbolygó léptekkel lépdelt körbe-körbe. Mint aki most tapasztaljameg a magassarkú cipők természetét! XD Nagyon aranyos volt és őszinte.

Lonel maradt utoljára. Ő is két lábra ágaskodott. Neki könnyebben ment és nem is dölöngélt annyira, mint Samrine. Arckifejezése komoly volt - akárcsak az enyém, mikor még csak közeledek szokásos találkahelyünk felé. Aztán megfordult és Samrine felé meredt. Vigyorogni próbált, ami inkább emlékeztetett idétlen fogmutogatásra, de nagyon helyes volt vele X). Két hátsó lábán odalépdelt Samrinehoz és éles hangokat hallatva megpaskolta az aranysárkány nyakát. Aztán odacammogott Yilwenához és a lehető leggyengédebben megsimogatta a két csőrös buksit.

Tehát ez vagyok én, gondoltam elérzékenyülve magamban. Egy személy, aki imádja a lényeit, feltétlenül szereti őket. Lonel ismert a legrégebbről, ő már kitapasztalhatta természetemet. Tényleg ilyen vagyok, vagy kissé kiszínezi a valóságot? Megérdemlen én egyáltalán ezeket a csodálatos lényeket?, kérdeztem magamban, miközben szemembe egy könnycsepp kúszott...

Kiara


Ötletes és kitűnő önismereti játékot találtál ki erre a napra, érdekes megtapasztalni saját magad lényeid szemszögéből. Yilwena a maga esetlen, de kedves módján próbálja utánozni járásodat, de kibukó nevetésed már annál nagyobb sikerrel. Samrine bemutatója ugyanakkor kicsit incselkedő, de könnyed, Lonel pedig azt az oldaladat mutatja meg, amit kétségtelenül, mindannyian kimondhatatlanul becsülnek és szeretnek benned.:) Gondolatban feltett kérdésedre pedig egy-egy hálás öleléssel vagy kedves orrböködéssel válaszolnak. +20% kedély mindenkinek

Dragie


Lonel Előzmény | 2008.11.07. 21:25 - #61

Nem is tudom miért, de aznap úgy döntöttem, este látogatom meg Olliast. Talán azért is, mert napközben túl sok volt a dolgom és még nem tudtam vele törődni - a többi lényemről már nem is beszélve.

Tehát a felhőtlen csillagos ég alatt lovagoltam ki hollófekete unikornisommal, aki szemmel láthatóan élvezte eme szokatlan időpontba esett együttlétünket. A hátán ülve haladtunk az erdő belseje felé. Erősen Ollias nyakára simultam, hogy elkerüljem a veszélyesen kilógó ágak tömegét. De nem úsztam meg ennyivel: unikornisom nem bírta megállni, hogy ne kapcsoljon nagyobb sebességbe és száguldjon át az akadályokkal teli erdőn. A vak sötétben is kiválóan látó szemeinek figyelmét semmi sem kerülhete el és bravúrós ügyességgel ugrotta át vagy kerülte ki az elébe kerülő kidőlt tönköket, átívelő vaskos ágakat és veszélyes gödröket.

Össze-vissza rázkódtam hátán, és ha épp nem az ágak szúrtak szét, akkor az ugrások okozta ütésektől sajgott testem minden porcikája. Kérleltem, hogy álljon meg. Öt perc unszolás után végre - habár kelletlenül - megállt, így leszállhattam hátáról. Noha nem zökkenőmentesen, de lehuppantam a magas hátról és nekitámaszkodtam egy tölgynek. Kissé remegtem és zihálva kapkodtam a levegőt, éreztem magamon Ollias vigyorgáshoz hasonlító tekintetét. Aztán nem bírtam tovább, én is mosolyogni kezdtem. Megpaskoltam patásom mélyfekete nyakát. Ekkor fedeztem fel egy kisebb horzsolást, amit egy kiálló, letört faág okozhatott.

-"Nem súlyos, de nem ártana neki egy kis kezelés" - mondtam neki, majd elindultam a fák közé. Intettem neki, hogy ott várjn meg, mindjárt jövök. Összeszedtem néhány bogyót és levelet, aminek már régóta imsertem gyógyító hatását. A gyűjtögetés után épp visszatérőben voltam Olliashoz, ám mielőtt kiértem volna a fák közül, váratlanul megtorpantam. Ollias ugyanis nem volt egyedül. Egy gyönyörű, hófehér testű, lángvörös sörényű unikornis társaságában tengette idejét. Szépséges teremtmény volt, nemes kanca.

Érdeklődve méregették egymást, pofijuk nem egyszer a másikéba bújt. Ránéztem a levelek és bogyók halmára a kezemben, majd zsebre vágtam őket, később még jól jöhet. Ollias, te nőcsábász!, kuncogtam magamban, majd tekintetem hirtelen egy harmadik alakot is felfedezett. Fák közé bújtatott tekintetem egy fiatal lány arcán állapodott meg, aki szintén némán, elszigetelve figyelte a két unikornist. Netán ő lenne a másik lény gazdája? Nem tudhatom pontosan, de közelebb lopódzom a két patáshoz, de épp csak annyira, hogy ne zavarjam meg ismerkedési rítusukat...

Kiara :)


Ollias rendkívül örül, hogy végre láthat, és több időt tölthetek együtt. Az éjszaka különösen jókedvet hoz neki, és annyira élvezi a sétát, hogy csak többszöri unszolásra hajlandó megállni, annak ellenére is, hogy kezdesz eléggé kilenni. Végül semelyikőtök se tud elnyomni egy mosolyt a másik láttán és míg te Ollias sérülésére keresel írt, az unikornis addig sincs egyedül. A csinos hölgyeménnyel, úgy tűnik, szinte azonnal egymásra találnak :) Ollias vajon előre tudott valamit, és azért volt ennyire sietős a dolga? Ki tudja..

Dragie


Agerlion Előzmény | 2008.11.07. 11:57 - #60

Hamarosan ismét Isyldea erdejében találtam maga, de ezúttal az erdő keleti felében bolyongtam. Az erdő ezen fele sokkal sötétebb és fenyegetőbb volt, mint a vulkán felöli oldalon - a hatalmas fák lombkoronája teljesen összezárult, szinte sehol, semmilyen fény nem jutott be. Borostyán és futónövények nőtték be a talajt, elrejtve az alattomos gyökereket és gödröket, itt ott sziklák, vándorkövek meredeztek a fák között, ijesztő, sötét másaikén a Miherna fennsík magányos menhirjeinek. A levelek nem sárgultak meg, és nem hullottak le, ami furcsán halott és mozdulatlan hatást adott az erdőnek. Az erdőn félelmetes hangok zengtek keresztül - tülkölések, huhogások, hátborzongaró rikoltások. Az odvas fák nyekerektek, mintha ki akarnának dőlni. Úgy éreztem a növények mozognak körülöttem, a recsegő fák összesúgnak, ezer szemet éreztem a hátamon. Kiélezett figyelmemmel szinte hallottam a talajban és a korhadó fákban mászkáló csúszómászók surranását. A félhomályban foszforeszkáló gombák világítottak, szemem sarkából pedig lidércfényeket láttam fel-felvillanni. El-elbotlottam a talaj akadályain, mégsem mertem kezemmel sehol sem megtámaszkodni - az erdőben minden mérgezőnek és szúrósnak nézett ki.

Hirtelen léptek zaját hallottam magam mögött, megpördültem, és elbotlottam. Semmit sem láttam, a lépegető lény pedig mintha körülöttem körözött volna. Rámtört a frász, ami eddig is környékezett, elkezdtem rohanni, de 4-5 méter után elhasaltam egy  kőben, arccal bele a sűrű borostyánba. Hátamra pördültem, és még legalább egy métert kúsztam hátrafelé egy mozdulatból, mígnem megdermedtem a földön fekve, zihálva, mintha kilómétereket futottam volna és füleltem. Az erdő újra halotti csenddel vett körül. Világos fényecskék tánccoltak a szemem körül, szívem majd kiugrott a helyéről, majd lassan lenyugodva, észrevettem az erdő sűrűjében nem túl messze álló, mozdulatlan Nihurát. Lassan feltápászkodtam, és közelebb léptem hozzá.

- Nihura?... - a pegazus továbbra is mozdulatlanul nézett fénylő higanygömb-szerű szemeivel. Furcsa, de úgy éreztem, gyűlölködve, ellenségesen néz rám. Szoborrá merevedtem, még a lélegzetemet is visszatartva figyeltem, aztán a gonosz varázslat megtört, amikor Nihura megrázta sörényét. Már láttam, hogy csak a homály tette olyan félelmetessé. A pegazus felém ügetett, áthaladva néhány fénypászmán, amik betörtek a lombokon át. Gondolatban üdvözöltem, amire ő is válaszolt igéző, hipnotikus hangján.

"Rám hoztad a frászt!" közöltem pihegve, és átkaroltam bársonyos nyakát.

"Sajnálom." válaszolta. Megkért, hogy üljek föl a hátára, majd türelmesen megvárta, hogy teljesítsem kérését. Elhelyezkedtem marja és szárnyai között, majd jeleztem, hogy indulhatunk. Nihura lassú ügetésben bekanyarodott a fák közé. Jóval rutinosabban közlekedett, mint én, bár néha ő is megállt, és pár percig élénken forgatta a füleit, szimatolt és nézelődött, hogy merre tovább. Vékony, selymes bőre úgy feszült csontjain, mintha nem is állna másból, csak csontokból. Minden lépésénél éreztem, ahogy mozog alattam a csontváz, de valahogy ez egyáltalán nem zavart. Hol nézelődtem, hol ujjammal bontogattam a szelymes, szürke sörényt. 

Nem tudtam, mennyi ideje mentünk már, Nihura végül megállt egy kis tisztáson, a lomb ugyan úgy sátorként terült el fölöttünk, de a fák ritkásabban álltak, és sokkal nyugalmasabb helynek tűnt. Leszálltam Nihráról, aki kicsit megmozgatta a szárnyait, majd hagyta, hogy nézelődjek.

"Hol vagyunk?" kérdeztem gondolatban, de Nihura nem válaszolt. Egyszer csak észrevettem a félhomályba burkolódzó köveket és táblákat, amik a földből álltak ki. A borostyán és a vadszőlő erős gúsba kötötte őket, csak kevés volt, ami egyenesen állt volna, legtöbbjük megdölt, vagy elfeküdt a földön. "Mi ez a hely?..." guggoltam le az egyik kőhöz, és széthúztam rajta a futónövényeket. Pókok és százlábúak szaladtak szét a kezem nyomán. "Temető?..."

Nihura fejével a fák kövé bökött, ahol megláttam egy nagyobb, körülbelül két méter magas szobrot. Talán nem is lehetett volna szobornak nevezni - jobban hasonlított az erdőben elszórtan álló többi ilyen kőre, de ennek felületén faragás nyoma volt látható - mély, sötét üregek jelölték a szemet, vonalak a kezet. A testen több helyen is körkörös, csavaros minták voltak. Nihura is közelebb lépdelt. Megkerültem a sziklát. A hátulja le volt csiszolva, és különös írást találtam belevésve. Végigfuttattam kezem a véseteken, majd izgatottan visszaugrottam a tisztáson lévő egyik kőhöz, és leszaggattam róla a szívós indákat.

"Itt is ugyan az az írás..." A furcsa, rovátkás betűk fentsól lefelé haladó sorokban futottak, a szöveget csakran díszítették önmagukba visszatérő, egymásba kapcsolódó indaszerű minták.

"Több ilyen is van az erdőben." hallottam Nihura viszhangos szavait a fejemben. A fejembe villanó kép hatására újra körbenéztem a tisztás szélén, és hamarosan én is megláttam, amit Nihura már rég látott - egy kikövezett ösvényféleséget, ami vékonyan kanyargott Isyldea belseje felé.

"Ilyesmi van a másik erdőben is... a Keleti-hegység lábainál." töbrengtem, az ösvény felé indulva. A köveknek látszólag véletlenszerű formáik voltak, de tökéletesen illeszkadtak egymáshoz. Csak itt-itt ott törte őket fel néhány fagyökér. "Mindenképpen meg kell néznünk, hogy ez hová visz." jelentettem ki, és éreztem Nihura egyetértését.

"Most viszont induljunk vissza, sötétedés után Isyldea még veszélyesebb lehet számodra." szólt Nihura. Jólesett aggódása.

"Visszatalálsz ide?" kérdeztem, mire fejembe betörtek az ideút pontos képei, és megértettem, hogy Nihura sokkal jobban tájékozódik itt, minthogy én el tudom képzelni. Visszamásztam árnypegazusom hátára, majd magunk mögött hagytuk a furcsa köveket. Visszafelé azon gondolkodtam, hogy vajon az erdőben elszórtan álló sziklák jelentenek-e valamit, kapcsolódnak-e a Miherna-fennsík kőköreihez és a keleti erdő furcsa romjaihoz. Kik emelhették őket, és miért?...

Nihura elvitt egészen az erdő széléig, ahol nagyon szívtam a friss, fennsíki levegőből, kitisztítva tüdőmből az erdő dohosságát. Valóban alkonyodott, a napkorong már eltűnt a látóhatár szélén, csak a felhők alljának vörös izzása utalhatott jelenlétére. "Köszönöm, hogy elvittél." fordultam szembe Nihurával.

"Szívesen" hangzott a válasz.

"Jól érzed magad itt?" kérdeztem. Nihura igenlően pislogott, majd megbökött orrával, amolyan "Menjél már!" stílusban mire mosolyogva megfordultam és elindultam, de pár lépés után visszafordultam. "Nem jössz el velem meglátogatni Aeglosst?" kérdeztem, mire Nihura láthatólag gondolkodóba esett. Egy pillanatra hátracsapta füleit, majd egy prüszkölés kíséretében hátrabökött a fejével, hogy szálljak fel a hátára, mire én ezt kaján vigyorral meg is tettem, és a szürkületi fényben elindultunk Tagrelu romjai felé...

Tenar


Isyldea vidéke legalább olyan különös, és titokzatos mint maga a pegazus. Nihurán látszik, hogy otthon érzi magát az őserdőben, ám olyan dolgokra bukkanni itt, amelyek számára is különösek lehetnek, mint ezek a magányos és impozáns szobrok, és az ismeretlen kezek által lerakott ösvény kövei. A további felfedezésre azonban már nem jut idő, hiszen más is izgatottan várja látogatásod. Nihura hezitálni látszik az invitálásra, de végül beadja derekát, és veled tart, hogy lássa ő is Aeglosst. A falak szépen lassan leomlanak.:)

Dragie


Gellert Előzmény | 2008.11.06. 20:34 - #59

Álmélkodva sétáltam Rissahna erdőjében. A fák között béke honolt, és csak a megynyugtató erdei neszezés hallatszott - az elsárgult levelek zizegése, néha felhangzó madárfüttyök és rikoltások, valahol egy kis vízfolyás csörgedezése. Bár már ősz van, az erdő mégsem tűnik halottnak - az barna, arany és vörös tündöklés sajátos bájt kölcsönöz az erdőnek. Halkan lépkedtem a vastag, puha avarban, átmászva, átugrálva az évszázados tölgyek gigászi gyökereit. Igazi őserdő volt, ha lehet ilyet mondani egy tölgyfaligetre, de a hihetetlenül vastag fatörzsek, az egymásba gabalyodó, a lombkoronában szinte útrendszert alkodó gigászi ágak és gyökerek ezt a hatást keltették.

Egyszer csak saját lépteimen kívül meghallottam egy négylábú neszezését is. Megfordultam és megláttam magam mögött Llorkynt. Az aranyszín driád teljesen beleolvadt az őszi tájba a lombok között betörő szintén arany fényben. Fejét oldalvást fordítva felém állt egy nagy hatalmas, göcsörtös gyökér alatt.  

- Szia Llorkyn! - köszöntem hangosan és elindultam feléje, miközben ő is közelebb klappogott hozzám. Három ujjas patái puhán lépkedtek a leveleken, okos borostyánsárga szemei barátságosan pislogtak. Orrával a vállamra vetett táska körül szimatolt, azonnal kiszúrta a benne lapló, naaagy döglött halat... XD

Előhúztam a táskámból a pikkelyest, mire Llorkyn nagyon kivirult, élénken mozgatta a füleit és türelmetlenül topogott. Eltartottam magamtól a halat.

- Hmm... jóétvágyat... - feleltem és jó magasan a driád hát mögé hajítottam, mire ő villámgyorsan megfordult és egy követhetetlenül gyors mozdulattal, hátsó lábaira fölágaskodva elkapta. Nevetve utánaszaladtam. Mire odaértem, a hal eltűnt, szálkástól, pikkelyestül. Llorkyn szeme büszkén csillogott, én pedig megsímogattam  a fejét.

Llorkyn méretei egy kisebb növésű lóénak felelnek meg - marmagassága 140-150 cm körül lehet. Agárszerű testét selymes, fényes szőr, és itt-ott kemény, csillogó pikkelyek és csontlemezek borítják. Farka végén arany színű, selymes bolyt van, ami uszályként leng utána, nyakát és tarkóját pedig puha tollak fedik.

Kezemet végighúztam a homlokából kiálló szarvon. Fémes tapintása volt, mintha tényleg aranyból lenne. Llorkyn vidám füttyögő hangot adott ki, amivel mindíg megnevettet. Nyújtózkodott egyet, aztán elindultunk sétálni az erdőben.

Csendesen haladtunk egymás mellett, Llorkyn éberen figyelt, szimatolt. Egy levél az orrára esett, mire lerázta, a továbbiakban pedig lelkesen kapkodott a lehulló levelek után. Tutam, hogy jól fogja magát érezni itt. Egyre közelebbről hallottam a vízcsobogást, mígnem egyszer csak megláttam a fák között rohanó folyócskát. A hatalmas fák vastag gyökerei belelőgtak a patakba, ami itt-ott ki is mosta alóluk a földet. A víz mesésen tiszta volt, a meder allját kavicsok borították, itt ott fényesen villanó halakat is láttam. A víz felszínén színes falevelek sodródtak. Llorkyn fürgén, egyik gyökérről a másikra ugrálva elérte a víztükröt, és belevetette magát. Hatalmasat csobbant, de a parton a víz még csak a térdéig ért, így belljebb gázolt, és ott lubickolt, mint... hmm... "hal a vízben". XD

Óvatosan én is leljebb másztam a gyökereken, majd egy kényelmes göcsörtön helyet foglaltam, táskámat egy másik csonkra felfüggesztve, és úgy figyeltem. A driád újra a sekélyesben állt és mereven figyelt pár halat, majd villámgyorsan lecsapott, de csak egy hínár csüngött le az orráról, amikor újra kiemelkedett a vízből. Ezen olyan jót nevettem, hogy majd beleestem a vízbe, Llorkyn pedig kicsit sértődötten nézett. Zsebemből előkotortam pár megnyomódott bogyófélét, és tenyeremen felé nyújtottam. Ekkor azonnal kimászott és a kanyargós gyökereken felém sietett, és befalta őket. Majd váratlanul megtaszított az orrával, én pedig szépen lefordultam a gyökérről és egy kis esés után a vízben landultam.

- Szép, mondhatom! - kiáltottam, Llorkyn pedig füttyögve-kaffogva nevetett. Észrevettem, hogy az én hajam is teli lett hínárokkal, mire én is elkezdtem nevetni. Fölugorva elkaptam egy vékonyabb györkeret és viszatornáztam magam a helyemre. A driád újra befutott a vízbe, és ezúttal én is utána vetettem magam. A folyó hideg volt és sebes, de mi kimondhatatlanul jól szórakoztunk, ahogy lökdöstük és fröcsköltük egymást. Végül mégis kikászálódtunk a partra. Táskámból előrángattam egy tiszta lenvászon inget és lecseréltem a vizeset - Llorkynnak egyszerűbb volt, ő csak megrázta magát, és percek múlva máris száraz volt... XD - majd elindultam az erdő széle felé. Llorkyn persze végig elkísért. Sok mindenen gondolkoztam út közben, a driád pedig úgy figyelt értelmes szemeivel, mintha hallaná a gondolataimat. A liget szélén elbúcsúztunk egymástól, és megígértem neki, hogy hamarosan újra jövök.

Gellert


Kétségtelen, hogy Llorkynnak nagyon fog tetszeni új otthona - végig nyitott volt, vidám és játékos. A halcsemege nagyon hízelgő volt neki, ám nevetéseden húzta az orrát és egy kis pimaszságot nem tudott megállni, hogy bele ne lökjön a vízbe. De nem vesztetted el a humorérzéked és mindvégig sokat nevettetek, ez egy jó barátság kezdete :) +20% kedély

Dragie


Rheneis Előzmény | 2008.11.06. 16:14 - #58

Életemben először meglátogattam őt. Zeneia gyönyörű sárkány, bár még csak ketrecben lakik, és nem igzán kedveli a bezártságot. Inkább szabadon járna a fák és hegyek között. Bár még csak ismerkedünk egymással, azt hiszem már elég jó kapcsolat alakult ki köztünk, ahoz, hogy elfogadjuk egymást olyannak, amilyen. Remélem rendesen sikerül összebarátkoznunk.


Zeneia örült látogatásodnak, úgy tűnik szimpatizáltok egymással.:) Ebből még egy szoros kapcsolat jöhet létre, de hogy a továbbiakban is így alakulnak-e a dolgok, rajtad múlik. Nagyon jó lenne, ha pár mondatban azt is leírnád, hogyan közeledsz Zeneia felé, több mindent le tudunk vonni belőle :) +15% kedély

Dragie


[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kerekasztal
Trágárkodás, obszcén szavak -> panaszkönyv Hírdetés -> reklám helye (kukucs bal oldalra)
 

 Főoldal

°Gondozás°

°Igénylés°

 !! Szerepjáték !!


Sárkányok

 

Pegazusok

 

Unikornisok

 

Griffek

 

Főnixek

 

Egyéb lények 

 
Kalandjáték
 
Barangolás
 
Sasshän földje
 
Véleményetek :)
Hogy tetszik az új dizájn? :)

Nagyon jó lett!
Nem rossz
Lehetne még rajta tuningolni
Határeset
Nem tetszik
Határozottan nem tetszik D:
Rá se merek nézni!! :x
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!