|
Témaindító hozzászólás
|
2008.02.15. 15:31 - |
A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.
Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:)
Dragie |
[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Meglátogattam Shadbakot és Marunt. Shadbak egyböl hozzámszaladt és körülöttem ugrált. Marun meg csak ált egy hejben, közelebbléptem de ö meghátrált, tudtam, hogy azért van ez mert rég jártam errefele. Letelepedtem a földre, Shadbak melém. Marun is letelepedett de ő meszébb tölünk. Elkezdtem mesélni egy mesét Shadbak szemén láttam, hogy érdekli a mese, Marun is fülelt én meg kicsit halkaban kezdtem mesélni lám mit csinál. Ő erre közelebb huzodott, hogy jobban haja a mesét, látszott rajta, hogy érdekli a mese:)
|
Fengor szerint gyakrabban is johetnek...jo gyakran elismetelte, hogy megertsem. Ardak csak szuros pillantasokat vetett ram. Nincs kifogas, valoban elhanyagoltam oket. Nem foghatom arra, hogy sok a teendo, rajuk megis kellett volna lagyean idom. De most vegre itt vagyok, veluk.
Khela |
Meglátogattam Kirtant. :D Annyira örültem neki, hogy egyből a nyakába ugrottam, mikor megláttam. Ő hangosan felnyerített, azthiszem halláskárosult lettem..xD. Sokat kergetőztünk, elmeséltem közben neki, hogy amint kezdetét veszi a nyár, és jó idő lesz, legalább 2hetente eljövök meglátogatni, eddzeni fogunk, és szerintem már nagyon várná, hogy esetleg kiköltözhessen a szabadba..:D
Arya
Kirtan is nagyon boldog volt, hogy láthatott téged, és biztos megörült a hírnek, hogy többször is eljössz majd hozzá a nyáron. A költözködés pedig már valószínűleg régóta napirenden van a gondolatai között, hiszen nagy mozgásigényű és kíváncsisága régóta sarkallja, hogy megismerhesse végre a kinti világot.
Shadow |
Meglátogattam Bithort,nagyon dühös volt....Valamit birizgát a hátán,megpróbáltam hozzá érni,de megharapott.... Nem tudom kitől kérjek tanácsot :-s,erre majd visszatérek...... Tuathor örült nekem,meg is nyalt villa alakú nyelvével ^^... Ivion sem fogadott jobban,Mint Bithor :S...Nagyon szilaj volt,e.zért jeleztem neki hogy elmegyek,ő meg biccentett....Weghlorr meglepően kedves volt velem.... Mindeggyik fejével hozzám simult,és jelezte a szeretetet :)!.
Seafight
Az ellenséges fogadtatástól függetlenül minden lényed felfigyelt rá, hogy meglátogattad, és emlékezni fognak rá később. Még ha most nem is repesnek az örömtől, hogy láthatnak, a bizalom kialakításához elengedhetetlen, hogy lássák, igenis foglalkozol velük, próbálkozol. Légy türelmes és kitartó, ne erőltesd a dolgokat. Szép lassan mind megbékélnek veled, és úgy fogadnak majd, ahogy Weghlorr tette.:)
Shadow |
Már pár napja nem láttam Kerlochot... talán megrémültem tőle, ahogy múltkor a hideg karmával a bőrömhöz ért, vagy a hirtelen szimpátia... nem tudom. Legyőzve félelmem elindúltam Kerloch barlangjához, de nem találtam ott. A meleg, páradús levegő azonnal megcsapott ahogy beljebb léptem. Szétnéztem, ahogy próbáltam egyensúlyozni a köveken, amint épp egy mély lávafolyón próbáltam átjutni. Nem olyan távol a falnál pár ing és nadrág hevert a földön. Tiszták voltak, de pár helyen elvoltak szakadva. Mélyet sóhajtva felvettem egyet és táskámba gyűrtem. Belül reméltem nem ölt embert...
Csak párat léptem, de egyik lábam alatt besüllyedt a föld és a fal szétnyílt. Ilyedten ugrottam hátra a hangra, majd szemügyre vettem az ember méretű ajtót. Döbbenten mentem közelebb a barokk stílusú ajtóhoz, ahogy kissé végig simítottam az egyik kidolgozott díszen. Furcsa volt látni egy ekkora ajtót és pont itt, csak mert Kerloch hatalmas volt, és ez az ajtó meg túl szűk meg kicsi az ő számára. Egyre rejtélyesebb dolgok történnek, vajon mi van az ajtó túlsó felén? Mik ezek a férfi ruhák? És hol van ő maga? Sok kérdés és semmi válasz.
Egyre kíváncsibb lettem. Lenyomtam a kilincset, majd beléptem a macskakövekkel ellátott folyósóra. A gyér fényben alig láttam, ahogy haladtam előre. Orromat kellemes rózsaillat csapta meg, meg egy kevéske égett szag is keveredett bele. Próbáltam követni a szag utját, de a folyósó végén csak a sima falba ütköztem, amin egy apró cetli díszelgett, csak egy rövid mondat állt rajta. " Az ajtó mögött megtalálsz." Kérdőn meredtem a papírra, mire felpillantva, egy ajtó állt az előbb említett fal helyében. Nagyokat pislogtam és a zsebembe gyűrtem a papírfecnit, amire gyöngybetűkkel volt felvésve a mondat. Nem várakoztam azonnal benyitottam, amit pedig ott láttam, minden kérdésemre választ adott.
Claud |
Az ugrásra kész, megfeszült inak feszültsége, elzárt és megszökött gondolatok vibrálása és a készenlét izgalmának finom illata úgy illant el, ahogy egy buborék kipattan és hirtelen beengedi a meleg levegőt - pedig most kintről igazán nem jöhetett semmi meleg. Minden megtörte mozdulatlanságát. Ramuthra egy sóhajjal szétoszlott, hogy keringhessen körülöttem pár kört, a Tenar nevű lovas thesztrálja pedig hirtelen ledobta magáról a szoborszerű bűbájt és szinte élőlénynek nézett ki pislogásra csukódó szemhéjával és levegőt megkavaró grafitszürke farkával, ami az előző pár percben mintha még a légáramlatoknak se hagyta volna, hogy megötrjék mozdulatlanságát. Meleg bizsergés szaladt végig a testemben és én is áthelyeztem a testsúlyomat egyik lábamról a másikra. A lány volt az, aki először közelebb lépett, hogy összeérintsük ujjbegyeinket, ahogy a Lovasok köszöntik egymáta.
Viszonztam a kinyitott tenyerű gesztust, majd ugyan azzal a mozdulattal kinyitottam a tenyerem, hogy áthúzzam az Árny kavargó ektoplazmáján.
- Igen különös ma az erdő, valóban. - reméltem, hogy ebben a kijelentésben megérzi diplomáciai hajlandóságomat. Csalafinta mosollyal válaszolt.
- Remélem a következőkben nem erről akarunk beszélgetni. - megérezte.
Jasperr |
Tanácstalanul álltam a helyzet és a valami előtt, ami az előbb láthatóan megmentette az életem, parancsolva az erdőnek, most pedig fenyegeve fölém magasodik. "Mint egy viharfelhő..." gondoltam és megdícsértem magam a találó megfogalmazásért.
"Milyen együgyűek vagytok." hallatszott a sistergés és a füstös ködből egy igenis megfogható, hosszú karompár nyúlt elő, ami olyan volt, mint a kaszáspókok lába. Fölényesen simított végig az arcomon, amikor erőt vettem magamon, bűvöletén, és hátrébb léptem.
- Nem mondanám. - marokra fogtam az obszidiánt, ami valahogy még magában hordozta a vulkáni melegséget, ami kirángatott ennek a hideg, párás és elzárt világának a nyomasztó levegőjéből. Az árnyék felöl meglepődés érzése suhánt át az elmémbe. Összekapcsolta kettőnkét, tisztában lehetett minden apró gondolatommal, de megérezhettem az övéit is. A beálló csend és mozdulatlanság, amit csak az árnyék mozgása tört meg, mely minden percben úgy tűnt, mintha felváltva fépázná szélvész vagy lengetné lomha szellő, már éppen kezdett kínos, de furcsán hipnotizáló lenni, amikor hirtelen két dolog is történt.
Nihura érintését éreztem meg az elmémben - egy udvarias, szavak nélküli figyelmeztetést, hogy mögöttem van, ne ijedjek meg - és az árny mögött a lombokból az útra ugró alak. Ugyan olyan hangtalanul suhant, mint minden ebben az erdőben, csak a mögötte hulló pár levél mutatta meg nekem, hogy hozzám hasonlóan mégsem olyan ördögi része az őserdőnek, mint körülöttem minden és ez tudat alatt felkapcsolta a bizalom lámpáját az agyamban. Nihura tökéletes úriemberként csapott zajt mögöttem a köves ösvényre felfordulva, patáival. Hamarosan megéreztem az oldalamnak simuló bársony érintésű testet, ahogy hozzám dörzsöli magát, megáll mellettem és láthatatlanul megtámaszt. Az árny és a mögötte lévő alak mindezt mozdulatlanul nézte, és várt. Sokkal magabiztosabban néztem végig mind a kettőn.
A távoli alak hirtelen közelebb suhant. Suhant. Nem futott, nem lépett, nem repült. Olyan volt, mintha meg sem kellett volna mozdulnia, hogy megtegye a 10-15 méteres távolságot. Összerezzentem. Hirtelen teljesen közel volt, az árnyék mellett és innen már emberi léptekkel lépett közelebb kettőt. Ekkos ismertem fel.
- Jasper. - szaladt ki a számon. A hosszú, fekete posztókabátba, fekete nadrágról lógó láncos övekbe, ujjatlan bőrkesztyűbe és ingbe öltözött égővörös hajú vámpír fiú szemei egy pillanat alatt a vadállatias borostyánsárgából melegbarnába változtak, ahogy kimondtam a nevét. - Te Jasper vagy. - ismételtem meg teljesen haszontalanul, inkább magamnak ismételgetve, mint egy mantrát. Jasper. Nem valami vérszomjas akármi, ami mindjárt rámugrik és tort ül a belsőségeimen. Bár ki tudja.
A vámpír szemei gyorsan, szakszerűen futottak végig rajtam, bár ahogy sötétedett és melegebb lett a szeme, úgy változott meg a pillantása is.
- Tenar. - mondta ki a nevem és valahogy pont ugyan olyan meglepettség érződött a hangjából, mint amit az árny produkált nem is olyan rég. Rájöttem, hogy ők együtt vannak.
"Mondhatni." szisszent föl egy kis kihagyás után újra az árnyék hangja és ezúttal alakját is megmutatta - mintha összehúzta volna ködös anyagának lomhán tekergő részecskéit, hogy megformálja egy félig szilárd, félig még mindig szellem-szerű csontvázsárkány lebegő alakját. Jasper felé fordította a fejlét - nyilvánvalóan hallotta kijelentését, de nem tudott a "párbeszéd" korábbi elemeiről. Pillantást váltottak a sárkánnyal, majd újra felém fordult és kezével társa felé inve bemutatta.
- Ő itt Ramuthra, egy árny. - tétován gondolkoztam azon, hogy kimondjam-e, hogy "örülök", aztá rájöttem, hogy az árny ebben a pillanatban is hallja, hogy ezen tépődöm.
"Gyorsan tanul. Tetszik." hirtelen feldühödtem, hogy hogy képes úgy tenni, mintha ott sem lennék.
- Sistereghetsz úgy is, mintha engem is értelmes lénynek tartanál, nem pedig egy ostoba fatönknek! - csattantam fel. Nem is tudom pontosan, honnan jött az indulat, csak kitört belőlem, ami azóta gyülemlett, hogy beléptem az erdőbe. A sárkány szeme összeszűkült, majd hátborzongató vicsorral mosolyt imitált. Lassan engedett határozott körvonalaiból. Nihura mellettem mozdulatlan oszlopként állt és vizslatta a másik kettőt. Csak fülei mozogtak néha feszülten. Oldalára simítottam a tenyerem.
- Nihura, az árnypegazusom.
"Örülök." hallatszott Ramuthra gúnyélű válasza. Jasperre néztem ezúttal, aki kissé félredöntött fejjel tanulmányozott minket. Újféle csend ült meg mindent - nem az erdő halott csöndje, inkább egyfajta gondolatoktól és elektromosságtól vidráló feszült, de kellemes érzésű csend.
"Különös ma az erdő." Nihura mágikus hangja legalább olyan erővel töltötte meg mindannyiunk elméjét, mint az árnyé. Jasper és én is kellemesen elmodolyodtunk és közben éppen egymásra néztünk. A feszültség hirtelen a mosollyal kisült és megszűnt a levegőben. |
A Sötétség illata lengte be a dohos, nyirkos levegőt a fák között. Isyldea szívdobbanásait tisztán lehetett hallani a földben, a vákumszerű csöndben. Lüktetett a növények nedveiben, elektromos impulzusokkal szaladt végig a rothadásban. Éreztem minden alkalommal, ahogy tenyerem érte a tekervényes, őserdei ágakat, amelyeken szökelltem a fekete lobok között. Hideg bőrömbe mérgező tüskék és bogarak fúródtak. Talán már elfertőződött volna, ha fogékony lennék az ilyesmire. Szemem rutinosan szűrte a ködöt, ami a talaj felé sűrűsödött, és kiélezve figyelt a hangokra, amik nem voltak. Hangtalan ugrásaim fülsértő dübörgésnek hatottak. Kétségtelenül kísérteties és fenyegető volt, hogy az élő ily mértékben halottnak tetesse magát. Pedig szívveréseit nem tudja elrejteni, vagy gonosz köd mögé űzni. Bolond az, aki nem érzi, hogy valami készül.
A következő alkalmas ág után a földön a sziklákat kutattam. Fémes, kesernyés szagukat követtem a levegőben, hogy eltaláljak a kőtábláig, ahová Ramuthra vitt legutóbb. Belül percenként egy kétség ingatott meg, hogy jó felé megyek-e, és ez a kétség nem volt a sajátom. Ez az volt, amit az erdő el akart hitetni velem. Tudatalattim diktálta az irányt, amit már bemért egyszer. Bár, igaz. Akár mozoghatnak is a fák. Akár mozoghatnak is a kövek. Talán egész Isyldea vándorol.
Először a levegőben lévő nedvességrészecskék rezgéseit éreztem. Az mérgező erdő levelei fel akarták fogni a vízcsobogás hangját, de nem tudták. Egy pillanatra megálltam egy ág tövében. A hang más irányból jött, mint amerre tartanom kellett volna, de egy vízfolyás jó támpontot jelentett volna. Kockáztattam, egy ággal feljebb lendültem és a másik közlekedési csatornára váltva követtem a víz zaját. Három fányit haladhattam, amikor meghallottam a morgást. Gyorsan mértem be az irányt, övemből tőrt rántva elő. Meleg, prémes szag csapta meg az orrom, majd a ködből súlyos test ugrott felém. Hátraszaltóval ugrottam el előle, kezemmel a szomszédos ágon támaszkodva meg, majd zuhantam egy kicsit, mielőtt egy alsóbb ágba megkapaszkodva visszalendítettem magam oda, ahol az előbb áltam, csak háttal, ismét szembenézve az állattal. Medve méretű jaguárhoz hasonlított, bizarr, horgas tüskemenettel a gerincén és koponyaszerű pofával, amiből méretes, recés agyarak meredeztek ki.
- Milyen édes. - gügyögtem neki. Egy kicsit nagy falatnak tűnt. Összekuporodott, de én hamarabb elrugaszkodtam, mint ő tette. Mindketten a levegőben repültünk, amikor valahol a nyaka tövében megszúrtam, rátapostam és ellöktem magamtól. A pillanat megmerevedni látszott, amíg végre elértem a szemközti ágat, majd hátra sem nézve száguldani kezdtem. Hallásomra támaszkodva mértem be, ahogy a jaguár sikítva a földre zuhan, majd hörgő üvöltéssel a földön szlalomozva utánam veti magát.
- A dög... - szűrtem a fogaim között, továbbra is marokra fogva a tőrt. A lihegő, morgó jaguármedve a földön hamarosan beelőzött és a fák kérgeit hántva seperc alatt már a szomszédos fákon ugrált. A vízcsobogás hangosabban morajlott. Ujjaimmal kitapogattam kabátom alatt a dobócsillagaim, szemeim egyenesen arra az ágra szegeződtek, ahonnan el fogok ugrani. Minden porcikámban éreztem, ahogy a szörny is előre veti magát, kimeresztett karmokkal és eltátott pofával. Majd ugrottam.
A levegőben megfordulva megéreztem a fölfelé áramló nedves levegőt, ami igazolta megérzésem, hogy épp a folyó felett repülök át. De nem volt sok idő ezen filozofálgatni: mögöttem a jaguár is ismét a levegőt szelte, ígyhát teljes erőmböl elhajítottam a két pengeéles szélekkel ellátott acélcsillagot, majd lehunytam a szemem és belezuhantam a túlpart pókhálós, liános, tüskés lombjaiba. Begkapaszkodtam az első adantó dologba és félig fennakadva, félig küszködve a zuhanás ellen lógtam a víz fölött az egyik ágon.
A haláltusáját vívó jaguár éppen elsüllyedt a sodrásban, vérszagú foltot hagyva az éjfekete vízen. |
Hűvös volt, nedves és vérfagyasztó. Hangtalan. Megint. A mély csönd, ami megülte Isyldea erdejét szinte hallhatóan pulzált, csakúgy mint a sűrűn kavargó, csápokat növesztő köd, amit önálló élőlényként azonosítottam be. Éreztem, hogy az egész erdő él, és egyetlen egy ősi, mély és hihetetlenül gonosz elmében egyesül, ami egy közös ritmusó szívdobogásban egyesít területén mindent. Beléptem a territóriumára és céltáblája voltam haragjának.
- Ezért kussolsz, te rohadék, mi?.. - sziszegtem és a dobhártyaszaggató csend gonoszul visszaröhögött. Az átláthatatlan szószban majdnem nekigyalogoltam egy fának. Szitkozódva fordultam meg. Bár nem mintha tudtam volna, honnan indultam... akár fejjel lefelé is sétálhattam volna attól, amit láttam magam körül. Ki tudja, hogy a sötét sziluett, ami elhaladt mellettem, élőlény volt, vagy élettelen... bár... itt az élettelen is élettel bírt. A köd egyre közelebb és közelebb jött, mint a farkasok, amik körbe körbe kerülgetnek. Az elemek ereje itt egészen máshogy adta tudtomra fölényét, mint a vulkán alatt. Játszott velem, mint macska az egérrel. Hirtelen engedte hallanom a zajokat. Mély bőgés valahol keletre és egy préda sikolya, majd ismét a halál csendje. Ha ez így folytatódik, a saját véremnek dübörgésébe halok bele és a gondolatba, hogy egyedül maradtam. Itt már nincs rajtam kívül senki. Ez egy üvegdoboz, amiben körbe-körbe bolyongok. De nem adhattam fel. Hinnem kellett abban, hogy egyenesen megyek, a víz hangja felé. Hacsak nem ez is csak a trükk része.
Nagy, esetlen ugrásokkal próbáltam haladni a gyökerek és az aljnövényzet kavalkádjában. Itt-ott rátekeredett a lábamra egy-egy lián, már meg sem lepődtem az érzésen, ahogy mint matató kezek, gúzsba kötöttek. Nem akartam belegondolni, a dzsumbujban mi mindenre lépek rá. Félek a pókoktól.
A köd udvarisan szétnyílt és udvarias gyilkosként be is záródott körülöttem. A szemem sarkából úgy láttam, nyúlkál utánam. Aztán meghallottam magam mögött a neszezést: sok, kis élőlény iszonytató kaparása, motozása mögöttem. Az idegeim felmondták a szolgálatot és eszeveszetten rohanni kezdtem. Bukdácsoltam a bokrokban, arcon csapdostak és megtépkedtek az ágacskák,mérgező tüskék karmai próbáltak vissza-vissza rántani. Mögöttem, pedig mint ahömpölygő hullám, jöttek számtalan üldözőim. Az utolsó pillanatban ugrottam át a föld egyik beomlott nyílását, ütközés előtt tértem ki egy megjelenő fa elől és pördültem el közvetlen egy másiktól. A köd már éppen utolért, bekebelezett és rámzárul volna, amikor egy elkeseredett ugrással átlöktem magam egy vaskos fa hulláján, és lábaim követezett talajt fogtak. Az esés lendületétől elestem és a hangok alapján megpördülve vártam, hogy több tucat, éhes, karmos valami rám vesse magát, ám ebben a pillanatban éles, sziszegő hang ostora csapott a légbe.
"Elég!" ilyedtségtől kitágult szemeim előtt iszkolt vissza a fák közé a köd, vált szét és tűnt el, mintha üldöznék. Felpattantam, és fejem úgy mozdult körbe, mintha megrántották volna. A hang halk utórezgése mindenhol hallatszott és sehol, de a kövezett úton fentebb, a föld fölött valamennyivel lebegve sűrű, hol folyékony olajmasszának, hol gáznak tűnő árny lebegett. Mozdulatlanul néztük egymást pár percig, majd lassan felém kúszott a légben. Nem tudtam eldönteni, mi volt az ijesztőbb: az előbbi, vagy ez. De nem tudtam megmozdulni.
Az árny az orrom előtt torpant meg, felvette alakomat és, bár nem volt neki mivel, szimatolt. Kezem a zsebemben rámarkolt a durva obszidiándarabra. "Felesleges." sziszegett megint a hang, megöltve az agyamat. "Egyébként sem foglak megölni." nyeltem.
"Biztató." mintha halk kacaj rázta volna meg a dzsulát.
"Az..." |
Hoano vulkánja körül úgy tűnik nem változnak az évszakok. Bár a forró levegő párásabbnak tűnt, ahogy egyre beljebb haladtam a hamuval és sziklaképződményekkel beterített tájon, elmaradt mögöttem a télvíz idei nyirkos, hűvös táj. Az eget a vulkán örökös "hangulatvilágítása" színeste meg. Talán csak a napszakhoz képest a szürke felhők alatt is szokatlan félhomály jelentett változást, ami szembetűnővé tette a hely narancsos ragyogását. Meredek sziklafalak közötti nyaktörő kanyonban találkoztunk Nessarral.
Már épp eltévedtnek kezdtem érezni magam, ahogy bekerültem a furcsa, repedt kőzettáblák közötti repedésrendzserekbe. Át-átsüvtő, izzó pernyét kavaró forró légáramlatok és sűrű rengések, morajlások verődtek a fekete sziklafalaknak. Nessar az egyik kanyarból tűnt elő, nagy megkönnyebbüésemre. Az unikornis rögtön odasietett hozzám, talán megérezte tanácstalanságom. Gyorsan felültem a hátára és rögtön sokkal jobban megnyugodtam. :) Türelmesen várta, hogy kipihegjem magam a hátán. Megpaskolgattam nyakát és megvakargattam füleit.
- Örülök, hogy felbukkantás. - sóhajtottam meg egyet, majd rámosolyogtam, ahogy hátrafordította a fejét. Sarkammal megbökdöstem az oldalát, jelezve, hogy mehetünk, amerre akar. "Beszélgetni" kezdtünk az elemek dübörgésének háttérzajában. Nessar egyre jobban és egyre tisztábban küld nekem képeket. Megtudhattam, hogy sokat találkoznak Olliassal és nagyon jól érzik maguk együtt ( :) ) valamint, hogy ezeket a kanyonokat ő is csak nem rég fedezte fel. Lassan volt időm körbenézni a fantasztikus, űrbéli tájon. A sötét lávaképződmények megrepedeztek a sok földrengés során, kopár folyómedreket nyitva a hamus tájban. Egymásba futottak, de volt, hogy az út, amin mi mentünk, sokkal mélyebb repedések szélén futott végig, melyekben több méteres mélységben hömpölygött az izzó láva. Néhol elfogott a tériszony, de Nessar láthatóan otthon érezte magát. Nem tudtam, hová visz, hogy ez most felfedezés-e, vagy idegenvezetős túra. xD Néha bizarr hidakon keltünk át a morajló mélységek fölött, mígnem Nessar beklappogott egy alagútba, ahol koromsötétség borult ránk.
- Uh, remélem te látsz... - nyöszörögtem, és behúztam a nyakam, mert nem voltam benne biztos, milyen magas a vájat. Jó darabig mentünk még így a dübörgő föld gyomrába, mígnem éreztem, ahogy a tér kitágul és meleg, sós illatú levegőt lélegeztem be. Épp azon voltam, hogy golflabdányira meresszem a szememim, hogy megláthassak valamit, amikor fényesség villant. - Áucs! - kiáltottam fel és eltakartam villódzó szemeim. Lassan hunyorogva pislogtam ki a szemhélyeim mögül, de a nagyobb riadalom még csak ekkor várt rám: Nessar söténye, farka, és a patái fölött növő hosszú, rubinvörös szőr lángolt és beragyogta a barlangot. Megrándultam, hogy leugrojak róla, de agyam gyorsabban működött, mint reflexeim: az unikornis nem égetett meg. Félve, hitetlenkedve, de kíváncsiságtól hajtva húztam végig kezem a tűznél sokkal izzőbb vörös, nagyon is valóságos lángokon. Éreztem kellemes melegüket, de nem égtem meg. A csodálkozástól a szám is elnyílt, és gyorsan megkerestem Nessar tekintetét. Az unikornis hátranézett rám, zöld szemeiben visszacsillantak a lángok.
- Gyönyörű... - motyogtam, és tartva vele a szemkontaktust, lecsúsztam a hátáról. Elé sétáltam és újra és újra végigsimítottam lángoló sörényét. Vigyorogtam mint egy vadalma, ujjongó gondolatokkal próbáltam közvetíteni az érzéseimet. Nessar elégedetten szuszogott, majd egy idő után körbeforgatta a fejét, mintha mutatni akarná, hogy nézzek körbe. Ekkor vettem észre, miért kellett a fény.
Egy hatalmas kristálybarlangban voltunk, ezer és ezer gigászi vulkáni kristály lógott a plafonról, állt ki a falakból és meredezett a talajról, amit kisebb kövek borítottak. Újra és újra visszaverték egymás között Nessar rubinvörös fényét, egyetlen ragyogó ékszerdobozzá varázsolva a teret. Újra csak lenyűgözve odasétáltam az egyikhez és megsimítottam. Fekete, üvegszerű kövek voltak, hitelen be igrott az eszembe a nevük: obszidián. Lehajoltam és felvettem a földről egy nagy, hosszúkás darabot és eltettem a táskámba. Visszafordultam Nessarhoz és a homlokának döntöttem a homlokom, majd együtt gyönyörködtünk még egy darabig a barlang látványában.
Egy idő után újra felszálltam a hátára, és ahogy kezemet megint átfuttattam a lángokon, a fényesség hirtelen megszűnt és csak Nessar meleg sörényét tapinthattam ki az újra vaksötét világban, miközben visszaügettünk oda, ahonnan elindultunk.
Tenar
Miután Drionuhval elváltatok egymástól, kissé egyedül érezve magadat indultál tovább a vulkán felé, de mielőtt eltévedhettél volna, vagy megsérülhettél volna a veszélyes, nem túl jól ismert környéken, Nessar siet a segítségedre és üdvözlésedre. Közös felfedezőútra indultok, az unikornis pedig megmutatja a vidék sajátos szépségeit. Mindezt azonban rögtön elfelejted, ahogy megpillantod a sosem látott lángolósörény-effektust, ami valóban igen hatásos mutatványnak bizonyul Nessar részéről. Az unikornis büszkén kihúzza magát álmélkodó tekinteted láttán, és örül, hogy ennyire lelkesedsz a tudományáért. Miután kiörömködted magad, a barlang szépségei felé is ki tudsz nyílni, és aznap sokadszor ejt rabul a vidék sokszínűsége. Ki hitte volna, hogy efféle barlangok húzódnak meg a hegy belsejében? A kő, amit zsebre vágtál, mindig emlékeztetni fog erre a kirándulásra. Nessar örült a látogatásodnak, és sokkal jobb kedvvel ügetett el a búcsútokat követően.
Shadow |
A télen leesett tetemes mennyiségű hó elolvadása után a Miherna fenssík gigászi, zsombékos lápvidékre emlekeztetett a leginkább. A hegyektől távolabb eltünedezett a köd, de a város felé visszanézve jól láttam magam mögött hagyott tejszerű, gomolygó képződményt. Az alacsonyan sikló felhőktől szemvakítóan fehér ég tükröződött a füvet sok helyen ellepő tükörsima vízfelületeken - úgy tánik néha, mintha megint hó borítaná a tájat. Igyekszem a töltéseken kialakított utakon menni, de a fantáziámat nagyon is izgatja a látóhatárig elterűlő vizes fűtenger, ígyhát partnert keresek a felfedezéséhez. x)
Gondolatban szólogattam Drionuhot, és bár több kilométeres körzetben kihaltnak tűt a táj, tudom, hogy meg fog jelenni. Egy idő után kicsit tanácstalanul forogtam körbe, majd meghallottam a pegazus magas, vidám nyerítését. Összezavarodtam kicsit, mert nem hát láttam sehol, aztán hirtelen éreztem, ahogy mögöttem huppan a talajon és felnevettem saját butaságomon. Drionuh éppen akkor csukogatta össze szárnyait, amikor felé fordultam. Egyszerre indultunk el egymás felé. Ő megbökdösött puha, nedves orrával én pedig nevetve borzoltam meg vízcseppekkel teleszórt selymes sörényét, lesöprögettem hosszú pilláiról a cseppeket.
- Szia. - üdvvözöltem, ő pedig prüszkölt párat. A tél beállta óta nem láttuk egymást, így volt mit elmesélni. Velekezdtem a történetbe, de ő valahogy kiemelte az agyamból az eredeti tervet, így fejével hátrabökött a hátára, hogy nyugodtan szálljak fel. Ezt meg is tettem, majd gyorsan megkapaszkodtam, mert Drionuh rögtön fel is ágaskodott, hogy egy gyomorlifteztető ugrással leszökelljen a töltésről. Nevetve törődtem bele, hogy újra csurom vizes leszek, amikor lábszárig belecsobbant a füvet rizsföldszerűen elöntő vízbe és kényelmesen elkezdtünk kocogni a horizont felé. Felváltva ügettünk és száguldoztunk az átváltozott tájon, nedves és üdezöld réteken és belvizes sztyeppéken át. Közben félig hangosan, félig képeket közvetítve megéltem Drionuhnak és ő is sok képet küldött vissza.Egyetértettünk abban, hogy a fennsík felfedezését majd tovább kell folytatnunk. Néha megint rátértünk a töltésekre, és lassan cammogva haladtunk, miközben fésülgettem sörényét, rendezgettem tollait, és átdögönyöztem a pegazust. :P
Patájának köpögásából és a fűcsomók ritkulásából éreztem, hogy másféle talajra jutottunk. A távolban megláttam a most még hatalmasabb területen elterülő Ilwena tó víztükrét, a látóhatár szélén pedig vörösló hegységlánc bukkant elő. A levegőt furcsa kénszag töltötte meg, és tudtam, hogy közeledünk Hoano vulkánjához. Drionuhval kerültünk pár kört, csak szabadon száguldozva, fröcskölve a vizet. A csendes, nedves és végtelen fennsík így télvíz idején egy furcsa, vízi világ tükrökkel villogó arcát mutatta. Az út egyik kanyarultánál Drionuh megállt én pedig lecsúsztam róla. Valahogy nem kedvelte Hoano vidékét, és ezt tiszteletben tartottam. Még egyszer megpaskoltam a nyakát, majd hagytam, hogy megforduljon és visszaügessen zöld, vizes földekre. Sokáig néztem, ahogy távolodik, így láthattam, hogy egyszercsak nekifut és felemelkedik a fehér felhők felé.
Tenar
Drionuh lelkesen üdvözöl, de a meséid egyelőre nem érdeklik. Csak akkor hajlandó meghallgatni, amikor már árkon bokron túl vagytok egy jó kis lovaglás keretében. Ő is megosztja veled az emlékeit a maga módján, amit te gondosan elraktározol. A felszabadító vágta, kényelmes poroszkálás és lassú séta mindkettőtöknek jobban esik a másik társaságában, és még a vizes föld sem veheti el a kedveteket. Talán még izgalmasabb is. A pegazus azonban nem hajlandó Hoano közelébe menni, amit te megértő gazdi módjára veszel tudomásul, és a határon elválnak útjaitok. Drionuh kedélye a látogatásodat követően jócskán emelkedett.
Shadow |
Volnau fényes, csattogó tollait és az én hajamat és súlyos köpenyemet is a mindent belepő vízcseppek nehezítették el, ahogy különböző figurákat próbálgattunk az égre boruló ködben a Templom tornyai körül. A borzasztó időjárás ellenére vad izgalommal töltött el az utolsó pillanatban előbukkanó akadályok sorozata. A földre boruló felhő derengő opálos fényességet árasztott, nehéz volt megkülönböztetni hol a fent és a lent.
De nem csak mi gondoltuk úgy, hogy ez egy különösen jó alkalom a gyakorlásra: a szél süvítésén kívül más szárnyak csattogását és lovasok kiáltásait is hallhattuk, súlyos sziluettek suhantak el és keringtek körülöttünk. Én is hangosan kiáltottam az irányokat Volnaunak, a szavakat pedig gondolati képekkel kötöttem össze - mostanában így erősítjük a mentális kapcsolatot, ami egyre jobban megy. :) Az hatalmas griff is lelkes villyogásokkal válaszolt nekem, vagy más levegőben lévő társainak. Összehúzott szemekkel szúrtam ki a következő akadályt:
- Remek, torony balra, kerüljük meg! - volnau a maga heves stílusában bedőlt és nagy sebességgel kerültük meg tömzsi bástyát. A szitáló esőcseppek golyókként kopogtak a ruhámon. Mikor megint lassabb és egyenesebb irányt vettünk fel, kicsit leráztam magamról a vizet. - Mára ennyi elég volt, célozd meg a teret :) - üzentem Volnaunak és átküldtem neki a templom előtti nagy, ovális, fehér márvánnyal lerakott tár képét. A griff egy hátrabukfenccel fordult meg és ereszkedett alább, szinte tökéletesen belőve az irányt, bár az utolsó háztetőnél nem voltam benne biztos, hogy nem visszük le a cserepeket. Csak egészen a föld közelében bontakozott ki szokásos tömeg ami szerencsére széthúzódott és a griff minden sérülés okozása nélkül huppant le a nedvesen csillogó kőre. Frissen pattantam le a hátáról és rögtön elé sétáltam, hogy megdörzsölgethessem a csőrét és homlokát.
- Jól van, nagylány, ez szét volt. - elindultunk befelé a Templomba, menet lecsatolgattam róla a nyerget és a szíjakat. Az enyéméhez hasonló köpenyekben, lehajtott fejjel siető vagy az ereszek alatt összeverődő és beszélgető városlakók tömege első pillantásra ellenségesnek tűnhetett, de tudtam, hogy mindezt csak a nyomott idő és a sok elolvadt hótól vizes táj teszi. Az ablakokban kizöldellő növények már a tavaszt hirdették.
Amint beértünk a Templom előcsarnokába, előrelátóan megvártam, amig Volnai módszeresen lerázza magáról az összes vizet és csak ezután vettem le kuncogva én is a sötétszürke, nehéz posztóköpenyt és ráztam le arról is a vízt. Kintről be-beúszott a köd, és nedves volt a levegő, de itt már melegítettek és narancsos tűzfényt árasztottak a sercegő fáklyák. Az egyik sarokba lehánytam a megvizesedett bőrszerszámokat, majd ujjaimmal borzolgatva a griff viccesen szerteszét álló csatakos szőrét elklappogtunk a még fényesebb és melegebb üvegkupolás főterembe, ahol szintén többen gőzölögtek. Kiszúrtunk magunknak. Volnau a földre ült, én pedig lábaimat a marjára polcolva, a padra. Megszoktam már, hogy a girff állandóan ruháim redőit piszkálgatja a csőrével, így nem is zavartattam magam. Kellemeset sóhajtva elővettem egy bőrkötéses könyvet.
- Hol is tartottunk?... - tűnődtem hangosan és megkerestem a könyvjelző szallagot. Folytattam a hangos felolvasást és az azzal egybekötött képek közvetítését Volnaunak. Tudtam, hogy figyel rám, bár időközben sokat ficergett, rendezgette tollait. :) Jó ideig szárítkoztunk így, míg be nem fejeztem a könyvet. :) Majd összeszedtem magam, elbúcsúztam a grifftől és tovább indultam.
Tenar
Volnau egyre ügyesebben manőverezik a levegőben, a vihar sem zavarja parancsaid pontos végrehajtásában. Mentális kapcsolatotok is erősödik, ami nem is csoda, hiszen sok figyelmet szentelsz a fejlesztésének.:) A griff rendkívül élvezte a kis gyakorlást, az olvasás pedig remek kikapcsolódásnak bizonyult az edzés után, habár a nehéz tollak lassan fognak megszáradni. Talán segíts neki egy törölközővel, nehogy megfázzon.;) Volnau 10 tapasztalatponttal gazdagodott, és a kedélye is egyre jobb.
Shadow |
Meglátogattam Bithort(Unikornis),Tuathort és Weghlorrt-t(egyéb lények), Iviont és Merrozt( pegazusok). :)! Mindeggyik örult nekem, bár egy picit odapörkölt Tuathor egy böfögéssel...
Miután Tuathor ekképp tudatta örömét, és felépültetek a sokkból, jót játszottatok együtt és elmeséltétek egymásnak jó és rossz élményeiteket.. :) +15% kedély mindegyiküknek
Dragie |
Meglátogattam Marun-t(Unikornis) és Shadbak-ot(Griff). Már ideje volt meglátogatni öket mivel rég jártam náluk. Marun elöre haragudott mint mindig mikor ilyen hosszu ideig távol vagyok tölük. De örült utána mekem mint Shadbak is ezt látam a szemükben is. Leültünk és én elmeséltem nekik, hogy mit csináltam mig távol voltam. Majd utána egyet sétáltunk a környéken. Este megvártam mig elalusznak és csak utána mentem haza.
Spartakus
Feszültek és nehezek voltak a viszontlátás első percei, de aztán mindegyikőtök fokozatosan oldódott fel, a végén már lelkes és odaadó figyelemmel kísérték mindketten beszédedet. Jól esett nekik, hogy melletted aludhattak el +20% kedély
Dragie |
Meglátogattam Kirtant. Láttam rajta, hogy mérges, mivel nagyon régen voltam nála, de egy kis szaloncukortól megenyhült. Ki hitte volna hogy így ízlik majd neki?? xD Elmeséltem hogy mi törént velem karácsony táján, és hoztam neki egy kis ajándékot.  Úgy láttam rajta örült a sálnak amit kötöttem neki ^^ remélem így van. Ezután kergetőztünk, a hideg és a havazás ellenére jót mulattunk. ^^ Elmondtam neki, hogy az én újévi fogadalmam az, hogy sokkal gyakrabban fogom meglátogatni, ezt a kijelentésemet egy fülsiketítő nyerítéssel kommentálta. xD Jó pár óra után egyszerre vigyorogva és szomorkodva váltunk el, de mindig vígasztal a gondolat, hogy hamarosan újra látom az én "kis" Kirtanomat. :)
Arya
A Kirtan feje felett villámló felhők hamar szertefoszlanak az édesség láttán, de valószínűleg előbb-utóbb amúgy is messze szálltak volna :) A csődör füleit hegyezve hallgatja beszámolódat, és néha éles nyerítésével ad hangot (nem)tetszésének, a legnagyobb pedig a fogadalmadnak jár ki, persze hogy örömében.
Azóta is izgatottan várja visszatértedet :) +20% kedély
Dragie |
Kerloch nagyon makacs. Magamat ismerve lassan, de összefogok barátkozni sárkányommal és a legjobb haverok leszünk. Vagy, ha nem, élve felfal. Végülis az is egy módja az ismerkedésnek, remélem az első fog beválni. Leporoltam magamról a port, majd megközelítve a vörös sárkányt, felültem a farkára és onnan néztem fel rá. Láthatóan semmi baja nincs velem. Most épp nem fújtat. Elbeszélgetek vele...
-Szia.-mosolyogtam.Választ nem kaptam, viszont éreztem ahogy pikkejei kissé felállnak.- Gondolom nincs kedved annyira beszélgetni, most épp a hátad közepére sem kívánsz, de tudd meg, én addig fogok itt maradni míg szóra nem bírlak téged!- mondtam lelkesen és mosolyogva végigsimítottam a rézvörös, sötbarna szárnyon.
- Legalább fújtass vagy valami.- erősködtem, de semmi választ nem kaptam, csak mégjobban elfordult.
Drasztikus dolgokra szántam el magam, lassan óvatosan végigsimítottam egy érzékenyebb részen és tiszta erőből letéptem egy pikkejt, de semmi hang. Vajon fájt neki? Megvizsgáltam a kissé rózsaszínes, átlátszó pikkejt, majd zsebembe csúsztattam. Megmakacsolva magam elévágtattam és törökülésben leültem elé.
- Nem látszol annyira öreg sárkánynak, hogy ne hald meg, ha hozzád beszélek.- morogtam már magam is feldühödve.Nem mozdultam a helyemről, vártam mikor is szólal meg végre azon a férfias, ördögi hangon.
Claud
Egy ideig úgy tűnik, hiába vársz Kerloch reakciójára. A vakmerő magabiztosság is rossz módja lenne a sárkány megközelítésének? Magadban fújtatva végül már ott tartasz, hogy felállsz és faképnél hagyod Kerlochot, mikor valami kemény, hideg és nehéz dolog ér a válladhoz: a sárkány karma. Könnyed és ellenkezést nem tűrő mozdulattal szembefordít téged magával, és parázsló tekintetét mélyen beléd fúrja. Majd egyszercsak karmának hegyével megfoszt téged pár hajszáladtól, torkából egy időben öblös, gurgulázó hang tör fel, hatalmas állkapcsai szétnyílnak. Kerloch nevet. "Most kvittek vagyunk!" - mennydörgi, és elcammog. +20% kedély Tiéd Kerloch szimpátiája.
Dragie |
Meglátogattam Merrozt,Tuathort, Bithort,Welghorrt(?), és Iviont.(karácsony után jövök!)
Seafight
Az ünnepi készülődések közepette estél be hozzájuk, és mindannyian kisebb-nagyobb örömkitöréssel fogadtak. Várnak vissza :) +15% kedély mindannyiuknak
Dragie |
Ideje volt meglátogatnom Gwydrét is. :D Ismerve növekedési ütemét biztos voltam benne, hogy nagyott nőtt, de amikor először megáttam azt a gigászi, gyönyörű felnőtt zöld sárkányt, azért kellett úgy két perc, mire eljutott az agyamig, kit látok! XD Huncut szeme csillogásából viszont azonnal felismertem és kislányos sikongatással rohantam oda és ugrottam a nyakába. Amit természetesen nem értem át, de próbálkoztam. XD Gwydre óriási méretei ellenére is megmaradt ugyan olyan izgága, úgyhogy izgatottan körbe "ugrált" (féltem, nem-e beszakad a temlom padlója, de bírta a strapát) és végigszimatolta csöpögő hajam és ruháim. Végül miután jól kiörültük magunkat, megpaskolgattam hatalmas pofáját, amit lehajtott hozzám. Csak bámultam és simogattam egy kicsit csendben és arra a sok mókára gondoltam, amit kiskorában csináltunk. Hihetetlen, hogy így megnőtt. :D
Aztán ahogy így merengtem, egyszer csak gwydre felkapta a fejét, kivillantotta félelmetes fogait és alig volt időm, hogy elkerekedjen a szemem, elkapta a köpenyem grabancát és ellentmondást nem tűrően felcsapott a hátára. XD Nevettem, miközben megadóan elhelyezkedtem a hátán. Élveztem a liftezős érzést, ahogy felállt, majd ringatózzó, Gwydrére jellemzően inogó mozgással elkezdtünk sétálgatni. Éreztem, hogy még nem teljesen tud mit kezdeni azzal, hogy tízszer akkora lett, ami amúgy is akadozó mozgáskoordinációját nehezítette, de megnyugtattam, hogy hamarosan edzeni kezdünk és biztos nagyon ügyes lesz. Gwydre hátán ülve megértettem, miért is olyan nagyok a Templom folyosói. Sokat sétáltunk csak úgy körbe-körbe. Én folyamatosan csacsogtam a hátán, azon gondolkoztam, ha majd igzán jól tudunk harcolni, mi mindent csinálhatunk majd. Miközben mozgott először felálltam a hátán, majd óvatosan elkezdtem nagy páncélpikkelyei között fel-le sétálgatni. Néha gyorsan le kellett vetnem magam, hogy ne forduljak le, de mind a ketten jól szórakoztunk. Végül egy hátsó kapun az épületből is kisétáltunk az esőbe. A templom ezen azoldalán meredek sziklapárkányokat találtunk egy kis fensíkkal, ahol fogócskáztunk egy kicsit, a szabályokat sárkányom új súlycsoportjához igazítva, meg csak rohangáltunk az esőben. Én énekeltem hozzá, Gwydre meg megpróbált utánozni, vegyes eredménnyel. XD Nagyon örültem, és megígértem, hogy mostmár megint gyakran fogok jönni. Az ajtóban elbúcsúztam tőle és még egyszer a nyakába ugrottam. Gwydre szokása szerint toszogatott a fejével, majd végül elbúcsúztunk. :)
Morrigan
Ui.: megkaphatom Gwydre kiskori képét? 
Nagyon jól telt az idő jósokszorosára cseperedett Gwydrével. Furcsa lehetett annak a sárkánynak a hatalmas csontlemezei közt lépkedni, amelyet sok idővel ezelőtt még akár az öledben is elfért volna akár. Pajkosságából és közvetlenségéből azonban semmit sem vesztett és még neki magának is barátkoznia kell szokatlan méreteivel. +30% jókedv :)
Dragie |
Ui.: Morrogh képe elveszett :( visszakaphatom? :D
Visszakerült a helyére :)
Dragie |
[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Elmeséltem hogy mi törént velem karácsony táján, és hoztam neki egy kis ajándékot. 
Úgy láttam rajta örült a sálnak amit kötöttem neki ^^ remélem így van. 