A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.
Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:)
Azon gondolkoztam, miközben Hoano vulkánja felé caplattam, hogy csupán a melegtől is le lehet-e barnulni, vagy mindenképpen a nap kell hozzá. Esetleg a hömpölygó láva fénye barnít?...
Már sokkal beljebb gyalogoltam, mint múltkor, a szakadékok szabdalta sík tájat már hatalmas sziklál, éles, ég felé meredező tömbök is tarkították, ha lehet így fogalmazni. Itt a föld füstöt, gőzöket és gázokat lövellt föl, már a felszínen is lehet lávafolyamokat látni - a részben megszilárdultakan járni is lehetett, a kő pedig meleget árasztott magából. Már lehetett érezni a vulkán lejtőinek emelkedését, az útban álló sziklák pedig több megmásznivalót adtak, mint azt gondolnánk. A melegben egyre jobban kitikkadtam, miközben az újra és újra elém kerülő sziklaakadályokat megmásztam, majd egyszer csak, ahogy felpillantottam lihegve, megálltamban, megpillantottam egy nem túl messze lévő sziklakiszögellésen a hófehér Nessart.
Ő is azonnal kiszúrt engem, laza muzdulattal leugrott a meredélyről, és megrázva vörös sörényét, felém ügetett. Fényes fehér szőrén visszatükröződött a vörös derengés, de még így is világítani látszott a vulkánt övező borongós sötétben, amit a térség fölé boruló sötét koromfelhő okozott.
Üdvözöltem, és megpaskolgattam, amit láthatólag jó szívvel vett. Telepatikusan, érzésekben közvetőtettem, hogy örülök, hogy látom, mire kellemes meglepetésként észlelhettem, hogy azt Nessar is viszonozza, néhány halk hang és tétova kép kíséretében. Nagyon fellelkesített a tény, hogy újabb lényeimmel is képes vagyok telepatikus kapcsolat létesítésére, és fejleszteni is tudjuk azt.
Nessar halvány képei megértették velem, hogy szeretné, ha elmennénk valahová. Azonnal beleegyeztem, és az unikornis veztésével megintultunk.
Nessar már viszonylag gyakorlottan vette az akadályokat, gyémántszilárdságú patáinak köszönhetően pedig bátran leugrott magasabb sziklákról is. Én viszont hamarosan még jobban elfáradtam, és teljesen törődöttnek éreztem magam a mászástől, ami már a tenyeremet is felhorzsolta. Unikornisom egy idő után észrevette, hogy lemaradtam - ekkor visszagaloppozott hozzám, és mellém állt. Egy pillanatig nem értettem, mit akar, aztán rájöttem, hogy éppen most ajánlotta fel, hogy üljek a hátára. xD Nessar nagy termete miatt ez nehéz feladatnak bizonyult, így jobb híjján fölálltam egy pufók, párnaszerű bazaltkőre és úgy tápászkodtam föl a hátára. Elhelyezkedtem a zéles háton és megkapaszkodtam a selymes, vérvörös sörényben, majd Nessar elindult, én meg próbáltam fönnmaradni rajta, miközben ő továbbra is zavartalanul kaptatott, galoppozott, lépett és ugrált a sivár vulkáni vidéken. Egy idő után azt vettem észre, hogy kifelé haladóban vagyunk a fekete vulkáni hamuval borított területről, és egy, a dús vulkáni talajon nőtt, sőrő erdő felé ügettünk.
Ahogy beértünk a fák közé, a levegő kellemesen hűvösebb lett, és a vulkán morajló, dörgő hangja is csendesebben zúgott. Nessar szótlanul haladt az egymástól viszonylag távol álló, de zárt lombozatú, magas fákból áló erdőben, ami lasan sűrűsödni kezdett, és felismertem benne az általam ritkán látogatott, déli Isyldeát. Ahogy az ágak lombja is egyre leljebb és leljebb költözött, ráhajoltam az unikornis nyakára, és kíváncsian vártam, hová visz.
Nessar végül megállt, én pedig ugyan olyan hangtalanul lecsusszantam róla, ahogy ő közlekedett. Nessar egy sűrű bozó előtt állt meg, és ahogy kilestem mögüle, meg is értettem miért. Nem akarta hogy észrevegyék.
Óvatosan kinéztem a tüskés bokrok közül. Az erdő szintje itt megszakadt, tuljdonképpen egy meredek földcsuszamlás teteján álltunk. Alattunk egy tisztás terült el, ahol egy éjfekete unikornis békésen legelt. Itt látni lehetett a fekete felhőktől mentes, mélykék éjszakai eget millio és millio parányi csillaggal és a holddal. Az unikornis egy pillanatra fölkapta a fejét, bizonyára azt hallotta, ahogy én neszezek, majd tovább szimatolt a fő között. Valóban gyönyörű lény volt, Nessaréhoz méltó magassággal, gyönyörű, hosszú sörénnyel és csavart szarvval a homlokán.
Visszanéztem Nessarra, aki kérlelően pislogott. Kezdtem sejteni, miért is jöttünk ide. x) Bátorítóan néztem Nessarra, aki idegesen toppantott egyet, mire a bokrokon tú a másik unikornis ismét felkapta a fejét. Ha már idáig eljöttünk, nem hagytam annyiban a dolgot, felvetettem magam fehér unikornisom hátára (sikerült egy mozdulatból - átkaroltam a nyakát, és egy lendületből átdobtam rajta a lábam) és addíg böködtem a sarkammal, és bíztattam gondolatban, mígnem Nessar megkerülte a bokrokat, és kicsit arrébb beügetett a tisztásra. A fekete unikornis éberen állt és figyelt minket. Leszálltam (estem?...) Nessarról, majd hagytam, hogy az közelebb lépdeljen a másikhoz.
A két unikornis tétován egymáséhoz érintette az orrát, nézegették és kerülgették egymást. Én meg csak jó szamuráj szokás szerint leültem a fűbe és szemléltem ezt a csodaszép világot. x)
Mokuso... (japán: "meditálj!" x) )
Tenar
Nessar hátára felszállni eleinte nem zökkenőmentes, de lovagolni a biztos és ügyes léptű unikornis hátán nagyon sima és jó érzés. Az éj már leszállt, az ég lámpásai és az erdő csendje kitűnően megadják a hangulatot a találkozáshoz, amit a kanca kissé tartózkodva és szégyellősen, de izgatottan vár. Az ismerkedés alatt te magad meditálásba ereszkedsz, hogy minél zavartalanabbul menjenek a dolgok, de az nyugalom, harmónia hullámai elérik és segítik Nessart.:) +15% kedély
Utam a Templom felé vezet, hogy ismét találkozzak lényeimmel. Elég rendszertelenül látogatom őket, úgyhogy nem várják jöttömet. Ennek most valamiért örülök...annál nagyobb lesz a meglepetés :P A Templomban összefutok pár ifjonccal, akiket még nem láttam. Némeylik kissé meg volt szeppenve, és tanácstalanoknak látszottak. Magamban mosolyogtam, ahogy visszaemlékeztem, hogy bő egy éve én is ilyen voltam, és nem tudtam, mit kellene tennem... Ma már teljesen kiismerem magam itt, és örömmel tölt el a tudat, hogy immár nem én szorulok útmutatásra, hanem én segíthetek másoknak. ^^
Lassan baktatok tovább, és hamarosan kiérek a szabadba, ahol néhány türelmetlen lény várja lovasát. Nagy meglepetésemre Grabbahot is ott találom. Az unikornis észrevesz és elindul felém.
- Te meg mit keresel itt?
Rád vártam. Érkezik a nem várt válasz.
- Nem mondtam, hogy jövök - megdöbbenésemen Grabbah láthatóan jót mulat.
Nem kell szólnod ahhoz, hogy tudjam, mikor érkezel. Előttem semmit nem tudsz titkolni. Éreztem, hogy közeledsz.
- Ja,....persze. - Mondom bizonytalanul. Ezt azért még nekem is meg kell szoknom... - A többiek?
Ramine már biztosan tudja, szerintem Annoth és Kobeth is sejtik, de tudod, ők mindig el vannak foglalva valamivel.
Többet egyikünk se szól, Grabbah jól tudja, mit akarok. Felpattanok a hátára és már száguldunk is. Raminenal és Dabbahhal találkozunk út közben. Grabbahnak igaza volt, a pegazus is tudta, hogy jövök.
Annoth és Kobeth Hoano vulkánjánál vannak. Ramine, oda tudnál vinni? Kérdem a pegazust, aki válasz helyett lejjebb ereszkedik. Grabbah nem lassít a tempón, de még a vágta hevében is sikerül valahogy átmásznom Ramine hátára. Grabbah a földön követ minket, alig marad le. Viszonylag hamar elérjük a vulkánt és a sárkányt meg a griffet is ott találjuk. Valami ostobaságon veszekszenek megint, valószínű... látványos légi "csatájuk" nem véresen komoly, de nem is teljesen színjáték.
- HÉ! Picinyeim! Abbahagynátok az idétlenkedést, és észrevennétek végre, hogy itt vagyok?!
A két lény láthatóan nagyon meglepődött, egy pillanatig a szárnyukat is elfelejtették mozgatni, aminek pár méternyi süllyedés lett az eredménye.
- Nektek nincs jobb dolgotok, mint egymást nyúzni?? - pirítok rájuk, mikor mind földet érünk és Grabbah is beér minket. - Tanuljatok már meg viselkedni! Egy csapat vagytok! Viselkedjetek is aképpen!!
Következő szavaim az egész bandához intézem.
- Köszönjétek a két jómadárnak a következőket: a mai napot a csapatmunka javításának szenteljük és kemény edzést fogok tartani! Negyed óra múlva találkozunk a fennsíkon! Dabbah, most te viszel.
A pegazus kicsit meglepődik. Vele nem repültem eddig. Idegesen topog párat felszállás előtt, Ramine kedvesen néz rá. Bízz benne! Segít megtalálni a ritmust. Ő nem most fog először tapasztalatlan lénnyel repülni, csak hagyd, hogy vezessen.
Lili
Amire nem számítottál, bekövetkezett...!xd Lényeid már jó előre megéreztek és számítottak jöttödre, és meglepetésként ér, de ez is csak kapcsolatotok erősségét igazolja. Úgy látszik a távolléted alatt viszont konfliktus éleződött ki Annoth és Kobeth között. A csapatmunka kialakítása jó ötlet, és nem utolsó sorban egy lovasnak felelősségteljesnek és következetesnek kell lennie lényeivel, hiszen főként rajta múlik az összhang, fegyelem és miegyéb. Reméljük ez sikerül is :)
Ngyon izgatott és kicsit szorongó voltam, amikor végre elindultam meglátogatni új sárkányomat, egyben társamat is, Noinont. Nem jellemző rám, hogy izguljak bármi miatt is, most mégis ezt éreztem. Az idő komor volt és esőre állt, hideg szelek száguldoztak föl és alá, de ez nem tántoríthatott el.
A Templom kapujába érze álmélkodva néztem föl a hatalmas épületre, majd beléptem és elindultam megkeresni Noinont. Sokáig bolyongtam, de volt egy olyan érzésem, hogy templom közepe felé meredező legmagasabb tornyoknál találom majd meg. Egyszer csak egy kapun kilépve a szabad ég alatt találtam magam, egy központi, nagy udvarban, amit körülvettek a templom magas falai és tornyai. Sejtettem, hogy jó helyen járok, és amikor megpillantottam az egyik torony támpillérén trónoló hatalmas sárkányt, már biztos voltam benne.
Noinon azonnal észrevett, bár sokan voltak az udvaron - más lovasok, ápolók és idősebb harcosok csakúgy, mint más lények is. Álltuk és néztük egymást - én lentről, a kövezett térről, Noinon pedig a több emeletnyi magasságból. Olyan elszigetelődöttnek és bizalmatlannak tűnt, gondoltam magamban. Rájöttem, hogy hiába várom, hogy lejöjjön hozzám, de hát ha a hegy nem megy Mohamedhez... x)
Leszólítottam egy éppen felém csattogó páncélos alakot és megkérdeztem, hogy juthatok fel oda. Szerencsére a lovag nem furcsállta a kérdést, bár ha furcsállta volna is, az én lehengerlő stílusommal úgyis kiszedem belőle. xD
Nem kevés lépcsőmászás után végre megtaláltam a kis mellékajtót, ami kivezetett a korlát és minden egyéb nélküli pillérre. A megdöntésemmel fenyegető szél ellenére pár lépéssel kiaraszoltam a tíz méteres magasságba és megálltam megnézni a sárkányt.
Noinon nem vette a fáradságot, hogy rám nézzen, de meg mertem volna rá esküdni, hogy egy perce még rám nézett a szeme sarkából. A sárkány a faragott vízköpőkhöz hasonlatosan, mozdulatlanul ült. Hatalmas vol, tiszteletet parancosló és olyan magányos. Közelebb másztam, majd miután továbbra sem mozdult, még közelebb, ami igazán merész vállalkozás volt, mivel a pillér enyhén emelkedett fölfelé. xD Majd egy idő után megálltam, úgy 4-5 méter távolságban Noinontól. Szerettem volna valamit mondani, mert általában nagy dumagép vagyok, de nem jutott az eszembe semmi, ami kis átgondolás után ne hangzott volna tök idiótán, így hát inkább én is leültem, és hagytam, hogy a szél össze-vissza fújkálja a hajamat.
Nem voltam benne biztos, Noinon merre néz, én minden esetre a Templomot és az udvart néztem, néha oldalra sandítva a sárkányra, aki makacsul hallgatott. Végül végre kipattant az isteni szikra, és eklezdtem hangosan beszélni arról, hogy nagyon örülnék, ha elfogadna és jó csapatot alkotnánk, majd, hogy egy kis egomasszázst is belevigyek a dolgoba, elkezdtem mesélni, hogy mindent hallottam róla, hogy milyen erős és jólképzett, na meg hogy milyen hatalmas, és hogy pont olyan vörös a szárnya, mint a hajam - ez csak jelenthat valamit. xDxDxD
Noinon látszólag továbbra sem figyelt rám, de én már annyira belelendültem a dumába, hogy ezzel nem zavartattam magam. Majd miután kibeszéltem magam (xD) végül fölálltam, mire csodák csodája, Noinon is megmozdult - kicsit kitárta a szárnyait, meg felém fordította a fejét. Néztük egymást, majd Noinon végül mordult egyet, minek következtében egy sűrű füstpamacs tört fel az orrából, végül visszafordult eredeti pozíciójába és ezzel lezártnak tartotta a hmm... beszélgetést?...
Megpróbáltam leplezni döbbenetem ÉS örömújjongásom, majd megfordultam és somolyogva elhagytam a terepet. x)
Morrigan
ROCK THIS PARTY, DANCE EVERYBODY, MAKE IT HOT IN THIS PARTY, DON'T STOP, MOVE YOUR BODY!
xDxDxD
Nem rettentél vissza Noinon zord nemtörődömségétől, és akár dobbantott valamit szőrös szívén, akár nem, megindítottad a szózuhatagot megállás nélkül - a sárkány végül adott magáról életjelet, a szó szoros értelmében véve jó jelet, ha igazán bosszantottad volna, biztos máshogy reagál.:) Csak így tovább, majd megolvasztod szépen lassan! +15% kedély
a minap elmentem az én Thunderbolt nevű egyszarvúmhoz,hogy egy kicsit ismerkedjünk.
hát ahogy megláttam a templon magasodó falait elfogott a kétely ,de végül mégis beléptem ,mert
hogy néz ki az, hogy az új lényemet nem látogatom meg mert egy szűkebb cellában van, és nekem kausztrofóbiám(kicsi ,szűk helyektől való félelem) van?!
végül beléptem a kapun és eligazítást kértem a kapuőrtől.
ő megmutatta ,hogy merre tovább ,bár az útmutatásával nem mentem sokra ,mert Thunderboltot áthelyezték....
ezért még egy órát bolyongtam mire megtaláltam a "celláját".
de végre bent voltam egy unottan heverő egyszarvú társaságában.
elkezdtem a társalgást:
-én leszek a gazdid a továbbiakban.
felém fordította a fejét és megszólalt:
-na mintha nem tudnám.de amúgy nem tudom felfogni mi tartott idáig.
-hát kicsit eltévedtem.-válaszoltam nyugodtan.és közben Thunderbolt átható smaragdzöld szemébe néztem.
még jó hogy megértjük egymást-gondoltam.ő mintha olvasott volna a gondolataimban megszólalt:
-na ja.különben én sem értem ,hogy az itt lévő lények többsége nem beszél,de a gazdáik mégis megértik őket.
-igen kicsit fura.-válaszoltam-de biztos a sokéves foglalkozás teszi.
még alig, hogy öt perce látom mégis nagyon jól megértem.
egészen estig beszélgettünk.aztán elbúcsúztam és elmentem beköszöntem az őrnek és kellően magas hangerővel "biztosítottam legmélyebb hálámról" a rossz útbaigazítás miatt.
(magyarur leordítottam a sisakot a fejéről.)bár álltalában a nyugodtság híve vagyok.
unic
Szegény őr :P Azért legközelebb finomabban mutatkozz be nekik, különben rossz hír terjedhet el rólad a Templom berkeiben XD Thunderbolttal viszont szinte azonnal megtaláltátok a közös hangot, mindenképp egy jó kezdet. Szimpátiáját vitathatatlanul felébresztetted - +20% kedély
Ismerőseg és idegenek számomra a Templom folyosói - egyszerre tűnik természetesnek és álombelinek hogy újra itt járok. A misztikus Nihura és a kaján Aegloss társasága nélkül még ezek a fejedelmi termek és gigászi boltozatok is lehetnek szürkék és jellegtelenek. De egyre csak az hajt előrébb és előrébb, hogy hamarosan találkozhatok új lényemmel.
A Templom bejáratánál kénytelen voltam megkérdezni egy álmos inast, hogy a griffek termében hanyas számú fakkban keressem Volnaut, mire az "jól" eligazított, miközben furcsán nézett rám.
Így most egy fecni pergamennel a kezemben próbálok eltalálni az adott helyre. Bár már többször is jártam a griffek termében, ezúttal a gigászi, stadion méretű röpdét a felsőbb szintekről kell megközelítenem, ami elégnek tűnt ahhoz, hogy jól eltévedjek. Végül kismillió tekervényes lépcsőt és folyosót megjárva egyszer csak ott találtam magamat az egyik kitárt bronzkapuknál, amit leírt nekem a fickó. Maga a kapu is fenséges látvány volt, de a levegő igazán akkor szorult belém, amikor a betörő huzattal megküzdve a kapuszárnyak mellett belépve körbetekinthettem.
A griffek terme nyolc emelet magasságból tárult a szemem elé, és a falak még így is szédító magasságban tört fel tovább az ég felé. A kapu egy 4-5 méter széles párkányra nyílt, melyet faragott vízköpők tartottak, csak úgy, mint a fejem fölött a következő emelet kerengőjét. A falakat domborművek és kőcsipkék borították, vagyis ott, ahol nem szakították meg a griffek és hippogriffek számára kialakított kisebb-nagyobb fakkok és az alsóbb, fölsőbb szintekre vivő keszek-kusza, nyaktörően meredek lépcsők. A csiszolt sziklát itt ott tollak, ürülék, apró csontok és köpetek tarkították, de ez semmit sem vont le a hely tiszteletet parancsoló mivoltából. Itt-ott fiatornyok és gyilokjárók is kiemelkedtek a falból. Olybár tűnt, a terem egy, külön világot alkot a templomon belül szürke köveivel és inkább hegyoldalba épült városra, mint egyszerű teremre hasonlított.
A hatalmas, ovális tér emberi mértékkel szinte fel sem volt fogható, a szél zúgva száguldott benne föl és alá, és griffek százai termikeltek benne a nyitott tetőtér felé. Ahogy lassan fölocsúdtam csodálkozásomból, a fal mentén, kezeimet a domborműveken futtatva, kicsit szédülve elindultam a patkán körbe, hogy megkeressem Volnau fakkját. Utam során sok ilyen mellett elhaladtam - ezek inkább barlangoknak tűntek, durvábban faragott kövekkel. Sok helyen láttam kőből csiszolt emelvényeket, és túlméretezett asztalszerűségeket, karikákat és láncokat a falban és szinte mindnek fel volt szórva a padlója szalmával.
Számomra úgy tűnt, végtelen hosszú ideig gyaloglok már ebben a szédítő magasságban, mire végre megláttam egy barlang fölött fölvésve az adott számot, és bepillantva meg is láthattam Volnaut, a gyönyörű aranytollú óriásgriffet.
A griff nagyobb volt, mint amire számítottam. Simán rávert az alacsonyabb Aeglossra, a hosszúpuska Nihurára, és a harci-ló felépítésű Nessarra is. Egy percig arra kellett gondolnom, hogy a hajlékony csontozatú, ultralight Agerlionhoz hasonlítsam, de amikor a griff, észrevéve engem feltápászkodott, azért kis sóhajjal nyugtáztam magamban, hogy a griff azért mégiscsak egy nagyobbacska griff és nem egy kisebbfajta sárkány... x)
Volna azonnal fölállt, ahogy beléptem a barlangba, és nagy méretéhez képest kecsesen és fürgén összehajtogatta szárnyait és felém fordult. Hatalmas szárnyai mellé vékony, kecses, agárszerű teste és lábai voltak - még hátsó oroszlánmancsai is vékonynak és hajlékonynak mutatkoztak. Hosszú oroszlánfarkát ostorként csapta előre és tekerte be maga mellé, hosszú, aranyszín tollai ránézésre is selymesnek, puhának tűntek. Félelmetes, horgas csőrével csattantott, és érdeklődve fürkészett nagy, borostyánsárga szemével.
Türelmesen várta, hogy végigbámuljam, aztán egyszer csak leült, ami meg is lepett, mert ez nem csekély bizalomra is utalt. Úgy hát én is belljebb léptem a barlangba és nekidőlve a falnak, halk beszéddel bemutatkoztam és elmondtam miért vagyok itt. Mikor befejeztem, elgondolkoztam, hogy szóljak-e többi lény-társaimról is. Egyrészt arra gondoltam, Volnau hátha jobban megbízna bennem, a másik oldalon pedig ott volt a fejemben a gondolat, hogy mi van, ha a griff féltékeny lesz. Nem tudtam, olvas-e a gondolataimban. Ha igen, ezt nem jelezte semmivel, csak érdeklődve nézett rám sárga szemeivel.
Végül úgy döntöttem, beszélek a többiekről, így röviden leírtam Agerliont, a fehér sárkányt, Gwaeront, akit én neveltem fióka korától kezdve, a cserfes Aeglosst, akit talán ismert, a különös Nihurát, majd Drionuhot és Nessart, akiket még nem ismerek annyira. Volnau kissé oldalra döntött fejjel végig figyelmesen hallgatott, néha legyezett a szárnyaival és csattontott a csőrével. Nem láttam rajta, hogy féltékennyé vált volna, ami számomra nagy megkönnyebülést okozott.
Mire befejeztük ezt a kívülről talán kissé egyoldalúnak tűnő beszélgetést, már besötétedett és a griffterem számos faragott kő olajtartó táljában meggyulladtak a tűzek, így jobbnak láttam elindulni. Ellöktem magam a faltól, Volnau pedig fürgén fölállt. Egy percig néztük egymást, majd már éppen megfordultam, amikor Volnau fél szárnyát kitárta és kitépte egy fényesen csillogó tollát. Csőrében tartva közelebb lépett és felém nyúltotta. Nagyon meglepődtem és hálásan elvettem a gyönyörű tollat.
- Nagyon köszönöm. - mosolyogtam, mire a griff pislogott, én pedig kiléptem a fakkból.
Sétáltam pár lépést majd megálltam és végignéztem a griffek termén. A sok kis tűz, apró vörös csillagok hálójaként pislákolt a falakon, a tornyokban és a galériákon. Valahonnan ütemes dobszó és misztikus furulyaszó szólt. Az alkonyodó égen fekete sziluettek voltak a szárnyaló griffek. Gyönyörködtem a látványban, amiben egyszerre volt valami vad és békés. Volnau egyszercsak kidugta a fejét és felém nézve csattintott a csőrével, mire elmosolyodtam. A griff feje eltűnt, de mielőtt azt gondolhattam volna, visszabújt a vackába, egyszercsak kivetette magát a barlangból és zuhanó tollcsomóként száguldott lefele, hogy aztán szárnyra kapjon és csatlakozva a többi griffhez, hatalmas csapásokkal a szabad ég felé törjön.
Addíg néztem, míg el nem vesztettem alakját a többi spirálozó tollas között, és kezemben forgatva, simogatva a hosszú griff-tollat, én is elindultam.
Egy újabb, a nem éppen könnyed odajutással kissé döcögősen induló, de mesés találkozás. Volnau fogadtatása visszafogott volt, ugyanakkor nyitott és érdeklődő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a bizalma zálogául ajándékozott toll, s végülis nem tetted rosszul, hogy egyenként bemutattad neki a többieket is :) Bizonyára várja legközelebbi látogatásod és idővel majd ő is egyre inkább hagyja magát megismerni. +15% kedély
Dragie
U.i.: Diszkógömb, Ultralight Agerlion.. Ő ezekhez mit szól? XD
A részletes leírásért pedig köszönet, még jól jöhet a későbbiek során
Aranell szó szoros értelmében ragyogott a boldogságtól, hogy volt sok barátja, párja és két gyönyörű csikója. Na meg egy ember, akibe mindenkinél jobban bízott: Lulu. Őt nagyon rég óta ismerte, és örült, hogy együtt lehetett a többiekkel, a barátaival. Most mindenki örült.
A Templom bejáratánál állok. Lassan elindulok az ösvényen, nem tudom megállni, hogy ne bámuljak mindenfelé tátott szájjal. Teljesen lenyűgöz a látvány, majd eszembe jut, miért is jöttem. Meg szeretném ismerni első lényem, Kirtant. Tovább haladok, már-már úgy tűnik soha nem fogok találkozni vele, mikor egy gyönyörű, fekete unikornist pillantok meg, tőlem nem messze. Ő az. Mereven engem néz, úgy tűnik már egy ideje figyel, s várja hogy én észreveszem-e. Lassan teszek felé egy lépést, de ő ugyanolyan közönyös marad. Még egy lépés, s kinyújtom felé a két kezem. Ekkor horkant egyet, majd nagyon lassan közeledik, közben meg-megáll, bizonyára azon gondolkodik, ott maradjon-e...majd újra elindul. 1 méterre tőlem megáll. 6 percnyi várakozás után, már elindulnék, gondolván 1. találkozásként ennyi elég is volt, mikor puha orrát a már elzsibbadt tenyerembe helyezi. Felülmúlhatatlan boldogság lesz úrrá rajtam, s Kirtan ragyogó, boldog pillantásából ítélve ő is jól érzi magát. Hosszú percekig csak némán állunk egymás előtt, majd hangosan mesélni kezdek, hogy miért jöttem, és hogy szeretném ha megbíznánk egymásban, bármeddig is tartson, mire ez teljesen kialakul. Mikor monológom véget ér, égnek meredő füleit leengedi, horkant egyet, majd minden további nélkül elindul arra, amerről jött. Boldogan nézem ahogy távolodik, majd én is elindulok. Számomra nagyon jó élmény volt az első találkozás, remélem Kirtan is ehhez hasonlóan vélekedik róla. =)
Nem olvastad ki rosszul Kirtan szemeiből, amit láttál, s hosszú ideig kísér élénk, érdeklődéssel teli szemeivel, szavaidra figyelmesen hegyezi füleit. Horkantása mint egy nyugtázó, egyúttal lezáró igenlés, mintha olyasmit akarna ezzel mondani, "még elgondolkozom rajta", de szeme sarka huncutul, jó jelként csillan. Nagyon is várja a következő találkozást. +15% kedély
Ujabb latogatasom alkalmaval edesseggel kedveskedtem a lenyeimnek,Ardaknak es Fengornak(pegazus es sarkany):fincsi sutit hoztam.Fengor gyanus szemmel meregette,miutan azt mondtam,h en sutottem...Ardak meg ramvillantotta a szemet.Mindketten tudtak,nem lennek kepes ilyesmire.Labdaztunk,majd este tabortuzet raktam,mellette ulve melegedtunk.Es az ejszakat ismet a szabadban toltottuk.
Khela
Akár alaptalan gyanú volt csupán, akár nem, barátaidnak rendkívül ízlett az édesség, sajna repete már nem is maradt, pedig Fengor nem bánta volna.:P A további idő jó hangulatban és bensőségesen telt, egyre jobban egymáshoz csiszolódik a pegazus és a sárkány is. +15% kedély
Azorisz a földön elnyúlva feküdt és unatkozva nézte a fennsíkon ringadozó virágkelyheket..a nap melegen a szél meg meg mopzdította leget. Az unizus kifejezéstelen arccal a földön hol egyik, hol másik oldalára dőlt. nagyokat prüszkölt és én csak üres tekintetét kaptam el egy-két pillanatra. - meddig tart még? - kérdezte tőlem türelmetlenül. - Szerinted a szülés olyan gyorsan megy??- kérdeztem vissza.- Téged se szült meg olyan gyorsan a mamád.. mivel te két kis szárnnyal meg egy szarvval születtél. Na most Aranell 2 kis csöpséget készül világrahozni. Nem egy kis feladat. - Azorisz szomorúan feltápászkodott és poroszkálni kezdett.Utána ruhantam majd hátulról a hátára ugrottam. Erre nagyot nyögött. Megmasszíroztam szárnyait és a sörényét kezdtem el fonni. Mire ezzel végeztem Azorisz szétunta az eszét is xD. - Nemsokára apuka leszel- nyugtattam meg. - vajon milyenek lesznek a csikók?? egyáltalán valamelyik rám fog ütni? lesz-e köztük csődör vagy kanca? ha rakoncátlankodnak és megnevelem őket! - Azért ennyire ne siessünk előre xD - Azorsiz egyszerűen csak megugrott és felszökkent az égre. Én majdnem lecsúsztam hátáról, a nyakába kapaszkodtam. - Miaz mi történt?!- ordítottam rá mikor már a 3. csavart iktatta be útvonalába. - Azthiszem már Aranell kész. - Eljött a pillanat.A nyakamba lévő sárkánysípot jóerősen megfújtam. Az egész fennsíkon végig hangzott ahogy szólt. Nemsokára nyomunkba eredt drellia is. Aztán Zagbaru Szellia és Tullarah. (mindenhonnét elkésik de most az egyszer pontos volt xD) Azorisz lóhalálába ereszkedett már-már zuhanórepülésbe mikor én úgy döntöttem leugrok a hátáról :d. Drellia nyakába zúgtam , mire a sárkány helyemre tett. Azorsiz leszállt majd Aranellhez vágtaott, de megállt előtte. 2 kis fehér orrú apróság lesett ki szárnyai alól. Azorisz közelebb léptetett és puszit nyomott kedvese arcára. A két kis unizus félénken szimatoltt. Azorisz odalépett hozzájuk és mindkettőjüket üdvözölte.szárnyai alá kapta őket és puszik hadai következtek. Azorisz és Aranell sugárzott a boldogságtól, mi körülálltuk őket és csak néztük a kis családot :)
Kíra
Együtt izgulod végig a várakozást a türelmetlen Azorisszal, akinek cikáznak a fejében gondolatok, elképzelések a jövőt illetően, de nem is baj. Kis idő múltán, mintha egyféle megérzése támadna, unizusod váratlanul kap fel a levegőbe, és hamarosan a többiek is csatlakoznak az örömteli esemény megtekintésére.
Azoriszról azóta csak úgy sugárzik a büszkeség és elégedettség, nincs felőle kétség, hogy kitűnő apa lesz.:) A csikók különös módon mintha azonnal felismerték volna benne apjukat, annak ellenére hogy először pillantották meg őt saját szemükkel. +20% kedély
Alaehna kérdőn bámult rám, hogy mire várok, Kasoth pedig a szokásos közömbösségével bámulta közeli fenyvest, mintha ujjabb Kasi-kalandparkra készülne. Majd bekövetkezett amire vártam. Aranell kis ugrásokkal vágtatott felénk, most tűnt elő a domb mögül. És mind a 2 oldalán 1-1 hófehér csöppség szaladt hosszú lábain. Alaehna hihhetetlen hanglejtéssel mondta hogy "jaaaaaaaj, de cuki!!!!!" Kasoth pedig csak némán elmosolyodsott, és az arcáról le lehetett olvasni a "végre, nem csak én vagyok pasi a fronton" mondatot.
Lulu
Barátaid először nem tudják mire vélni néma várakozásod, és Aranell elmaradása is feltűnik nekik, de nem hiába a türelem, Aranell hamarosan megjelenik oldalán a két "csöppséggel". Mint arra számítani lehetett, hatalmas öröm fogadta őket és a két jövevény még gyámoltalanul, de lankadatlan kíváncsisággal látott neki a világ felfedezésének, amiből Kasothot, Aleahnát és téged se hagytak ki persze. Óvatos, bizonytalan léptekkel, éppen csak kicsit kinyújtva orrukat megszaglásztak megnéztek maguknak, az első mozdulatokra viszont félénken hőköltek vissza. A kis csődör ingatag lábait magával ragadta a lendület és rémült nyihogás közepette összecsuklott. Nem csoda, hogy megrémültek, hiszen eddig anyjukon kívül még nem érezték más élőlényt közelségét. Mindenesetre félénkségük és esetlenségük hamar eltünedezik majd idővel, ennek nyomait már pár perc múltán is látni, mikor vidám, lassú vágtába kezdenek anyjukkal.:) +20% kedély mindenkinek
Éles hallásának köszönhetően már kilóméterekről tudta hogy miről beszélünk. Patadobogások törték meg a csendet. - Mi ez a förtelmes bűz???szikla testőrt öltetek??? - kérdezte Azorisz miközbe kifújta magát. - Igen de valami aggaszt minket - mondtam én. - Az biztos, hogy nem Pokolkristály van ott, hanem valami más - jegyezte meg Szellia a vizen ringatózva. Pár máterre hatalmas tűzrobaj és csattanás. Megérkezett Tullarah is. Drellia vizet szívott magába, és eloltotta azt a kisebb erdőtüzet amit Tullarah keltett. - Csak egyszer próbálnál meg csendesen! - Rivallt rá zagbaru Tullarahra. - de akkor nem lesz ilyen csodálatos a belépőm! és kinek van ilyen görény szaga?? - Szellia kiszállt a vízből és én felmásztam a hátára. - Majd holnap megbeszéljük a többit. tegyük el magunkat. Elég volt ennyi izgalom egy napra. -
Kíra
Kalandra csábított hát a Pokolkristályok gondolata, és neki is láttál a veszélyes kutakodásnak. Hűséges lényeid sem hagytak cserben, és bár meglepő módon Tullarah közreműködésével keletkezett megint egy kis galiba, de sikerült azt is megoldani.. +20 tp jár neked, de legközelebb a Kalandozásban kezdeményezd a folytatást, és akkor talán hozzá is juthatsz legközelebb egy Pokolkristályhoz.;)
Mai nap Pokolkristályokat kerestem egy messzi-messzi sötét zegzugos barlangba.. állítólag annak a kristálynak a segítségével még máig ismeretlen hatalmas fegyvereket lehet létrehozni...Árnyúrrá is lehet válni vele ami elég veszélyes... A barlang közepefelé egy Gargolyle testőrrel találtam szembe magam. Kő testéről pergett a homok, szemei vörösen izzottak. Lemászott talapzatáról és megmozgatta kövesedett izomzatát. Minden elborított a sötétség... Az Átkozottak Könyvében olvastam hogy egy Gargolyle a sötétségben a legerősebb, de a fényre szinte allergiás. Nálam csak egy fénykristály volt ami már így is lemerűlt... Nem volt mit tenni, elővettem mithril fejszémet és lecsaptam a félhomályba. Az alig pislákoló másnéve Solar kristályt ledobtam a földre, ami erőtlenül villódzott. A Gargolyle hátrahőkölt majd a magasba vetett magát. Átszökellt a fejem felett és a barlang plafonjára kapaszkodott. Sziszegett fogait vicsorogtatta.Kardomat előhúztam majd egy villámgyors mozdulattal megcéloztam, s a penge máris a Gargolyle szárnyába szúródott. Fekete cseppekben csöpögött a vér. A kardom pengéje bírta savas hatását, de a nyakamra cseppent egy csepp. az ingem ott kiégett. látszott a tetoválás is a nyakamon. "Éyrn" anyám angyal apám meg farkas-vámpír... én pedig egy hibrid lény... A Gargolyle felvisított kínjába, majd kihúzta pengémet szárnyából. Sziszegett majd hirtelen rámvetett magát. Fejszémet szorosan magam elé tartottam. A Gargolyle mellkasába fúrta magát, mire patakokban folyt a savas vér.Fejszém gőzölőgni kezdett, mert a savavs váladék hiába marrta a pengét, nem tett benne kárt. Gusztustalan rothadó bűz töltötte be a barlangot. Ledobtam magamról a hullát , és a Solar kristályt kerestem. Teljesen lemerült. A vaksötétben puhatolóztam de nem találtam a kiutat. majd egy fehér fényfolt tűnt fel a szemeim előtt. Szárnyai voltak és engem szólított. Szellia volt az. Világított nekem a sötétben és kivezetett. Vértem mocskos volt és bűzlött. ledobtam magamról és lemostam. Megtisztítottam fegyvereim és a kristályt feltöltöttem. Eljött a szürkület. Szellia finoman a tó felszínén lebegett. Megnyugtató volt nézni. Hamarosan Zagbaru érkezett meg. Megérezte a szétáradó bűzt. - Gargolyle? - kérdezte. - De elég gyenge volt - A Gargolyle-okat egy különös evariszk kőfajtából faragják ki aminek mágikus ereje van.A kőben már benne van az ősi mágikus erő csak fel kell ébreszteni. Miután felébresztik a követ, vele együtt felébresztik a Gargolyle-okat. Talán még az időszámításunk előtt a Vének ébresztettek Gargolyle-okat mivel manapság már senki nem tudja, hogyan is kell. Elvesztek a pergamenek és a tekercsek... - De ki állíthatott oda egy Gargolyle-t? - kérdezte tűnődve Szellia. A Holdat egy hatalmas égen repűkő test takarta el. Drellia is jön már. - Az persze nyilvánvaló hogy Pokolkristályokat ott őrzik, de miért csak ilyen gyenge Gargolyle-t támasztanak oda? - kapcsolódott bele a beszélgetésbe Drellia.
Fogalmam sincs miért, nem jelenik meg a válasz az üzenetnél, ha elküldöm... most megpróbálom így.
Válasz (Tenar 2008.10.02 23:42 - #35)
Mást vártál, de mégis kellemes és káprázatos meglepetés ér téged a Keleti-hegység felé menet. Gwaeron erőteljes és megtermett fiatal sárkánnyá cseperedett, aki mellett hirtelen kicsinek és jelentéktelennek érezheted magad, de attól még mindig ugyanaz a melegszívű és cserfes lény lakozik benne, akit megismertél és felneveltél. Csak "kicsivel" nagyobb kiadásban.^^ A fiatal sárkány hihetetlenül örül viszontlátásodnak, és teljesen megérti, mennyire hiányozhatott neked Agerlion. Ez idő alatt hozzá is nagyon közel került, szinte "pótapjává", mentorává vált az idősebb sárkány. Gwaeron készséggel felvisz Oromba, ahol legnagyobb valószínűséggel rálelsz rég látott barátodra, s tudja, hogy most jobb ha magadra hagy, nehéz pillanatok nézhetsz elébe.
Drellia is sikeresen felgyógyult és végre Azorisz is ráncba szedte magát elmentünk sétálni a hegyekbe ahol hegyet másztunk. Csak a végső esetben használtuk a repülés adhatta segítségeket de amúgy meg egészen jól megyünk terepen xD
Kíra
A tulajdonképpen Drellia felépülésének megünneplésére szervezett kis hegyi kirándulás inkább élvezetekkel teli volt, mint fárasztó. Meredek hegyoldalak, remek mászófelületek, veszélyes ösvények és persze megannyi kihívás várt rátok.
Nem egyszer közel volt a veszélyes megcsúszás árnyéka, de lényeid igyekeztek megelőzni a bajt és ilyenkor szárnya keltek, de csak arra a rövid útra, amíg biztonságosabb ösvényt nem találtak. Na és persze, mikor kissé kifulladtál, valamelyik lényed mindig ott volt a közelben és szó nélkül a hátára kapott, így pihegve ki a fáradtságot. Mindesetre a túra nagyon élvezetes volt, elment vele az egész nap. És habár lefelé könnyebb lett volna sétálni, mint felfelé, lényeid, cserébe hogy elvitted őket kirándulni, válallták a "fuvart", így a nap végén még egy kiadós repülőútra is futotta. :)
Aranell érkezésemre elrúgta magát a földtől. Kasoth leültetett maga és Alaehna mellé, és meghagyta, hogy figyeljek. Aranell egy kicsit bent még, majd egy dupla szárnycsavar és egy pár bukfenc kíséretében kecsesen földet ért. Ezt nevezem lelkesedésnek!
Lulu
Lényeid mindig megadják rá a módját, hogy fejezzék ki az irántad érzett szeretetüket. Aranell sokáig gyakorolta eme kis bemutatóját, és amint az tekintetedből kivette, megérte azért a sok erőfeszítésért. :)
Ma eloszor a templomhoz mentem es elhivtam Ardakot,hogy nezzuk meg Fengort es uj lakohelyet.Ardak persze nem akart jonni,de vegul nahany sargarepat szedtem elobb a taskambol...es kovetett.Persze kesobb akartam odaadni neki,de mire az osvenyen az erdo fele vettuk az irany,repa mar nem volt.
Fengor epp a magasban repulve csodalta uj birodalma.Latszott rajta,hogy nem tud betelni a taj szepsegevel.Mikor meglatott rogton hozzamroppent es fejet fejemhez dorgolte.Bar majdnem felestem a hatalsas kedveskedestol,megnyugodtam,tetszik neki a hely.Fengor aztan Ardak fele nezett.
Nemsokara azon vettem eszre magam,hogy sarkanyom ujra folrepul,Ardak meg kisse cinikus szemmel nezi.Megertettem,hogy neki valoban nem tetszhet a hely,hiszen o arnyleny.De megsimogattam a nyakat es biztattam,hogyha majd felkeszul a ,,kirepulesre",neki megtalalom a legmegfelelobb helyet.
Fengor nagyon boldog, hogy meglátogattad őt, így legalább megmutathatja neked is, milyen gyönyörű tájon is él jelenleg. Magasan repül a lombkoronák felett, így mindketten beláthatjátok az egész, gyönyörű látványt nyújtó panorámát. Fengor boldogan repdes ide-oda, olykor megviccelve téged egy-két "meredekebb" manőverrel. Hátán ülve fejét felé fordítja, s a képén szélesedő árulkodó vigyor jelzi: boldog, hogy megoszthatta veled ezt az örömöt. :)
AJÁNLOM AZ OLDALT
ROCK THIS PARTY, DANCE EVERYBODY, MAKE IT HOT IN THIS PARTY, DON'T STOP, MOVE YOUR BODY!
Ő ezekhez mit szól? XD
Fengor aztan Ardak fele nezett.
... csak egy kis hétvégi olvasmány... tudom, hogy nagyon szerettek.... xDxDxDxD
