A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.
Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:)
Lassan bandukoltam a bazalttal és egyenetlen formájú tufa-sziklákkal borított vidéken Hoano vulkánja felé. A távolban a sötét égbolton vörösen izzott a vulkáni kúpból folyamatosan ömlő láva, világítótoronyként mutatva az utat. A táj kietlen volt, és mozdulatlan, csupán a föld mélye fortyogott folyamatosan, néha megremegtek a sziklák, és a tűzhányó mennydörgésként köpött ki néha fortyogó lávacsomókat.
Botladozva haladtam, egyre beljebb - a fennsíki hideg szelek és a hószállingózás után teljesen itt teljesen lehengereltek a meleg légáramlatok. Ahogy egyre közelebb és közelebb jutottam Hoano szívéhez, a fekete talajt fölszabdalták a kisebb-nagyobb szakadékok, lávafolyók - lassan araszolóak és örvénylőn hömpölygők egyaránt, hogy a vulkántól indulva pókhálószerűen szőjék be a vidéket. A tájat az éjszaka sötétje, és vöröslő derengés uralta.
Egyszer csak megpillantottam a nagy távolságban egy fehér foltot, és azonnal tudtam, hogy ő Nessar, akit keresek ezen a kihalt vidéken. Úgy látszott, az egyszarvú hamarabb észrevett engem, mint én őt. Megálltam egy pillanata, majd elindultam felé, ő pedig felém. Ahogy így haladtam felé, egyszer csak utamat állta egy olyan 3-4 méter széles, de különösen mély szakadék, melynek alján láva kavargott dübörögve. Óvatosan lepillantottam az aljára, de a fölfelé áramló forró levegő majd leperzselte hajam, úgyhogy hátráltam pár lépést. Föltekintve a megpillantottam Nessart végre teljes valójában. A szakadék másik szélén állt és engem nézett.
Nagyobb volt egy átlagos lónál, összehatásban még a hosszúlábú, vékonycsontú Nihuránál is nagyobb. Rövid, fényes fehér szőre visszaverte a vörös derengést, de még ezen is túltett hosszú farkának és sörényének bíborvörös izzása. Homlokát ijesztően hosszú és éles szarv ékítette, de a legmegdöbbentők smaragdzöld szemei voltak, melyek okosan csillogva néztek rám.
Nem próbáltam meg beszélni hozzá, mert tudtam, hogy a közöttünk dübörgő lávafolyó elnyelné a hangomat. Énkább gondolatban próbáltam meg elérni, óvatosan ráhangolódni az unikornis gondolataira. Elmondtam, hogy ki vagyok, és szeretném, ha a társa lehetnék. Úgy éreztem, megérti, amit mondok neki, mert gondolati magánmonológom közben fülét élénken mozgatta, csillogó szemei pedig végig rám szegeződtek.
Aztán egyszer csak hátatfordított nekem és elügetett az ellentétes irányba. Magamban már éppen azt gondolatam, hogy na jó, akkor első alkalomra ennyi elég is lesz, amikor Nessar egy bizonyos távolsűágban megállt, és visszafordult. Ösztönösen hátráltam pár lépést, amikor az unikornis mellső patájával kaparni kezdte a vulkáni hamuval borított talajt, majd szédületes sebességgel egyenesen a szakadék felé kezdett vágtázni. Nagyon megijedtem, de Nessar az utolsó pillanatban elugaszkodott a föltől, egy bravúros ugrással árepült a szakadék fölött, majd port kavaró és sziklákat repesztő dobbanással földet ért.
Földmagméig zuhant állal néztem, Nessar meg csak megrázta a sötényét és olyan "Na, hogy tetszett?" nézéssel felém billentette a fejét.
- Azta... - nyögtem, mire az egyszarvú prüszkölés szerű nevetést hallatott és cinkosan pislantott egyet. Majd komótosan elügetett mellettem és elindult abba az irányba, amerről én jöttem. Rájöttem, hogy elkísér a vulkáni földek határáig, így utána eredtem, fél méter távolságban mellészegődtem és szótlanul ballagtunk egymás mellett, felfedezve, és lévezve egymás társaságát.
Nessar egyszercsak megállt, én pedig visszanéztem rá, megértve, hogy eddig jöttünk együtt. Intettem neki, majd mind a ketten megfordultunk, és elindultunk haza... :)
Tenar
Nessar nagyon élvezte közönségedet és büszkeséggel tölti el, hogy lenyűgözött bravúros mutatványával. Immár önfeledten ballag oldaladon és várja következő, eléje álló kihívást. :)
Lassan sétáltam a felhők közötti romvárosban, minden kihalt teret és épületet átkutatva. A falak között nem is süvített annyira a szél, bár a szállingózó hó mindenhová bejutott a beszakadt kupolák és a kövekhez hasonlóan hófehérre fakult gerendák között. Úgy tűnt a romváros lépcsőzetesen több szintet alkot, és bár alapterülete nem nagy, a 4-5 szint bőven ad feladatot az átfésülésre.
Gondolataimmal továbbra sem értem el Agerliont, így hát halkan lépkedve másztam meg a második és a harmadik lépcsőt is. A város legfölső szintje már csak egy foghíjjas oszlopkörrel körbevett nagy tér volt, melynek hegy felöli oldalán egy torony támaszkodott a hegyoldalnak. Óvatosan, hangtalanul helyeztem egyik lábam a másik után, úgy hágtam fölfelé a lépcsőn, és bár számítottam rá, megigézett a látvány, ami elém tárult. A tér közepén ott ült Agerlion, oldalát mutatva nekem és mozdulatlanul kémlelke a szürke hófelhőkkel borított egyet. Fehér pikkelyei magukba gyűjtötték a szűrt fényt, és sziporkáztak a félhomályban. Csak álltam és néztem, mint a legelső alkalommal - de annyira megrohantak az érzelmek, hogy ha akarok, sem tudok megmozdulni. Nem tudtam, hogy hívhatnám föl magamra úgy Agerlion figyelmét, hogy ne ijesszem meg. Végül lábammal mégis kitapogattam egy apróbb kődarabkát és gyengéden megrúgtam, hogy a kavics kocogva gurult tovább a lekövezett tér szabályos tömbjein.
A sákány a hangra azonnal kitört szobormerevségéből, egy pillanat alatt felállt, megpördült, és szárnyait kitárta, készen arra, hogy felszálljon, de amint észrevett engem, újra megdermedt a mozdulatban, és merev szemekkel nézett engem. Nekem már könnyes lett a szemem, és úgy néztem rá. Nem bírtam vádló mozdulatlanságát. Lassan kinyújtottam felé mind a két kezem, és tettem felé egy fél lépést.
- Agerlion... - suttogtam.
Egy hatalmas könnycsepp nem bírta tovább lecsurrant az arcomon moszály volt szipognom egyet, de nem mozdultam tovább, vártam a megbocsáltást, vagy az ítéletet. De egy percnyi csend után Agerlion végre összehajtogytta a szárnyait és közvetlen elém lépegetett. Pár centiméter távolságból fúródott az szemembe a tekintete, majd végül homlokát a fejemhez dörgölte, én pedig átöleltem a fejét.
- Annyira sajnálom... - szipogtam.
***
Órákig ültünk a tér szélén, én hátamat egy oszlopnak támasztva, Agerlion pedig mellettem, és gondolataink fékeveszett iramban száguldoztak egymás között - nem is volt szükségünk megformált szavakra, csupán képek és érzések egyvelegére. Annyira örültem, hogy újra vele lehetek, de annak még jobban, hogy ezt ő is így gondolja.
A havazós borongósságból szürkület lett, mire Agerlion felajánlotta, hogy levisz a hegyről. Felmásztam a hátára, és ez alkalommal az út minden csodáját megfigyeltem, és örültem, hogy újra ismerős sárkányom lovasává válhatok. A közös repülésben láthatólag Agerlion is örömét vette, másrészt pedig ki is próbálta, mit felejtettem és mit nem... xD Az egyszerű siklástól a bonyolult manővereken át a zuhanó repülésig mindent beleszuszakoltunk a hazaútba, és elégedetten konstatálhattuk, hogy még mindíg nagyszerű csoport vagyunk. Mire elértük a Keleti-hegység lábai előtt elterülő ismerős dombes-dombos vidéket a magányos, vagy körben álló menhirkövekkel, már egészen besötétedett, és Fantasy World legkülönbözőbb pontjain gyúltak fények.
Lassú spirálozással ereszkedtünk le, majd lecsusszantam a fehér pikkelyekről és újra átöleltem sárkányom nyakát.
"Mostantól sokszor jövök, és igazán belevágunk a dolgok közepébe." közöltem.
"Valóban? És mi lenne az a dolog?" hallottam a derűs választ a fejemben.
"Hatalmas harcosokká válunk és megkeressük az Elveszett Erekléyket!" vágtam rá azonnal, a nagy önbizalomra utaló választ. xD
"Akkor azt el is kell kezdeni valahol." Agerlion mély, dübörgés szerű kuncogás is hallatott, de szemei cinkosan csillogtak.
"Úgy van. Legközelebb irány az aréna!"
"És mi leszünk Fantasy World legnagyobb legendái!" harsogta a sárkány, majd szárnyait kitárva hátsú lábaira ágaskodva eltátotta villogú fogakkal teli pofáját és eget rengető bömbölést hallatott. Örömömben nevetni kezdtem, és kacava néztem, ahogy Agelion teljes magasságában felágaskodik, majd döngve visszaáll a földre és egy hatalmas ugrással a levegőbe emelkedik.
Diadalmas bömbölése az egész vidéken hallható lehetett, majd a magasba szálló sárkány egyre kisebb és kisebb lett a sötét égbolton, mígnem a tekergődző fehér folt eltűnt keleten, én pedig szívemben igazán boldogan elindultam...
Hoano vulkájai felé....
Tenar
Gyakran megesik, ahogy most is, hogy amennyire tartasz valamitől, később annyival jobban fogsz neki örülni, hogy volt, hogy részese lehettél, nem mintha valaha is hátat fordítottál volna Agerlionnak bűntudatból. Épp ellenkezőleg, és a sárkány talán most még jobban becsül téged, mint azelőtt. Bizalma pedig aligha rendült, csupán csak várt magányába burkolózva, és nem is hiába :) +20% kedély
Tovább haladtam kelet felé a Miherna-fennsíkon, egymás után mászva meg az egyre dimbes-dombosabb vidéket, szembeszélben haladva a Keleti-hegység lába felé. Az alattomos szél itt is, ott is besurrant vékonynak bizonyuló posztókabátom alá, és többször is azzal fenyegetett, hogy leviszi a fejemről kedvenc sapkámat.
Lassan elhaladtam a körben álló kövek mellett is, és a déli erdő határa mentén lassan elértem a hegyek lábát. Itt beálltam egy 4-5 méter menhir mögé és gondolatban hívni kezdtem Agerliont. Számítottam rá, hogy ennyi kihagyás után nehéz lesz megteremteni a gyakorlatot, de arra nem, hogy ennyire - úgy éreztem, a semminek ordítozok, mígnem kaptam valami halt visszajelzést. Azonnal megpróbáltam ráfonódni a gondolatra, de mintha a szél fújt volna el hívó szavaim. Ám hamarosan lassan, de biztosan megéreztem a sárkány jövetelét, és ezután nem tellett sokba, hogy az irdatlan szárnyak suhogását is meghalljam. Kiugrottam a menhir mögül és 360 fokos pördüléssel bemértem az égboltot, ahonnan egy sziporkázó kék folt száguldott egyenesen a föld felé. Ahogy közeledett, rájöttem, hogy irdatlan nagy, nagyobb mint bármi, amit valaha láttam Okosabbnak láttam arrébbhúzódni, mert a hatalmas valami töretlen zuhanórepülésben közeledett, majd amikor már éppen készültem volna a "nagy becsapódásra", a valami kilebegtetett, lendületből egy bukfenccel kanyarodott vissza a föl fölül, majd végül szinte kecsesen lehuppant, és nekem akkor esett le a tantusz.
- GWAERON!!!!
Kiáltottam felismerésemben, majd fejhangon visítva szaladtam a sárkányhoz és fölügrottam a nyakába, ami ülő állapotában is nagy mutatványnak minősült. Gwaeron betakart hatalmas szárnyaival és doromboláshoz hasonlatos, elégedett hangot hallatott. xD
Kicsit még élveztem a helyzetet, meg a jó meleget, ami a sárkány pikkelyei alól áradt, majd elengedtem, hátrébb léptem (ki a süvítő szélbe...) és jól megnéztem magamnak az én icipici sárkányomat. x)
Gwaeron új marmagassága 2,5 méter körül lehetett, nyakától a feje búbjáig legalább ilyen hosszú. Izmos teste szintén úgy négy méter hosszúra nőtt, a farka pedig valamivel hosszabb volt, mint a teste; szárnyai fesztávolsága pedig egyenként is elérhette az 5-5 métert. Régi, pici szarvacskái helyett ma már hatalmas, elefántcsontszín tüskék díszítették a fejét, és ilyenek húzódtak a hátán egészen a farka végéig. A legnagyobbak hosszabbak voltak, mint az alkarom. Élénkkék színe mintha kicsit törtebbé változott volna, pikkelyei áttörhetetlen páncéllá váltak - egyedül mélyen ülő, élénken csillogó szemei maradtak olyanok, mint kissárkány korában.
"Te aztán jól megnőttél." nyögtem szerencsétlenül, gondolatban.
"Valóban" hallottam fejemben a teljesen tiszta, és derűs választ. Méreteit demonstrálandó, ásított is egy hatalmasat, így megcsodálhattam gigászi és valóban ilyesztő fogsorát, ami csak úgy villogott pofájában, mint egy sor éles hantesbárd. xD
"Úgy sajnálom, hogy nem jöhettem. Nagyon hiányoztál." mondtam gondolatban, és úgyra közelebb léptem hozzá.
"Tudom." felelt ismét röviden, és ezúttal barátságosan pislantott is hozzá, amiből tudtam, hogy semmi baj. Újra betakart a szárnyaival, és doromboló hangját hallotta. Tudtam, hogy Ő nem fog haragudni rám, és hirtelen annyira meghatódtam, hogy az a kis sárkány, aki szinte a kezeim között kelt ki egy dinnyényi, kék tojásból, most itt van, 4x8 méteres valójában és milyen jó, hogy megint együtt vagyunk.
Kényelmesen elhegyezkedtem, úgy, hogy leültem a földre és gigászi lábának támasztottam a hátamat. Elmeséltem, hogy mi minden történt velem, mint ahogy ő is - megtudtam, hogy miként fedezték föl Agerlionnal a keleti-hegységet, miként találtak neki is egy megfelelő barlangot a magasban, és hogy ahogy nőtt, úgy fedezte fel ereje új lehetőségeit.
"És hol van Agerlion?" kérdeztem kicsit szomorúan, mert bár örültem neki, hogy léthatom Gwaeront, titokban azt reméltem hogy Agerlion lesz az, aki elsőnek eljön hozzám. Hiába próbáltam elrejteni a gondolataimat, Gwaeron mégis megérezte őket.
"Ő most nagyon magasan van. Nem hallhatta a hívásod." mondta minden neheztelés nélkül.
"Hogy-hogy?" kérdeztem meglepetten.
"Agerliont sokkal jobban megviselte a magány, mint engem. Tuljadonképpen nem is volt magányos, hiszen mindig együtt voltunk, de egy idő után már nem akart felfedező körutakra indulni, csak fölment az Oromra és ott ült." felelt Gwaeron.
"Oromra?"
"Az egy nagyon régi várrom, egészen a hegyek tetején." válaszolt Gwaeron. Nagyon elszomorodtam, és nagyon sajnáltam, hogy Agerlionnak miattam ilyen rossz. Nem is tudtam, hogy lehetne egy ilyen dolgot jóvá tenni.
"Elviszlek oda, ha akarod." mondta Gwaeron kedvesen, azzal a valamilyen módon ártatlan közvetlenségével, mint mindíg, és hirtelen már fel is állt és meghajlította mellső lábait, hogy könnyebben felmászhassak rá.Ehhez mint egy lépcsőt, úgy használtam - fellépte megrogyasztott térdére, a második lépcsőfogot pedig a lapockát takaró vaskos páncél adta. Nagy nehezen feltápászkodtam az óriási lényre, és elhelyezkedtem két méretes tüske között.
"Indulunk." közölte Gwaeron, majd el is rugaszkodott a földtől. Bár hatalmas szárnyainak puszta kitárása is kisebb szélvihart okozott, és minden egyes újabb csapásnál liftezett egyet a gyomrom, ahogy szédítő meredekséggel száguldottunk a távoli hegycsúcsok fölé, végre volt egy viszonylag nyugis startom és azért különösen hálás voltam a sárkánynak... xD
A szél csak fokozott hevességgel fújt, és ahogy felfelé haladtunk, egyre hidegebb is lett - végül elértük azokat a tartományokat, ahol el kezdett szállingózni a hó is - a sárkány pikkelyeinek külseje is hidegebbé vált, és egyre jobban kitűnt csúszósságuk is. Miután elkezdett bizseregni az arcom, inkább teljesen rásimultam Gwaeron nyakára (amennyire a tüskék engedték) és csak élveztem, hogy a hatalmas test süllyed és emelkedik. Tudtam, hogy még rengetek alkalmam lesz Gwaeron hátáról csodálni a hegységet, így most így elsőre, nyereg nélkül, inkább csak a fönnmaradásra koncentráltam - és Agerlionra. Próbáltam gondolatban újra és újra hívniu, bár nem tudtam, pontosan mennyire messzire is megyünk.
Egyre magasabbra és magasabbra szálltunk, csúcsokat repülünk át, és hagytunk el, és olybár tűnt, hogy a szürke felhők, ahonnan hullottak a fehér pelyhek, sohasem elérhetőek. Végül egy végeérhetetlenül hosszúnak tűnő utazás során, melyet kitöltött Gwaeron szárnyának suhogása, marjánka liftezése, a csupasz pikkelyeken való csúszkálás és a csöndes, fagyos hideg, Gwaeron szólt, hogy nézzek fel.
Így hát végre megpillanthattam, a Keleti-hegység talán legmagasabb csúcsát, és valóban, valamivel a csúcsa alatt, szinte a hegyből kinőve ott meredezett egy torony, egy udvar, és még pár, felismerhetetlen épület ruinája. Ide siklott Gwaeron, én pedig csodálattal vegyes ámulattak bámultam a látványt, és tudtam, hogy pár pillanat múlva újra látom Agerliont és beszélhetek vele.
Ahogy közelebb értünk, Gwaeron leírt pár kört a csúcs körül, és lasan lespirálozott a térre, ami körül oszlopok maradványai meredeztek. Ami távolról olyan kicsinek tűnt, most kisebb városkának, itt a csúcsok és felhők között. Lecsusszantam Gwaeronról.
"Hol találom Agerliont?" kérdeztem, még gondolatban is suttogva, mert úgy éreztem, a hely, és a szituáció megköveteli. Lassan körbefordultam a hófehért, vagy néhol szürkésebb kövekből épült romokon, a havon, ami borította és a környező ormokon.
"Meg fogod találni." válaszolt együttérzőn Gwaeron. Újra felé fordultam.
"Úgy szeretlek, Gwaeron." mondtam elérzékenyülve, és újra pipiskedve átkaroltam a nyakát, mire ő lehajtotta a fejét, és a vállamhoz dörgölte. Majd lassan kifúrta magát az ölelésemből, egyetlen ugrással a levegőbe emelkedett, egy bukfenccel eltávolodott a csúcstól, és zuhanórepülésben azonnal kiszuáguldott a látókörömből. Egy ideig még próbáltam fürkészni az eget és átlátni a szálló pelyheken, de végül feladtam és visszafordultam a város felé, ami talán eddigi legnehezebb feladatomat rejteti.
Lulu a fák alatt fekudt, távolabb a pártól. Nem aludt, csak félig-meddig. Amikor csak rájuk nézett, arkarata ellenére elmosolyodott, majd egy kis lustálkodás után eldöntötte, hogy ideje megnézni a többieket is.
Aranell félálomban szendergett, de kedvese jelenlétét azonnal észlete, és amikor melléfeküdt, kedvesen hozzásimult. Végignézett nyúzott szerelmén.
-Mi történt veled?- kérdezte aggádva a kanca. A gyengécske gyógyítóerejével valamejest segített párján, és lehúnyta a szemét. A szépen fonott sörénye már szétbomlott, vízbe is járt már, tehát a pegazus gazdája fáradozásai nagyjából fölöslegesek voltak, de nem is volt rájuk szükség: csak érezni akarta, hogy vele van, és hogy nem hagyja el: most neki csak ez számított.
Lulu
Aranellnek volt alkalma gyakorolni a gyógyítóérejét. Most tökéletesre fejlesztette.
Az állat remegett de magabiztosan elindult. Lesöpörtem magamról a piszkot és hátasom után eredtem.Az csüggedten megtröve szárnyaszegetten trappolt tovább. Felnyaláboltam a nyerét és mellé léptem. - Menjünk el egy tóhoz. - Nem telt bele soká mire elértünk egy tóhoz. Az unizust beleállítottam a tóba és a sebeit gézzel kimostam. A nyeregtáskából elővettem mentát és bedörzsöltem vele sebeit. - tudom mi bajod - suttogtam neki miközbe a sebeivel foglalkoztam. - Már ő is vár rád. Most abbahagyhatod a tanulást és mehetsz amerre akarsz. - Azorisz fejét a vállamra tette. Megsimogattam fejét és adtam rá egy puszit. Szárnyait széttárta és felemelkedett a vízből. Én csak ott álltam deréékig a vízbe és figyeltem hogyan tűnik el a horizonton. Felkapta a nyergét és visszavittem a templomba.
Azorisz a tőle telhető leghalkabban leszállt és a fák között kereste szerelmét. Kis botorkálás után egy hófehér csodát vett észre. nem csinált semmit csak csodálta. Könny csordult végig pofáján és csak nézte. Jobbjára lefeküdt mellé és fél szárnyával betakarta. Fejét szerelmem mellé rakta és hallgatta hogyan vesz levegőt, figyelte szívdobbanásait. Sebei fájtak,de ez most cseppet sem izgatta. élvezte sörénye illatát. Nem szólt semmit csak lecsukta a szemét és áldott minden másodpercet.
Kíra
Majdnem elsírtam magamat a végén. Hihetetlen hogy ennyire kitartó az unizusod. Én kicsit aggádom Azorisz miatt vidd el az ispotályba. Azorisz megtanult egy nagyon fontos leckét:
A SIKER HATALMAS ÁLDOZATTAL JÁR! Büszke lehetsz rá :D.
A nap már vérvörörs és én a karám fele igyekszek. Azorisz egy nagy követ húz, testét hámok keresztezik. A körkarámhoz érek, átugrom a gerendákat és a hátashoz lépek. - Mára már elég lesz- a kő húzásával azorisz állóképessége és ereje csodálatosan fejlődik. A lény nem hagyta abba csak lassított a tempón. Szótlatun folytatta. oda mentem és leoldottam a hámokat és azok lehulltak róla. Felszedtem a szíjakat és a gerendára pakoltam őket. - Menjünk haza - Az unizus szótlanul kilépdelt a karámból. Ekkor vettem észre hogy a szíjak és a hámok helye beledörzsölődtem a zsőrébe, néhol véresre dörcsölte. végighúztam a kezem a hátán és vérzsennyezte tenyerem. Felnyaláboltam a nyerget de nem tettem a hátára, inkább a kezemben tartottam. Már lement a nap és szürkület burkolta be a tájat. A ködben Azorisz kimelegedett testéről páraként emelkedett fel az izzadság. A nyereg alól kiszedtem a ponyvát és a hátasra akartam rakni de az erre elfordította a fejét és farkával nagyott csapott a levegőőbe. Már a fennsík széléhez értünk amikor megkérdeztem tőle h mi baja. Azorisz mint aki megzakkant bevágtázott a fennsík közepére és ott hányta vetette magát. nyerített csípett rúgott harapott. A nyereggel a kezemben rohantam majd amikor a közelébe értem ledobtam. - AZORISZ MI A MÉNKŰ ÜTÖTT BELÉD?! - ordítottam rá de ekkor szárnyra kapott, felemelkedett a levegőbe, és a fák felett elengedte megát. hangos csattanással a fák közé csapódott. Pont egy ördöghurokba. Az állat menthetetlenül bedühödött és küzdött a hurkok ellen, amik egyre gyorsabban fogták le végtagjait. Szárnyait kicsavarták, lábait összebogozták. Az állat már kezdte feladni mire odaérte. Letéptem egy faágat és kovaköves nyakláncommal tüzet csiholtam. Az égő ágat a növényre dobtam mire az visszaszívta a csápjait. Az unizus groteszk pózban a földön hevert. Zihált majd megpróbált felkelni, de szárnyaiba éles fájdalom hasított. Kiment mind a kettő. talpra segítettem és a hátára ültem. - Most ne mozdulj- Azorisz az orrát lógatta és várt. 2 helyen megfotam a a szárnyát de a vállát lábbal kitámasztottam és tettem egy csavarást. Az állat sziszegett majd rúgott egyet. Az egyik megvan, jöhet a másik. A másikkal is ezt tettem majd lecsúsztam Azorisz hátáról.
Ujra itt vagyok.Igaz,mar este van,de a hirek szerint ez senkit nem zavar.Fengor ejszakak ota nem alszik rendesen,es ez a tobbieket bosszantja,mivel ok sem tudnak aludni.Mivel a kozelben taboroztam,gondoltam megnezem,mi miatt nyugtalan.A helysegben egyedul van,amikor odaerek,es nagy szemeit ram mereszti.Eloszor csak nezi,mit keresek ejszaka nala,de ki tudja mit gondolt,mit nem,egyszerre felem kozelitett.Talan nem hitt a szemenek,hogy lat,hiszen nem is olyan reg latogattam meg,es talan nem szokta meg a tulzott torodestSzoval meglatogattam Fengort es mondtam neki,menjunk a termeszetbe(penesszag terjengett).Kozben Ardak lepkedett a bejarathoz es kivancsian nezte,mit csinallunk.Megsimogattam a fejet es mondtam,jojjon o is.Igyhat harmasban mentunk el setalni.Az erdo fele vettuk az iranzt.Faklza volt nalam,Ardak a nyomomban lepkedett,Fengor folottunk repult.Egy tisztason pihentunk le.Ardak az orraval bokdosott es Fengor is jatszani szeretett volna.Igy aztan jatszottunk,amig ki nem merultek.Akkor az erdokrol meseltem nekik.Kesobb hazavittem oket es megigertem nekik,keritek valami mas szalast,addig is Fengor,ha nem tud aludni,inkabb jatszon a labdajaval,de ne zavarja a tarsait.
Fengort annyira meglepte váratlan látogatásod, hogy örülni is elfelejtett.XD De amint magához tért, látszott hogy elégedetten és boldogan csillog a szeme és a természet szó hallatán meg pláne. Nem lehet álomba illő egy ilyen helyen tölteni az éjszakát. De Fengor már elég megbízható is lenne ahhoz, hogy a szabad ég alatt, vagy természetes menedékben aludhasson.:) Az idő kitűnően telt, nagyon hangulatos volt az éjjeli játék.:) (De legközelebb a játékos részt írd oda, ahová kéne ^^) Mindegyikük kedve 20%-kal nőtt!
Ma végre időt szakítottam lényeimre, akik megérezték a változást és izgatottan gyülekeztek a Templom kapujában, mintha meghívót kaptak volna. Csodálkozva kérdezgették egymástól, hogy mi történik, de egyik se tudta a választ. A távolban aztán hamarosan megpillantottak, ahogy a Templom felé közeledek és vidáman felugrottak. Kobeth és Annoth szokásos játékosságukkal száguldottak felém, Ramine és Dabbah vidáman, de fegyelmezetten kicsit lassabban mögöttük vágtattak. Grabbah volt az egyetlen, aki nem mozdult. Ő csendben kivárta, hogy a többiek kiörvendezzék magukat, és hogy végre nagy nehezen elérjem a kaput. Nem mondhatom, hogy ő lenne a kedvencem, mert az nem lenne igazságos, de tény, hogy kicsit kiváltságos helyzetben van, lévén, hogy ő volt az első lényem... Bármennyire is próbálok egyformán kötődni mindenkihez, én is érzem, ők is érzik, hogy Grabbahhal vagyok a legszorosabb kapcsolatban. De ezért egyik se neheztel, nem féltékenyek, amiért igen hálás vagyok.
- Annyira hiányoztatok mindannyian! - bököm ki végül. Nem felelnek, de nem is kell... látom a szemükben a választ.
A nap hátralevő részében beszélgettünk, mindenki mesélt valamit, s a többiek végighallgatták.
Shadow
Ilyen hosszú idő után hatalmas öröm újra látni egymást... és tekintetükből tudod, hogy legalább úgy hiányoztál nekik, mint ők neked. A viszontlátás örömét pedig semmi se ronthatja el.. :) +20% kedély mindenkinek
A Templomot elhagyva a Miherna-fennsík felé vettem az írányt, hogy először találkozzak új lényemmel, a pegazus Drionuhval. Az ősz közeledtét jelezvén hideg szelek fújtak az északon elterülő tajga és a mögötte meredező Fulhea árnycsúcsai felöl. A magas, az évszak elejére kicsit megfakult füvet ostorként korbácsolta a jeges fuvallat. Összebb húztam magamon a fekete, két gomsoros posztókabátot és megpróbáltam elképzelni, milyen lesz a szél a Keleti hegység magas ormain.
Egyszer csak a szél süvítésébe jellegzetes nyihogás vegyült, és ahogy megfordultam a tengelyem körül, végre megláthattam a felém vágtázó, aranyszőrű pegazust, Drionuhot. Vágtájának ütemével úgy tűnt tökéletesen igazodik a magas fű hullámzásához. "Micsoda gyönyörű lény" gonoltam magamban.
A fáradhatatlanul vágtázva leírt körülöttem pár kört, majd lassabb kocogásba váltva befordult és megállt velem szemközt, pár méter távolságban. Vágtázás közben félig nyitott szárnyait összehajtogatta, a szél pedig úgy fújta tovább a testéhez símuló tollakat, akár csak a füvet.
Nem mozdultam és csak néztem a szemébe - hosszú percekig csak az ő sörénye és az én hajam mozgott, ahogy a szél fáradhatatlanul tépázta. Majd merészen és szokásomtól eltérően kezdeményeztem - lassan egy lépéssel közelebb léptem. Drionuh idegesen felkapta a fejét és fürgén mozgatta a füleit és egyik lábát felemelte, hogy hátrébblépjen, de végül mégis meggondolta magát, mert csak patáját lecsapta a földre és ellenségesen hátracsapott füleit inkább érdeklődően előrébb fordította.
Halkan beszélni kezdtem hozzá, elmondtam neki, hogy miért vagyok itt, és hogy szeretném, ha a bizalmába a fogadna. Érdeklődően csillogó szemekkel hallgatta végig monológomat. Mikor befejeztem, kíváncsian vártam, mi fog következni - és igen csak kellemes meglepetésként ért az elkövetkező fordulat. A pegazus hirtelen közelebb ugratott és selymes orrával erőteljesen "képen törölt" ami természetesen egy barátságos bökés akart lenni, csakhogy majdnem hanyatt estem miatta. >D
- Jól van, jólvan. - motyogtam nevetve, amit Drionuh is nevetés szerű nyihogással és rugkapálással kontrázott, majd egyszer csak megugrott és ugyan olyan szertelenül, mint ahogy érkezett, leírt körülöttem pár kört, majd elvágtázott. Sokáig néztem a magas fűben távolodó aranyszürke pontot, majd Drionuh eltűnt a keleti lankák mögött, ami eszembe juttatta, hogy nekem is dolgom lenne arrafelé. :)
Tenar
Drionuhban hamar szimpátiát ébresztettél közeledéseddel, még a kelletténél kicsit virgoncabb módon is adja tudtodra találkozásotok felett érzett örömét.:D Szívet melengető élmény lehetett ez a találkozás, és azzal a tudattal távozhatsz, hogy immár eggyel több barát várja majd jöttödet.
Awuera:Nagy nehézkesen felmásztam arra a hegyre ahol a griffem lakott.Álmosan nyutózott egyet miközben kikecmergett barlangjából.Álmos szemekkel nézett rám és közben mosolygott majd ásított egy óriásit.Odamentem hozzá és megsimogattam.Hívott,hogy menjek vele én csak szótlanul követtem.Hát az biztos ,hogy a hegyen lefelé gyorsabb volt mint felfeléMikor leértünk egy kis tisztáshoz vezetett Awuera aminek ivott a vizéből...ez neki biztos olyan mint az embereknek a reggeli kávé:))Úgy döntettem a mai programunk egy kis vadászati gyakorlat lesz.A közelben észre vettem egy nyulat.Rávettem ,hogy próbállja meg elkapni.A nyomába eredt.Amikor amaz észrevette a támadó griffet gyorsan elugrott.Erre szegény Awuera későn kapcsolt és puff neki a fának.XD Legszivesebben a földre kerültem volna a röhögéstől de nem akartam megsérteni ezért visszafogtam magam.Hát ezt még gyakorolni kell.Jutalmul a fáradozásáért elkaptam neki a nyulat:).Vidáman rágcsálgatta.Aztán még szórakoztunk pár órát és elbúcsúztam.Összességeben a griff egész nap kitörő vidámsággal vetette magát mindennek így a fának is XDXD
Ragga:Mikor megtaláltam vidáman futkározott körbe-körbe már szinte olyan gyorsan ,h kigyulhatott volna alatta a fű XD. Elmentem vele egy kicsit sétállni.Nagyon élvezte mert egész végig ugrállt és nyerített (bár legtöbbször ő a komolyság híve most nem így volt:)) Láttunk pár rágcsolót útközben a legtöbbet megkergette néhány szegény párát agyon is taposott XD.A séta után egy apróbb rétre értünk ott hagytam,h legelésszen egy kicsit.Majd ráültem a hátára és amit eddig sétával tettünk meg azt most gyors vágtával:D Ez alatt a pár óra alatt nagyon kiélte magát majd elbúcsúztam s ő boldogan nyerített utánam....
Takumi:üdvözöltem az árny macskát. Mikor meglátott elmosolyodott -Nah ez már valami!-gondoltam magamban:).Majd hirtelen elkezdett mocorogni a táskám.Tudta mi van benne (hiszen mindent lát) és éhesen közelített felém.Ugyanis egy héja volt a tatyómban.Kivettem azt a táskámból és közbe eszeveszetten kapálódzott .Levettem a kötést a szárnyáról és a lábáról.Az elengedése után alig két másodperccel Takumi utánna ugrott és el is kapta.Nah belé szorult egy kis vadászi véna nem úgy mint Awueraba XD Estefelé együtt néztük az eget majd elbúcsúztam és jó éjszakát kivántam és nekem is ő telepatikus úton.
Hát sztem mind a 3 jól sikerült és jól éreztük magunkat
Mindegyiküknek szolgáltál valami "csemegével" és ezt nagyon értékelték. Bár számodra nem lehetett szívderítő látvány, mikor felaprításra került a zsákmány :P A lényeg, hogy mindhármukkal jól telt az idő és Ragga is majd' kicsattant a jókedvtől.:) Awuera vadásztudománya még biztos csiszolódik, Takuminak már valamennyivel több érzéke van a dologhoz. Esetleg ha többre nem is, egy vadászat erejéig összehozhatnád őket, a griff biztos sokat tudna tanulni az árnymacskától! Mindenképp ismerkedtesd össze a három lényt.;)
Régóta először, újra megteszem a Templom felé vezető kikövezett utat, melyet különböző varázslények összefonódó figuráival díszített lánypák szegélyeznek. A nyílegyenes út végén ott emelkedik a maga gigászi méreteivel a tornyos-kupolás, boltívekkel és kőcsipkékkel díszített építmény. Szaporán lépkedem, és azon gondolkozom - elszállt egy nyár és megint ismolatáskával a vállamon igyekszem Nihura és Aegloss othona felé. Olyan régen nem láttam őket...
A Templom előtti kikövezett térren már futottam, a lépcsőket egy ugrással átrepültem és mint kilőtt golyó száguldottam végig a mára már ismerős folyosókon. Gondolatban hívogattam lényeimet.
Elértem az egyik központi nagy termet, mely közepén egy kupolás kerengőhöz hasonlatosan egy szökőkút csobogott, körbe pedig árkádsorok húzódtak árnyékba a fényszerkezetes üvegkupolaán bevilágló fénytől. Olyan üresnek és kihaltnak tűnt minden - nem úgy mint a legutóbbi, emlékezetes karácsonyi látogatásomkor. Az a fájdalmas érzésem támadt, hogy én érkeztem legkésőbb, rajtam kívül már mindenki eljött lényaiért és csak én vagyok ilyen gondatlan. Talán mind megharagudtak rám és nem is látom őket soha többé.
Ahogy ilyen önmarcangoló módon tépelődtem magamban, egyszer csak hihetetlen magas víjjogás szerű hangot hallottam és a következő pillanatban észre is vettem a nagy, boltíves kapu felől felém száguldó fekete, szárnyas meteoritot - közismertebb nevén Aeglosst, aki lassítás nélkül belémjött, leterített a földre és a következő pillanatban azt vettem észre, hogy a szokásos játékos módján csipket és csiklandoz.
- Ne, Aeglos neee... maghaloook ííííí.... - nevettem, mert irtózatosan csiklandós vagyok x). Végül a hippogriff megkegyelmezett és végre felálhattam és a nyakába csimpaszkodhattam a következőkkel:
-JAJ, AEGLOSS, ÚGY HIÁNYOZTÁÁÁÁL!!!!!!!!!!
Heves szeretetkitörésemmel most majdnem Én borítottam fül a griffet, de az láthatólag nem bánta és bársonyos bőrrel bevont denevérszárnyaival szárnyaival betakart, ahogy a nyakát öleltem. Egy idő után lefüggeszkedtem róla, már legszívesebben még fojtogattam volna egy kicsit - annyira örültem, hogy itt van.
"Te is hiányoztál nekem." hallottam fejemben a szokásos, vidám nőstényhangot. Aegloss elfordította a fejét, és pillantását követke ekkor vettem észre a boltívek árnyai között ácsingózó, higanyosan világító szemű Nihurát. A szemem teljesen ott ragadt rajta, bár kezem még Aegloss fejét és csőrét simította (a griff durcás-féltékenyen meg is csippentette a kezemet de semmi több) majd lassan elindultam az árnypegazus felé. Nihura lassú klappogásával kiügetett a fényre és félúton, egymás előtt megálltunk. Nyakában még mindíg ott volt a szürke-fekete csíkos sál, amit tőlem kapott karácsonyra. Tétován felemeltem a kezem és végigsimítottam homlokát, amit szokásos szobormerevségével tűrt, majd az utolsó pillanatban mégis belefúrta sejmes orrát a tenyerembe és fülei egy barátságos mozdulatából láthattam, hogy nem haragszik rám.
Meghitt pillanatunkat, mint mindíg most is Aegloss törte meg, aki idegesen csettintett a csőrével, mire megfordultam és Nihurával a nyomomban csatlakoztunk a szökőkút körüli pad mellett elhelyezkedett griffhez.
Elmeséltem nekik a nyaramat, utazásaimat, és meséltem az új iskolámról is. Mondandómat Aegloss gondolatban folyamatosan kommentálta, Nihura csak hallgatott, de néha barátságos prüszkölésével jelezte, hogy figyel.
"Mostantól rendszeresen tudok jönni. Nagyon sokat kell tanulnom, de találtam rá módot, hogy itt lehessek." fejeztem be bátorítóan.
"A többi lények mind elmentek." hallottam, karácsony óta először, ismeretségünk óta talán harmadszor a fejemben Nihura hipnotikus hatású, földöntúli hangját a fejemben. Miután fölocsúdtam ebből a csodából, elgondolkodtam a dolgon.
"Azt hiszem, már találtam nektek megfelelő helyet - külön lennétek, de a két hely nincs messze egymástól. Nihura, szerintem neked megfelelő lenne Isyldea, a Keleti hegység északi láncolatánál elterülő rejtélyes erdő. Aegloss, számodra Tagrelu romjait szemeltem ki, ami szintén északon van - a Keleti hegység láncolatai végén épült ősi megapolisz romjai határát szegélyezi Isyldea. Nem lennétek messze egymástól - mert úgy látom végül összebarátkoztatok..." jegyeztem meg somolyogva.
Lényeim gondolkodtak egy kicsit, majd boldogan belegyeztek - meg is beszéltük, hogy legközelebb már új helyükön fogom meglátogatni őket.
Még beszélgettünk kicsit, főleg Én és Aegloss, Nihura csak néha szólt közbe a maga csendes módján. Már épp indulófélben voltam és már túlestünk a félórás búcsúzkodáson, amikor Nihura újra hallatta a hangját.
"Szívesen kiviszlek."
Először fel sem fogtam, mit mond, aztán lassan kezdett leesni a kisebb fajta csoda: Nihura megengedi, hogy a hátára üljek. Csak hebegtem habogtam, majd Aeglossra néztem, aki kacsintott egyet. Nihura várakozón nézett gázgömb szemeivel.
- Hát... jó... jaj... deköszönöm....
motyogtam tétován, majd felálltam a padra, bár ha NIhura marmagasságát néztem, még így is lehetetlennek tűnt a próbálkozás. Megpróbáltam nagyon óvatosan fülölni a törékenynek látszó lény hátára - több-kevesebb sikerrel, és bár kétszer majdnem lefordultam róla, végül sikerült stabilan elhelyezkednem. Megjegyzem, Nihura, annak ellenére, hogy úgy néz ki, mint aki egy érintésre is darabokra esik, betoncövekként állt, miközben szerencsétlenkedtem. Nagy nehezen találtam csontos lapockái és szárnyai között egy ülésre alkalmas helyet, és óvatosan belemarkoltam a szürkésfekete, selymes sörénybe.
"Öhmm... oké..." nyögtem gondolatban, mire Nihura gúnyosan horgantott, majd egy másodperc teljes mozdulatlanság után hirtelen felágaskodott hátsó lábaira és mint a kilőtt golyó, kiszáguldott a teremből.
- Úr isten!!! - sikoltottam, miután egyik perszeben még majdnem hátra estem, majd majd' lefordultam a vágtató, selymes bőrbe csomagolt csontváztól. Saját sikításomon kívül még fejemben sokáig hallottam Aegloss károgó-recsegő nevetését, majd, mint lassan rájöttem, NIHURÁÉT is.
Az árnypegazus nyaktörő kanyarokkal szelte a folyosókat, és nevetésének hangjára az én sikolyom is lassan átalakult nevetéssé. Gyorsan rákaptam a ritmusra és rásimultam a nyakára, és amikor megláttam a Templom főbejáratát, és észrevettem, hogy Nihura tárogatja a szárnyait nem is lepődtem meg, amikor a legfölső lépcsőről elrugaszkodva a pegazus szárnyra kapott és gyomorliftesztető meredekséggel az ég felé száguldott velem - az én nevetésemmel és az övével.
Tenar
Ehh, te aztán alapos vagy.:P De ezt el is várjuk egy mesélőtől XD
Nihura és Aeglos cseppet se haragudtak a hosszú várakozás miatt, úgy döntöttek, inkább élvezik, hogy ismét együtt lehettek. Látogatásodnak mindketten kimondhatatlanul örültek, s ezt persze Aeglos mutatta ki inkább... Nihura szokásos komolysággal és ünnepélyességel fogadott. Hátára kicsit félve kapaszkodtál fel, és a sebes vágta először rémisztő volt, de ahogy ráéreztél a mozgásra, tökéletes egyhangban száguldottatok végig a folyosókon. Talán most először hallod a pegazust nevetni, s a különös hangtól végigfut hátadon a hideg, de szívedet megmelengeti a boldogság. Együtt szárnyaltok a tiszta, kék ég felé, teli torokból kacagva!:D
Láttam, hogy Kasoth repülési tehetségét feszteli, Alaehna pedig nézi- már csak Aranell hiányzott, aki elkeseredetten bámult maga elé, ahogy a földön feküdt. Nagyon elkeseredett, szívszorító látványt nyújtott úgy, hogy amikor meglát, nem kezd vidáman ugrándozni. Nem szekezi rám a füleit, hanem ernyedten lógnak. Odaballagtam Aranellhez, és letérdeltem mellé, és így szóltam hozzá gondolatban: Akarsz beszélni róla? Aranell nem tett semmit, csak bólintott.
Kasoth rendkívül élvezi, hogy immáron birtokában van a repülés tudományának is, és ezt iparkodik fejleszteni is, Aleahnának pedig egyúttal kellemes időtöltés nyújt vele.. ezzel nincs is semmi gond, csakhogy Aranell tőle szokatlan módon teljesen elvonulva, szó szerint szárnyaszegetten kuporog valamerre jóval messzebb. Sehogy sem férhet a fejedbe, a mindig jókedvű pegazus most miért nincs együtt a többiekkel, s ők miért nem törődnek vele. Teljes magányra volt szüksége, vagy csak veled akarta megosztani bánatát... Reméljük kiderül..:)
Kasoth és Aleahna kedélye 15-15%kal ugrott meg, és azért Aranell is örült persze látogatásodnak, de kedve csak 5%-kal tudott csak javulni.
Oly sok idő telt el, s ismét eljött az a pillanat, amit nem szívesen, sőt, egyáltalán nem szerettem volna megélni.
Hosszú idő telt el, mióta nem láttam Lonelt, Samrinet, Olliast és a kicsi Yilwenát, aki azóta már nagyobb fiókává cseperedett. Szomorúan, meghunyászkodva állok előttük, nem merek a szemükbe nézni.
- Nagyon sajnálom, én... - ám Lonel nem hagyja, hogy befejezzem mondanivalómat, s letorkoll egy amolyan figyelmeztető hörgéssel. Végignézek mindannyiukon. A Lonel mellett fekvő Samrine is neheztelve tekint rám, szemeiben a fájdalom és a magány szikrája csillog. Ezt soha nem akartam látni. Ollias semmitmondóan ácsorog egy közeli szirten, dús hollófekete sörényét a sdzél tépázza és szemeibe fújja, hogy ne lássam azt a tekintet, melytől szívem összeroskadna.
Egyedül Yilwena az, a még mindig fiatal és naiv ikermadár, aki képes ilyen hosszú magány után is szeretetteljesen odabújni hozzám. Eleinte bizonytalan léptekkel közelít felém, de a régi emlékek bőszen dolgoznak benne és erősen odadörgöli magát hozzám. Megsimogattam mindkét, ártatlan szemekkel rám meredő fejét, majd nem bírtam tovább és sírva fakadtam. Erősen magamhoz öleltem a fiókát, aki keserves csiripeléssel igyekezett utánozni a kifakadó könnycseppeket.
Tudtam, most jön a legnehezebb rész: másik három lényem újfent bizalmába férkőzni. Könnyes szemmel nyújtottam feléjük egyik kezem és vártam, hogy reagálnak rá: még egyszer utoljára elnézik hibáimat vagy elutasítanak maguktól - talán végleg.
Kiara
A három lény jóideig nem mutatja, hogy bármit is tenni szándékoznak. Mereven nézik a feléjük nyújtott kezet, aztán egymásra néznek, kérdőn. Feszült pillanatok következnek, a lények némán tanácskoznak, mi legyen a sorsod... Lélegzetvisszafolytva figyeled, ahogy Samrine lassan felkel és feléd indul. Mélyen a szemedbe néz, s ettől rosszul érzed magad, mert olyan érzésed támad, hogy a vesédbe lát. Hebegsz valamit, hogy nagyon elfoglalt voltál, hogy sokat gondoltál azért rájuk és hogy szörnyen sajnálod... Samrine elereszti füle mellett zavart motyogásod. 10 hosszú perc után végül - mialatt kinyújtott kezed jól elzsibbadt - orrát a tenyeredbe dugja. Megbocsájtott... A többiek is felkelnek mostmár és ők is körbe vesznek. Samrine mindenki nevében "beszélt", mikor kezedbe dörgölte orrát. A bizalmukat persze, ahogy mondtad, újra el kell nyerned, de ez már jó jel.
Ma is nehéz napunk volt úgy mint nekem mert ma is akadály futás volt ahol áttétes ugrások voltak mindenféle kombinációkkal meg nehéz páncélzatba kellett lengőkötelek Maugli módjára lengeni és ugrani. Gyakoroltam az íjászkodást lóhátról és akadálylovaglást is gyakoroltuk . És támadt egy olyan ötletem h akadálylovaglást rendezek a lényeim közt h a nehéz helyzetekben jobban összeszokjunk :)
Kíra
Nehéz edzésed remek ötletet adott neked, amit lényeiden sierekesen véhgez is vittél és habár kissé nekik is fárasztó volt, nagyon élvezték és láthatóan fonódnak össze az egymás közti baráti szálak, amiben a bizalom is benne foglaltatik. :)
Kezdésnek nekiálltunk vadászni tanulni :D mindenki halkan osont a fűbe ( tullarah persze össze vissza totyogott xD) és megpróbáltak elejteni egy-egy nyulat Azorisz természetesen nem vérre ment csak úgy játszott :D. drellia persze egy szarvast nézett ki magának amit el is kapott úgy mint a többiek:) azután a levegőből támadtak. Drellia használta a láthatatlanságot így kösszű dolga volt. Tullarah ink meggrillezte a nyulat xD én csak leültem egy fa tetejére és a tőrömmel és kardommal a fürjeket gyilkolásztam. Nap végén amikor már minden vörörs fénybne úszott Drellia és Tullarah grillfürjet csináltak:D azorisz és Szellia zöldségtálat csináltak egyszóval nagyon jó volt!
Kíra
Mindenkinek hasznára vált a gyakorlás, bár Azorisz ugye csak bohóckodott.:) A vadállomány alapos megritkítása után nekiláttak az étel elkészítéséhez és jóízűen belaktak. Nincs jobb, mint a jól megérdemelt lakoma a munka után.:P
mindenkinek +10% kedély, 20% jóllakottság és 10tp. :)
Ameddig nyaralgattak a lényeim addig én hosszú és nehéz edzésekkel tartottam fenn magam.Valahogy hiányérzetem volt De most hogy vége a nyárnak neki kezdhetünk a tanulásnak és a harcnak
Kíra
Na igen, az ősz a tanulásé és a tapasztalatszerzésé, mind nekünk, mind a lényeknek.:) Nehéz lesz visszaszokni nekik is a tétlen élet után, de muszáj lesz.:P
Delelott jatszottam Fengorral(sarkany) es Ardakkal(pegazus).Delutan meseltem nekuk tavoli vilagokrol es tanitottam nekuk ezt-azt.Ertelmesen figyeltek,remelem ertettek is,mit magyarazok.Vacsora utan Mar feljottek a csillagok,ugyhogy egyutt neztuk a csillagkepeket.Fengor voroses-lilas felhot vont korenk.Az ejszaka kozepen arra ebredtem,hogy meg mindig odakint vagyunk,Fengor es ardak szarnyukkal betakarnak.
Khela
Fengor és Ardak remekül szórakoztak a játék során és a meséd teljesen lenyűgözte őket, hiszen sose jártak ilyen helyeken. Képzeletükben megjelentek a mesés tájak és irigykedve néztek rád, amiért te láthattad őket akár élőben, akár képeken. A magyarázatokat figyelmesen hallgatták, volt, amit megértettek, volt, amit nem. De igyekeztek mindent az eszükbe vésni. A sötét égen fénylő csillagképek figyelése is kellemes időtöltésnek bizonyult, és a mozgalmas nap után bizony mind kimerültetek, és hamar elszenderültetek. A meleg szárnyak sátorként borultak föléd, megóvva az esti hidegtől.:)
Ari nagyon boldog volt, hogy lát. Kasoth arcán csekély mosoly jelent meg, Alaehna is csak szolidan vigyorgott. Kasoth odaballagott hozzám, mintha valami olyasmit várna el, amit már rég megszokott.
- Ááááááááááá, tudom ám, barátom, mire vársz! Kivettem a táskámból egy döglött pulykát, és odadobtam neki, ráadásul ő még a levegőben elkapta. Aztán visszacammogott a fák közé. Aranell gondolatban közölte: Amíg nem voltál itt, komolyodtunk. Megtanultunk kártyázni, én pedig profi szintre vittem a sakkozást! Arira mosolyogtam. Alig várom már! Hirtelen Ari elszontyolódott. Úgy hiányzik Azorisz! Mondta, izé, gondolta :), és mélyre hajtotta a fejét.
Lulu
Mindannyian nagyon örültek a látogatásodnak, melyet különböző módon fejeztek ki. A legjobban mégis Aranell örült, hiszen vele sokkal mélyebb és régebbi a kapcsolatotok.:)
Kira legelső hozzászólását módosítottam, hogy az útmutatás jelenjen meg felül.
Az ő eredeti üzenete ez volt (2008. 02. 15.)
Mag meglátogattam Drelliát,Zagbarut,Tullarahot,Azoriszt,Szelliát Lulut és Aranell na meg Kasothot. Nagyon szép sárkány :)) Drellia is megszaglászta meg a többiek is :D Kasoth egy kicsit furcsálta de ő is megismerte a többieket. Még soha nem látott unizust ezért azoriszt fölkapta és megvizsgálta hogy oda van-e ragasztva a szarva vagy télleg igaziXD naon poén volt XD Azorisz nem haragudott mert hát ő télleg nem mindennapi. Miutána lerakta odament Aranellhez és cuppanósat a paripának :)) Szelliának tetszett hogy most nem páncélban jöttem hanem csak egyx egyszerű feket csizmában gatyában egy övvel és azon egy kis tőrrel meg egy feket fűzővel és a kesztűmet a zsebembe tömtem.
Kíra
Mindenki nagyon örült látogatásodnak, és jót derültek Kasoth bámulásán. A sárkány szemérmesen lesütötte szemét, mikor rájött, hogy rajta nevettek. De nem haragudott különösebben, sőt, még ő iselmosolyodott saját neveletlenségén. Azorisz megétően és kedveskedvelegyintette meg a sárkány oldalát szárnyával.:)
AJÁNLOM AZ OLDALT
A helysegben egyedul van,amikor odaerek,es nagy szemeit ram mereszti.Eloszor csak nezi,mit keresek ejszaka nala,de ki tudja mit gondolt,mit nem,egyszerre felem kozelitett.Talan nem hitt a szemenek,hogy lat,hiszen nem is olyan reg latogattam meg,es talan nem szokta meg a tulzott torodest
Szoval meglatogattam Fengort es mondtam neki,menjunk a termeszetbe(penesszag terjengett).Kozben Ardak lepkedett a bejarathoz es kivancsian nezte,mit csinallunk.Megsimogattam a fejet es mondtam,jojjon o is.Igyhat harmasban mentunk el setalni.Az erdo fele vettuk az iranzt.Faklza volt nalam,Ardak a nyomomban lepkedett,Fengor folottunk repult.Egy tisztason pihentunk le.Ardak az orraval bokdosott es Fengor is jatszani szeretett volna.Igy aztan jatszottunk,amig ki nem merultek.Akkor az erdokrol meseltem nekik.Kesobb hazavittem oket es megigertem nekik,keritek valami mas szalast,addig is Fengor,ha nem tud aludni,inkabb jatszon a labdajaval,de ne zavarja a tarsait.
Mikor leértünk egy kis tisztáshoz vezetett Awuera aminek ivott a vizéből...ez neki biztos olyan mint az embereknek a reggeli kávé:))Úgy döntettem a mai programunk egy kis vadászati gyakorlat lesz.A közelben észre vettem egy nyulat.Rávettem ,hogy próbállja meg elkapni.A nyomába eredt.Amikor amaz észrevette a támadó griffet gyorsan elugrott.Erre szegény Awuera későn kapcsolt és puff neki a fának.XD Legszivesebben a földre kerültem volna a röhögéstől de nem akartam megsérteni ezért visszafogtam magam.Hát ezt még gyakorolni kell.Jutalmul a fáradozásáért elkaptam neki a nyulat:).Vidáman rágcsálgatta.Aztán még szórakoztunk pár órát és elbúcsúztam.Összességeben a griff egész nap kitörő vidámsággal vetette magát mindennek így a fának is XDXD
:)) Szelliának tetszett hogy most nem páncélban jöttem hanem csak egyx egyszerű feket csizmában gatyában egy övvel és azon egy kis tőrrel meg egy feket fűzővel és a kesztűmet a zsebembe tömtem.