|
Témaindító hozzászólás
|
2008.02.15. 15:31 - |
A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.
Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:)
Dragie |
[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Eltelt a nyár, újra itt az ősz, ami ömlő esővel köszöntött Fantasy Wordre, amit éles szél söpört be a ruhák alá. Mindenki igyekezte minél jobban összehúzni magán a köpenyt, csak én hagytam, hogy csurom vizesen ide-oda csattogjon az orkánban, egyedül nagy zöld kalapom szorítottam a fejemre, kár lenne érte, ha elszállna :D Kimondottan kedvemre volt az időjárás, bár a Templom magasabb tornyait már megölte a sűrű, tejszerű köd. Még az én sasszemeimet is erőltetnem kellett, hátha meglátok valamelyik magaslaton egy gubbasztó fekete foltot, aztán mikor épp feladtam volna, mozgást láttam és észre vettem két hatalmas szárny kinyílását, majd becsukódását. Üdvözült vigyor terült szét az arcomon és már rohantam is, hogy átmenjek falmászóba és feljussak Noinonhoz. A nedves köveken még a lépcsők is nyaktörőbbek lehettek volna, de teljesen megedződtem már a vörös sárkány mellett XD Hamarosan már fent is voltam azon a gyilokjárón és kuncogva néztem a lomhán gőzölgő, mozdulatlan sárkányt. Akár szobor is lehetett volna, de teste belső hőjének hatására meleg pára lengett körülötte, mint egy mosókonyhában. A langyos és nyirkos levegő csalogatóbb volt, mint a hideg és nyirkos, ezért gyorsan közelebb iszkoltam. Noinon félárbócra eresztett szemhéjakkal fordította felém nagy, sárga szemeit. Spontán mozdulattal kinyújtottam a kezem és megpaskoltam gyémántkemény páncéljait, miközben leültem mellé és lelógattam a lábam a mélysége. A gesztuson úgy éreztem, meglepődik, de nem utasította el. Hamarosan hallottam a más ismert, menydörgész szerű hangot, ahogy kinyitotta felém eső oldalán az egyik szárnyát szél- és esőfogóként. Még jobb kedvem lett ettől és nem kellett sok, hogy beinduljon a beszélőkém is. :D Noinon csendben füstölgött/gőzölgött és mint mindig, most is úgy éreztem, figyel rám, bár sárga szemei messzire meredtek. Egyre jobban elengedtem magam és hátamat nekidöntöttem egyik lábának, amiből visszafogott forróság sugárzott. Lassan az én ruhám is elkezdett gőzölögni xD
Egyszercsak hirtelen Noinon felkapta a fejét. Nagy mozdualtlanságából olyan hirtelen mozdult, hogy szinte nem is láttam. Hirtelen felpattantam én is, majd elkezdtem abba az irányba nézni, amerre a sárkány. Hatalmas fekete denevérszárnyak közeledését láttam, majd hallottam is az eső hangján át. Először nagyon megijedtem, aztán felismertem a nagy, hirtelen-nőtt, vékony alakot - Morrogh közeledett! :D Először túl gyorsan és magasan siklott el fölöttünk, de tett egy kört és ezúttal leereszkedett a másik oldalamra. Noinon kicsit a jövevény felé fordult, és pislantott felé egyet, ami esetében felért egy meghajlással XD Nagyon örültem, hogy itt a fiatalabb sárkány, nevettem, amikor megrázta magát és ellepett vízzel, szívemet pedig melegség öntötte el, amikor Noinon morogva eltakart előle a száryaival, hogy mégse a tsunamit kapjak. :D MIután Morrogh is összehajtogatta a szárnyait és mind újra elhejezkedtünk, érdekes komunikációsor kezdődött XD Én tovább beszéltem, amibe a fiatalabb sárkány gyakran helyeslően bele morgott és még Noinon is pöffentett párat - az esőtől valahogy csak még hangulatosabb lett :D Morrogh néha már csiszol szikrákat és kiköhög pár kisebb-nagyobb lángot, Noinon fapofával, de látható élvezettel szórakoztatott minket azzal, hogy apró tűzlabdákat ereket az orrán keresztül XD Tehát jó hangulatban telt az esős lógás, de egy idő után el kellett búcsúznom tőlök, hogy megkeressem Gwydrét is :D
Úgy döntöttem, Morrogh hátán utazok le a kakasülőről, most megmutathatja, mit tud! Feltápászkodtam a hátára, amit egy kicsit izgágán várt, de igyekeztem megnyugtatni, aztán épp hogy elhelyezkedtem, hirtelen le is vetette magát, erősen kellett kapaszkodnom. Hallottam mögöttem Noinon, mély, menydörgés szerű dübörgő kuncogását, miközben jómagam próbáltam "nyeregben maradni" miközben Morrogh szlalomozott és hajlamos volt elfelejteni, hogy ott vagyok a hátán, de széles vigyor ült az arcomon. A sárkány néha bűnbánón-aggodalmasan hátrapislogott. Dőléseimmel próbáltam a helyes vízszintet diktálni neki. Az ólomgolyóként záporozó cseppek és a hullámvasút szerű útvonal ellenére nagyon élveztem, amikor a földbe "csapódtunk". Vidáman csúsztam le a sárkányról és bíztatóan megpaskoltam a nyakát, mire barátságosan bökdösött az orrával. (:
Morrigan
A borongós-esős nap ellenére kitűnő hangulatban érkezel látogatóba Noinonhoz, aki a megszokott helyén, a megszokott pózban vár téged. A szoborformából nem sokat enged, de látni szemében az örömöt viszontlátásod felett és látható érdeklődéssel hallgatja beszámolódat, megjegyzéseidet. Morrogh feltűnésének mindketten örültök és vele is vidám perceid következnek.. felfedezitek milyen jó móka is az esőben repkedni =) +30-30%-ot ugrott a kedélye mindkét sárkánynak.
Dragie |
Már úgyis csurom vizesen beleeresztekdtem a szikláról a tóba. Pár percig mozdulatlan tapostam a vizet, pislogtam a hihetetlenül tiszta, hűvös közegben, majd egy csukafejes szerű mozdulattal lebuktam és lejjebb pedáloztam az aljzat felé. Magas hínárok és változatos sziklák szegélyezték utám. Hirtelen a távolban fényes halrajt pillantottam meg. Hamarosan rájöttem, hogy sokkal nagyobb állatok azok, amiket látok - egy hyppocampus csorda kergetőzött önfeledten a vízben. Elégedetten mosolyogtam, hogy megtaláltam, amit kerestem. Óvatosan közelebbúsztam, de nem akartam megijeszteni őket. A fürge lények között hirtelen zavarba jöttem, hogy melyiket is kereshetem, de szerencsére lényem hamarabb vett észre, mint én őt. Tavina hirtelen vált ki a rajból és egy szinte követhetetlen gyors mozdulattal elém úszott. Gyönyörű áramvonalas teste és kíváncsian, élettelin csillogó szemei voltak. Pár buborék kíséretében elmondtam, vagy inkább elmutogattam, mit akarok és hogy hamarosan szükségem lesz levegőre. Tavina a felszín felé indult, így én is követtem. Ezúttal lassan úszott mellettem, érdeklődve figyelt és nézegetett magának.
A felszínen nagy levegőt vettem, majd a sziklák felé mutogattam és arra úsztam. Hirtelen azt vettem észre, hogy Tavina mellém zárkózik és feltűnően, többször is finoman nekemütközik. Lassan ráöttem, hogy azt ajálnja föl, hogy kapaszkodjak belé. Hálásan meg is tettem és hagytam, hogy sokkal gyorsabban elhúzzon a szárazulatig. Ott kidugta a fejét a vízből, miközben felkapaszkodtam a sziklákra és végre mesélhettem egy kicsit. Érdeklődő, magas, füttyögő hangokkal "válaszolgatott" nekem, mint egy delfin. Tetszett játékos kedvessége. Ahogy időről időre lemerült, fickándozott a vízben és produkálta nekem magát. Sokat nevettem, ő pedig füttyögött. :) De a nap lassan a végéhet közeledett, és elkezdtem fázni, ezért el kellett indulnom vissza. Elköszöntem Tavinától és ígértem, hogy hamarosan megint jövök! :)
Lau
Tavinával kitűnően telt az idő, csakúgy mint a többiekkel. A játékos hippocampus imádja tenni-venni magát és látja, hogy ez neked is tetszik, vidám füttyögése olyan, mint a nevetés. Elnyerted szimpátiáját +20% kedély
Dragie |
Az Ilwene tó felé vezetett következő utam. Először régi barátomat, Xex-et látogattam meg. "Szakértő" szemekkel ugráltam a kerekded partmenti köveken, egy ismerős sziluett után kutatva a víz alatt. Végül észre is vettem a felszín alatt sikló tömeget és széles vigyor terült el arcomon. Ahogy vértam, a sárkány pár pillanat múlva áttört a víz felszínén és egy látványos ugrással a levegőbe emelkedett, kitárta szárnyait, majd kecsesen visszacsobbant. Xex mindig is szeretett látványosságot kelteni... X) Előrelátóan hátrébb húzódtam a köveken, és jól is tettem, mert a sárkány a következő ugrással a partra vetette magát, kisebb cunamit hozva maga mögött. Nevetve tartottam fel kezem, hogy fejemet védjem a tetemet cseppektől. A sárkány vidáman lépdelt felém, hogy letelepedjen előttem. Azonnal éreztem, ahogy kellemes, frissító eső és vízillat lengi be a levegőt, mint általában a közelében. Mosolyogva csodáltam ragyogó színeit, amik kicsit mintha hullámoztak volna, ahogy a tintahal bőre változtatja a színét. Az ismerős szemek is a szokott kedéllyel csillogtak.
Üdvözöltem a sárkányt, és egy jól tapasztalt "rajongó" rutinjával rögtön hozzátettem, milyen különösen jól néz ki ma. :P A sárkány persze igen hálás volt megjegyzésemért, bár úgy tett, mint akinek ez a legtermészetesebb dolog a világon... Én is letelepedtem egy nagy kerek kavicsra és beszélgetni kezdtünk. Xex hangja mély és búgó, hasonlít egy csigakürt hangjához. Nagyon régen találkoztunk, így fel kell még elevenítenünk barátságunkat, de így is nagyon jól megtaláltuk a közös hangot.
Hamarosan azonban eszembe kellett jusson egy másik lényem is, aki szintén a tó lakója. Attól tartottam, Xex segítségét kell kérnem, hogy megtaláljam. Vele is megosztottam a helyzetet, és szerencsémre szívesen felajánlotta, hogy elvisz. Kicsit izgultam, ahogy felkapaszkodtam a nyakába. Nagy levegőt vettem, majd Xex a vízbe vetette magát. A felszín közelében úsztunk, gyakran felmerült levegőért, amiért nagyon hálás voltam. Élvezettel hasította a vizet, sokszor hátratekintett rám. A gerince mentén végigfutó dús, meleg narancs és vörössörénybe kapaszkodtam. Megbűvölt a víz alatti világ. Álmélkodva mutogattam dolgokra, de számon csak buborékok jöttek ki - minduntalan megfeletkeztem arról, hogy víz alatt vagyunk. XD Ezen a sárkány nagyon jól szórkozott. Nagy halrajok és hínárosok közelében haladtunk el, párszor a sekélyebb part megszűnt és felfedezésre váró sötét mélységek fölött haladtunk el. Végül megérkeztünk a helyre, amit kerestem - egy a tóba nyúló sziklasor. Lábuk mélyen áll a vízben és mint egy kis híd, haladnak a szárazföld felé. Xex hátáról átmásztam az egyik ilyenre, majd búcsút intettem a sárkánynak, akik vidáman, fürkén tovasiklott a vízben.
Lau
Xex személyében már egy régi ismerőst köszönthetsz, így vele az eszmecsere is könnyedébben indul. A külön töltött idő ellenére olyan felhőtlenül és gyorsan telnek a percek köztetek, mintha minden nap láttátok volna egymást. Szinte egybeolvadtok akkor is, mikor Xex hátán meglovaglod a vizet, hogy együtt induljatok Tavina keresésére. +20% kedély
Dragie |
Először találkoztam Santhorral. Már jó ideje bolyongtam a hegyek és meredek, magas partok között a jeges tenger parját követve, mire egy omladéknak kinéző, de a meredek falban ereszkedésre alkalmas helyen leereszkedhettem a sziklákra, amikről a tenger az apállyal visszahúzódott. Tétován szólongattam az ismeretlen pegazust, majd nagyon megijedtem, ahogy az egyik hirtelen dörejjel kicsapódó hullámból egyszerre csak kibontakozott a robosztus állat nagy szárnyaival. Sós cseppek sokaságát zúdított rám, miközben hangos nyerítéssel a sziklákra ugrott. Hátsó lábára ágaskodva rázta meg fejét és összecsukta a szárnyait. Csurom vizesen és döbbentem álltam és néztem. Santhor oldalra fordította a fejét ésmély szemeivel mérgetett.
Rákényszerítettem magam, hogy hamar fölocsúdjak és talán kicsit védőbeszéd-hangulatban ledaráltam, hogy ki vagyok és hogy azért jöttem, mert szeretnék a Lovasa lenni. Sután befejeztem mondanivalómat, majd egy perc néma, mozdulatlan és feszélyezett csend után, amikor már épp azt latolgattam, hogy okosabb lenne lassan hátrálva távozni, Santhor megmozdult. Megrázta félelmetes szarvával ékített fejét, majd két szikla közötti távolságot átugorva előttem termett. Úgy megijedtem, hogy a szemeim is kikerekedtek. Santhor komótosan szaglászni kezdett, én meg tétován kinyújtottam felé a kezem. Orrával abba is beleszimatolt, majd a szemembe nézett és ezután sokkal barátságosabban viselkedett. Lassan elindult a sziklás parton felfele. A köveken bukdácsolva lelkesen követtem és éreztem, ahogy "ízlelegetjük" egymás jelenlétét. Aztán egy idő után mégis ott kellett hagynom, mert a dagály ismét közeledett. Mikor az omladékon visszafelé mászva hátratekintettem, Santhor még ott állt, és engem nézett, mire a magaspart tetejére értem, már el is tűnt a vízzel, a misztikus pegazus. (:
Lau
Azt hiszem bátran mondhatjuk, hogy elnyerted Santhor szimpátiáját és érdeklődését. Legközelebb már ő is számítani fog jöttödre. +20% kedély
Dragie |
Utam következőleg Selenhez vitt. Aurin után sejtettem, hogy a pici unikorniscsikó is változhatott, amíg távol voltam, így nem ijedtem meg, amikor nem találtam meg elsőre - sőt, mikor az istállókhoz értem, kis bátorságot gyűjtöttem és megkérdeztem az egyik arra elhaladó a javasasszonyok ruháját viselő hölgytől. Az kedvesen el is vezetett az egyik álláshoz, amit kinyitott nekem én pedig félénken beléptem. A szavam is elállt a csodálattól. Selen nagyot nőtt és ha lehet, még szebb volt, mint kiskorában. Hófehér, fényes szőre hosszan, selymesen csillogott, homlokából pedig gyönyörű és egyben félelmetes szarv nőtt ki. Alkatra nagyon kecses és törékeny szépség lett.
Egy percig ámuldozva álltam, Selen is érdeklődve nézett rám, bár láthatóan felismert és ugyan olyan kíváncsian méregetett, mint kiskorában. Elsőre nem találtam szavakat, így hirtelen ötlettel szélesre tártam a karámajtót és hívogattam kifele, hogy lássa, szeretném, ha kicsit kijönne. Bár az állás nagyon szépen rendbe volt tartva, és tiszta volt, mégiscsak kicsinek éreztem és sötétnek a szabad éghez képest. Selen óvatosan pillantgatott körbe, ahogy kidugta a fejét, majd végül kíváncsisága kihaltotta. Együtt elindultunk kifelé az istállóból, hogy a szabadban sétálhassunk egy kicsit. Lassan én is megtaláltam a hangomat, és neki is elmeséltem, mi történt velem, amíg nem találkoztunk. Örültem, hogy Selen még mindig bizalommal viseltetik irántam. Engedte, hogy megsimogassam és paskolgassam a nyakát. Tettünk egy nagy kör sétát a templom mögötti parkos réten. Miután az unikornis megszokta a nagyobb teret, rohangásztunk is egy kicsit fel és alá, mielőtt visszakísértem volna az istállóba. Megígértem, hogy gyorsan gondoskodok az élelmezéséről is. (:
Lau
Selen csakolyan félénken fogad, mint te őt, de láthatóan megismer még és egyre bátrabban lépdel melletted. Mikor pedig visszavezeted állásába, szomorúságot látsz a szemében, ami azt jelenti hogy vár vissza :) +20% kedély
Vonatkozik rá ugyanaz, mint Aurinra: felügyelet és támasz nélkül nőtt fel, és ő különösen gyámoltalan lehet bizonyos helyzetekben.
Dragie |
Eljöttem meglátogatni lényeimet.
Elsőnek a Templom felé vettem az irányt, hogy meglátogassam Aurint. Arra felé indultam el, ahol először megtaláltam, a Neveldében, ahol a varázslény-csemeték játszadoztak. Odaérvén kíváncsian pillantgattam körbe, aztán amikor nem láttam sehol, egyre elkeseredettebben szaladgáltam fel-alá. Nagyon megijedtem, hogy hol lehet a kis szerencse-sárkányom. Keresgélés közben váratlanul egy szép nagy belső kertben lyukadtam ki. Beszaladtam a fák közé is, majd fáradtan ültem le egy padra. Nagy bűntudatot éreztem, hogy ennyi ideig magukra hagytam lényeim, és féltem, hogy Aurin talán már itt is hagyott. Egyszer csak halk neszezést hallottam a levelek közül. Rémülten pattantam fel, ahogy egy nagy test közeledését hallottam. Tisztán hallottam magam körül a mozgolódást, hirtelen úgy éreztem, hogy valami nagy sebességgel elmegy mellettem, de nem láttam semmit. Gyorsan megpördültem és a következő pillanatban egy hosszan kígyózó, fekete sárkány tűnt fel a semmiből, ahogy fürgén köröz körülöttem. Csak akkor jöttem rá, hogy Aurint látom, amikor emlékezetes, csilingelő kacagás hangzott fel a fejemben - olyan volt, mint a szélcsengők zaja. Hihetetlen boldogság öntött el és egyben meglepetés is, mennyire megnőtt. Aurin játékosan röpködött körülöttem, néha meg-megérintve. Nevetve kérleltem, hogy lassítson egy kicsit, mert elszédülök.
Végül sikerült elérnem, hogy megálljon. Mind a ketten leültünk a fűbe. Álmélkodva néztem végig a megnőtt sárkányt. Hosszan kígyózó testét nagyon puha, hófehér szőr borította, gerince mentén pedig hosszabb, kékeszöld sörény futott végig. Szeme is ebben a tiszta színben pompázott és vidáman fürkészett engem. Két hosszú bajuszszál csüngött pofája két oldaláról, bölcsen csillogó szemeivel így igen tiszteletre méltónak látszott, bár én tudtam, milyen fiatal és csintalan. Farkával ostorszerűen legyezgetett, karmos mancsait keresztezte egymáson, az egyikben pedig egy nagy üveggolyót vettem észre.
- A golyó, amit hoztam neked! - kiáltottam fel boldogan. A válasz a nevető szélcsengő-hang volt a fejemben. Boldogan és hálásan néztem Aurin szemeibe. Hagyta, hogy szinte tátott szájjal bámuljam, közben nézésén éreztem, hogy örül, hogy visszajöttem és ez nagyon megnyugtatott. Elmeséltem neki, miért maradtam távol és mi történt velem, és hogy mennyire vártam már, hogy találkozzunk. Képek villantak fel a fejemben a sárkány gondolataiból, és ezen a furcsa módon tervezgettünk is, hogy mi mindent fogunk együtt csinálni. Megígértem, hogy most már gyakrabban jövök. (: Aztán az izgága sárkány egy idő után megunhatta a sok egyhelyben ülést, és látszólag véletlenül elém gurította a golyót. Vigyorogva vettem a jelzést és hamarosan már hevesen dobáltuk egymásnak a golyót, bár kétségkívül Aurin volt az ügyesebb (bár az igazán találó szó: virtuózabb) annak elkapásában és eldobásában. Én leginkább megijedtem és elhátráltam a közeledő golyóbis elöl, hogy az tompán puffanjon a földön. XD A sárkány rosszallóan villogtatta rám a szemét, de láttam rajta, hogy remekül szórakozik rajtam. XD Azt hiszem legközelebb valami puhábbat hozok, hogy azzal gyakoroljunk. :P
Búcsúzkodáskor félénken kinyúltam és megsimogattam hihetetlenül selymes, fényes sörét a nyakán és a fején. Végül elbúcsúztunk, úgy, hogy hamarosan találkozunk.
Lau
Első ijedtségedre nem találod szerencsesárkányodat, de nem kell aggódni, hamar egymásra találtok.. fizikailag meg átvitt értelemben is :) Elkápráztat téged, mennyit változott Aurin, mióta utoljára láttad, egyszerre árad szeméből az értelem és kölykös szertelenség. Neheztelés helyett pedig kitörő vidámsággal és örömmel fogad, nemhiába szerencsesárkány. A felügyelet nélküli felnőtté válásnak viszont lesznek még hátulütői, a nehezebb koncentráció és engedetlenség, bármennyire is jóindulatú sárkány ő, erre lehet számítani nála is. +20% kedély
Dragie |
Másnap ismét megpróbálkoztam beszélni sárkányommal Kerloccal és reméltem letudom küzdeni a bennem lévő félelmet, ami visszatartott attól, hogy bármilyen kapcsolatom legyen vele. Egyedül vágtam neki ismét a barlangnak és megpillantva a sárkányt kétkedve, de elé sétáltam, persze távolságot tartva. Nem szóltam semmit, csak nagyban a földet pásztáztam lábaimmal apró köröket rajzolva a földbe. Éreztem ahogy a levegő kissé megindul körülöttem, így sejthettem, hogy megfordult. Farka alig pár centire volt tőlem, így odapillantottam. Bár ne tettem volna...- egy nagyobb lökést éreztem mire a földre vágódva terültem el, hatalmas vörös pikkelyekkel díszített hosszú farka pedig rajtam hevert, ezzel is leszorítva. Fejem kissé fájt az esés miatt, de odafordítva kérdőn pillantottam rá és belenéztem sötétvörös szemeibe.
- Ez kedves volt...-mororgtam és kezemmel próbáltam letolni magamról a hatalmas testrészt, kevés sikerrel.- Ennyire utálsz?Pedig semmit sem tettem, hogy ezt érdemlem tőled...-fintorogtam, de csak egy halk fújást kaptam válaszolt, mire felnevettem, magam sem tudtam miért.
Claud
A kontaktus kerülése, passzívság talán nem tetszett Kerlochnak, ezért gondolta ha magad nem, majd ő cselekvésre bír valahogy és azzal együtt erejét is fitogtatja. De ezúttal nem mutatsz megfélemlítettséget, hanem nyíltan a szemébe nézel is kimondod, amit gondolsz. A sárkány halkan fújtatva, ki tudja miért, lehúzza rólad farkát és elvonul. Még kétséges, hogy megszerezted-e szimpátiáját. +15% kedély
Dragie |
Merrozhoz készültem..... Éppen repdesett a virágmezőn,mikor észrevett engemet.... Azonnal felém suhant,és leterített :).... Játszadoztunk, értettem a jelbeszédét,és nagyon szépen izzott a szeme,volt amikor szép kékre változott benne a láng. A szőre sárgára váltott,mikor a nap elment a felhők mögé,és mikor újra kivírult,akkor viszont tűzpiros lett,én meg nevettem rajta. Húzott,amikor menni akartam,de megigígértem,hogy jövök legközelebb is,és akkor elengedett és integettem neki,ő meg az eggyik lángcsóvájából(ami a sörényéhez kapcsólódott), kezet formázott belőle,és ő is integetett :)....
Seafight
Jó emlék marad Merrozzal ez a találkozásod is :) Együtt nevettetek az érdekes színváltozásokon és sok máson is. Vár téged vissza +20% kedély
Dragie
|
Ellátogattam az én kis Kirtanomhoz :D. Nagyon sokat mókáztunk, alig bírtuk abbahagyni...xD:D
Arya
Elmondásod szerint felhőtlenül telt az idő és Kirtan csakugyan jól érezte magát +15% kedély
Dragie |
Meglátogattam a többieket,és tűrték a simogatást :)!!
Seafight
Név szerint?
Dragie |
Meglátogattam Jon szépen összeismekedtünk!
Zsofi80
Jon egy kölyök naiv kíváncsiságával rögtön hozzád bukdácsolt, hogy megismerkedjen veled - vidáman telt az idő, egy kis szó szerinti csipkelődéssel játékra hívott téged, ami hagyott pár fájó nyomot rajtad, de remélhetőleg örömtelieket a szíveden :) +15 kedély
Dragie |
ezek után már bátran léptem Thunderbolt elé és közel is mertem menni hozzá. Szóval beléptem hozzá és láttam, hogy könyörgőn néz rám, elcsodálkoztam, de jött is a válasz:
-Éhes vagyok
-Gondoltam már régóta nem kaptál szénát de tudod akadozik a kereskedelem... nem az ő hibájuk na mindegy.
és még hosszan beszélgettünk thunderbolttal majd boldogan távoztam.
unic
+10% kedély
Dragie |
Úgy gondoltam a tegnapi után már kissé elfogadobb lesz thunderbolt, mivel tegnap rendesen leamortizált... Ezt hagyjuk... Szóval beléptem hozzá és leültem.(kb. tíz lépés távolságba)Furcsamód megszólalt a hangja ünnepélyesen csengett, egy pillanatra elfelejtette velem, mit tett tegnap. -Megybocsátok! De csak, ha többet nem teszel ilyet! -Köszi...-és egy eléggé lányos gesztussal a nyakába ugrottam.
Így aztán mosollyal az arcomon léptem ki "cellája" ajtaján.
unic
De szép is lenne, ha a való életben mindent így el lehetne simítani :) Thunderbolt hamar megenyhülése kissé gyanús, mint ahogy a későbbiekben bár kedveskedően és mosolygós szemekkel beszél hozzád, ugyanakkor ezt fölényes és kifejezetten lekezelő stílusban teszi néha. Olykor "kiskutyám"-nak szólít.
Ha így folytatódik, ő fog nevelni téged kedve szerint és nem fordítva. +15% kedély
Dragie
|
Nagyon sok idő telt el mióta utoljára láttam Thunderbolt-ot. Tudtam, hogy nem lát szívesen, de erre nem számítottam. Éppen benyitok a kis "cellájába" amikor felugrott és hatalmasat harapott az egyik karomba, majd a másikba, és utána a lábamba is (hihetetlen pontossággal harapta meg mindkét bokámat), mikor már a földön feküdtem fájdalmamban, akkor hagyta abba. Kb egy negyed óra kellett mire fel tudtam állni, és még egy 5 perc mire visszaszereztem lélekjelenlétemet. aztán "bocsánatot" dadogva felé nyújtottam a kezem, mire hatalmasat harapott bele. Tiszta morbid volt. Majdnem az egész pólóm ráment a sebkötözésre. Egy jó két óra múlva nyakig bekötözve végre rájöttem: nehezen fog megbocsátani. Úgyhogy most kedves szavakat motyogok neki és tartom a tízlépés távolságot, nehogy rúgást is kapjak...
A végére már megengedte, hogy ötlépésnyire tőle leüljek és előadjak valami mesét miért voltam eddig távol, de úgy tűnék érdeklődése csak látszólagos.... Most éppen kifelé megyek miközbe sajgó hátsóm tapogatom és arra gondolok, hogy Thunderbolt szó szerint kirúgott. Milyen megalázó... Nem mintha nem érdemeltem volna meg...
Más unikornisok általában passzív elutasítással és duzzogással tudatják gazdájukkal, mennyire neheztelnek rájuk, de Thunderbolt... vagy túl nagy volt már benne a feszültségpotenciál, vagy egy vérbeli pankrátor akart belőle felszínre törni, de az is lehet hogy mindkettő (haha). Komolyra véve a szót, semmiképpen sem jó, hogy így tűröd Thunderbolt büntetését és nem lázadsz fel ellene. A távollétedért ki kell őt engedsztelned, de neked is megtartani a büszkeséged és megmutatni, hogy képes vagy kiállni magadért, ha újra el akarod nyerni a tiszteletét és bizalmát. +15% kedély
Dragie |
Weghllorrt meglátogattam. Épp a szárnyait próbálgatta,és az oroszlánfeje örült nekem :). Aztán mutatta,az a rét ahol vagyunk,épp tele van nyulakkal/pockokkal,így hát elkezdtünk vadászni. Én már 3 nál tartottam,míg ő már 10-nél is többet gyűjtött. Eléggé szórakoztató volt neki.Aztán felrepült az égbe és tett egy nyolcast. Aztán elbúcsúztam,és ők is végre.
Nagyon jól szórakoztatok, és a nap végére mindhárom arcon az elégedettséget láthattad tükröződni :) A konfliktust viszont most se sikerült elkerülni, az oroszlán és kecskefej csúnyán összekapott és a kérődzőnek kicsit fel lett sértve a szája. +15% kedély
Dragie |
Meglátogattam Kirtant. Nagyon jól szórakoztunk.
Bizony :) Kirtan virgonc vágtára invitált, majd megpihentetek a kellemes hűvösben egy tavacska mellett és beszélegtéssel telt el az idő. +15% kedély
Dragie |
Hát engem is látni errefelé... ki hitte volna? :P
Na, azért nem olyan vészes a helyzet, mint volt az év folyamán, és ezt mindenki tudja. Nagy örömmel fogadnak, mint mindig, és ezúttal egyesével látogatok mindenkit, ahogy a kezdetekben. Egek, milyen rég volt már! Lehetséges, hogy két éve tévedtem ide először?! Grabbah szemei különös fénnyel csillognak, magában mosolyog elképedésemen.
Te tudtad? Számoltad az időt? Miért nem szóltál, valahogy megünnepelhettük volna! Már több, mint egy hónappal ezelőtt volt az évforduló... Kár érte.
A többiekével együtt majd megtehetjük.
Szerintem ezt egyesével lett volna jobb elintézni, de ha már így alakult, akkor valóban egy nagy, közös bulit csapunk. Talán Dabbah befogadásának napján, ő volt az utolsó.Október 23. El ne felejtsük!
Hát, ezt szépen elintéztem! Hogy felejthettem el ezeket a fontos dátumokat?! Bár nem születésnapok, mégis sokkal nagyobb jelentősséggel bírnak, hiszen a lények születésnapját nem tartják számon, a befogadás napját viszont igen! Na mindegy mostmár, október 23-ára esedékes egy kis családi összeröffenés, kicsikéim! :P:P
Lili
Bizony az idő gyorsan repül, ahogy azt mondani szokták.. :D és mint gondos gazdája lényeidnek meg is szeretnél emlékezni az egyre távolabb tűnő kezdetekről, amikor mindannyiótok élete, főleg az övék vett egy jó és felejthetetlen fordulatot.
Grabbahhal kellemesen telik el az idő, terveket szövögettek az eljövendő napokról és megosztjátok mi is történt veletek a nyár alatt. +20% kedély
Dragie |
Nyaktörve rohantam keresztül a tisztáson. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, amiket a szél rögtön ki is fújt onnan. A hely semmit sem változott aztóta, hogy utoljára itt jártam. És akkor megláttam. Elmosódott, fehér folt volt csupán a látóterem peremén, de én tudtam, hogy ő az. Irányt változtattam hát, és őrült módján csörtettem át a gazon és füvön. És a folt egyre nőtt és nőtt. Mostmár lezdtwek kirajzolódni a formái. Egy pegazus vágtatott vadul felém, szárnyait kitárva, vadul zihálva. Egyre közeledtünk egymáshoz, és így már biztos voltam a dolgomban. Az orrcimpája izgatott rezgése, a szárnyai tartása, rémült, reménnyel teli tekintete, és a sörénye... pontosan úgy volt, ahogy sok-sok idővel ezelőtt befontam. Minden kétséget kizárt. Ő az. Nem értettem, hogy bírtam ki eddig nélküle, de most volt elég a nélküle töltött időből; elrugaszkodtam a földről.
- Aranell!!! - visítottam, mint egy kétéves, és pegazusom nyakába vetettem magam. Ő pedig nem azonnal lefékezett. Hagyta, hogy öleljem, és még a fejét is a vállamra hajtotta. - Aranell, Ari, Arikám... - zokogtam a sörényébe elfúló hangon. Én is szeretlek, te is hiányoztál - viszhangzott a fülemben Aranell mézédes hangja. Nem tudtam mit mondani, csak csemndesen sírtam tovább Ari szőrébe.
- Lulu... - a búgó hangra felpillantottam. Elnéztem Aranell fara mögött, és a tekintetem találkozott a gyönyörű, kék unikorniséval, és akkor... végleg eltörött a mécses. Egyik kezemmel Aranellre támaszkodtam, a másikba pedig könnyektől ragadós arcomat temettem, és csak zokogtam és zokogtam tovább. Aleahna vígasztalón ismét megszólított:- Na, attól még, hogy itt itatod az egereket, semmi sem lesz más. Mellesleg meg Kasoth érdekesebbnek találta a hegyekben élő nyulat hajkurászni.
És ekkor eszembe jutott Kasoth is, és ettől a bűntudatom is megnőtt; szép kis gazdi vagyok, mondhatom.
- Nagyon utáltok? - kérdeztem szomorúan. Aleahna felnevetett, majd melegen pillantott rám.
- Hát lehet Lulut utálni? - ez az egyszerű mondtat is földöntúli örömmel töltött el, és boldogan fogtam fel, hogy életem ismét visszanyerte a mágikusságát...
Mindegyikük borzasztóan örült neked, hatalmas öröm és megkönnyebbülés lehet számodra a fogadtatás, ahogy nekik is. Bár az időnek még be kell gyógyítania a sebeket és nehezebb lesz Kasoth-tal, aki hármuk közül a leginkább szívére vette hosszú távollétedet. +20-20-15% kedély
Dragie
|
A levegő, ahogy haladtunk Cernunnossal, egyre hűlt. Apró jégcsapokat kezdtem észrevenni a pikkelyei között. Azt ég ismét eltűnt és csak fehéren derengő hófelhőket és ködöt láttunk, amin áthaladtunk. A felhők rétege körbeölelte Fulhea csúcsait.Az erős magaslati szél havat sodort.
Cernunnos feszült lett, és vihar eleme miatt itt-ott villámlásokat indított be a felhők között. El tudtam képzelni, micsoda hóviharok tombolhatnak most lent... Nem akartam, hogy kellemetlen legyen neki, így gondolatban elbúcsúztam tőle és mutattam neki egy képet, amit a távolban vámpírszemünkkel biztos minketten láttunk már tisztán. A sárkány szélsebesen siklott a mutatott csúcs felé, én pedig ismét két talpammal feláltam a hátára, bár egyenlőre összekuporodva. Majd a megfelelő másodpercben levetettem magam a hátáról és a méteres hóval borított sziklapárkányon landoltam.
Cernunnos nem is lassított. Kecses ívben megkerülte a csúcsot, majd elindult visszafele, szárnyával billegtetve. Így köszönt el. Szalutáltam irányába. >D
Miután eltűnt a felhőpaplan mögött, megofrultam, csípőre tett kézzel végignéztem a hótól osotorozott tájon és kiverekedtem magam a jegessé fagyott réteg tetejére. Lassan elkezdtem leljebb ereszkedni. A hegy milio csapdát és halálos szakadékot kínált, de mindig sikerült megtalálnom a lefelé vezető csapást. Hamarosan már a gerincen haladtam, majd egyre leljebb és leljebb. Követtem az ösztöneimet, amik egy hosszú gleccsevölgy felé vezettek.
Több időbe telt eljutnom oda, mint terveztem, de reménykedtem benne, hogy a vastag felhők a hajnaltól is megvédenek. Ahogy kiterjesztettem érzékeimet, a szél süvöltésén túl, valahol mélyebben egyre biztosabban meghallottam az egy rádióállomást megszégyenítő információ-kavalkádot. Fejembe a szél süvítése kétszeresen érkezett meg, majd újabb gondolathullámot érzékeltem, ezért a hágó meredek falának dőltem, hogy ne szédüljek el.
Azt láttam, ahogy a kép rám, apró pontra közelít szélsebes gyorsasággal, és kívülről láttam magam a falnak dőlve. Amint a vízió lemúlt, azonnal bemértem, merről látott engem a lény, és ha nagyon figyeltem, észre is vehettem alant a völgyben szoborként ácsorgó sötét foltot. Sinistra... A szívem megdobbant az árnyékpegazus láttán. Gyorsabbra vettem a tempót, és pár méter után szinte egyenesen leugrottam a 8-10 méteres magasságból. Puhán huppantam a hóban, bár nem olyan kecsesen, mint terveztem. Olyan boldog voltam, hogy láthatom, hogy még ezen is el nevettem magam.
Sinistra elkezdett közeledni, én pedig hagytam, hogy odalépkedjen, közben kicsit leporoltam magamról a rám ragadt havat. Ahogy közelebb jött, kinyújtottam a kezem és megsimogattam hideg orrát. Prüszkölt egyet, amitől meleg párafelhő röppent a levegőbe és kicsit megmelengette a kezemet. Hálásan néztem. Mély szemében kötődást láttam. Féltem megint megnyitni az elmém, de próbálkozást tettem rá, és fokozatosan engedtem be Sinistra gondolatait. Rájöttem, hogy az elmúlt napok képeit pörgeti előttem, amiben bár nem volt sokkal több, mint hó, sziklák és viharok, azért nagyon, nagyon jól esett. Cserébe én is megpróbálkoztam, bár nem tudtam olyan gyorsan, mint ő. Megmutattam Ramuthrát és Cernunnost is. Bár mozdulatlansága és mély fekete szemei nem változtak és érzéketlenül mozdulatlannak tűnhetett, kisugárzásán éreztem az érdeklődést és a melegséget. Ilyen Sinistra. Élettelennek látszik, mégis annyiféle érzelmi árnyalatot tud érzékeltetni!
Orráról áttértem homlokára és nyakára, puha sörényét is igazgattam. Csodáltam robosztus, de gyönyörű alakját. Belefáradtam a gondolatátvitelbe, így halkan beszélni kezdtem, miközben újra kiterjesztette a szárnyát szélfogónak. Egy idő után aggodalmasan gondoltam arra, hogy indulnom kéne, de nem akaródzott ott hagyni a pegazust. Ekkor mai nap másodszorra furcsa dolog történt. Ismét egy képsorozatot kaptam és Sinistra röviden biccentett, hogy száljak fel a hátára. Magamban arra gondoltam, hogy "hé, tökfej, most meg kéne lepődnöd..." de már arra sem volt erőm. Sinistra mintha nevetett volna, úgy prüszkölt.
Viszonylag könnyen fellöktem magam a hátára és elhelyezkedtem szányai előtt. Hideg volt, nagyon hideg, de mintha képes lett volna szabályozni, nassan felmelegedett, amitől kellemes lett, szinte nem is éreztem a tomboló vihart. Rábíztam magam Sinistrára, aki lassan összecsukogatta szárnyait és súlyos léptekkel, majd kocogással elindult lefelé a hosszan kígyózó gleccseren. Álmélkodva csodáltam a völgy monumentalitását, fagyos gyönyörűségét. Sinistra egyenletes tempóban, szótlanul haladt, bár a körülötte örvénylő gondolatáramlatot nem tudtam teljesen kizárni. Egy idő után rájöttem, hogy felesleges is erőlködnöm és ádatdam neki. Szinte félálomban csúszkáltam aközött, amit a szemem látott, és amit Sinistra mutatott. Igen, képes lettem volna elaludni. A fejem néha előre is biccent, ahogy a pegazus lassan ringatózott alattam, és haladtuk a szinte nem evilági, jeges tájon. Tudtam, hogy Sinistra vigyáz rám.
Mikor legközelebb felészleltem, a hó már csak szállingózott és csendesen haladtunk egy hólepte fenyőerdőben. Hideg és gyantaillatú volt a levegő. Ahogy álmosan pislogva tekintgettem körbe, észrevettem, hogy a hó alatt kövezett ösvényen megyünk. Jól lejöhettünk a hegyekből...
"Megérkeztünk." Sinistra hangja mély, búgó és bódító volt, teljesen magával sodort. Viszhangzott a fejemben, mégis, mintha víz alól jött volna. Csodás volt és hipnotikus. Percekre kiütött. Kb. Megráztam a fejem és ezúttal tényleg eltátottam a számat. Az üzenet tiszta volt, bár utána ismét elleptek a sustorgó hangok és ugráló képek.
- Ööö... igen. - nyögtem értelmesen. Sinistra türelmesen várt, mire észbekaptam, hogy le kell szállnom róla. Szeretettel simogattam a nyakát és a homlokát vakargattam. Végül szinte türelmetlenül megbökött bársonyos orrával, olyan "menj mááár" stílusban, de láttam szemén a melankóliát, ami egyébként mindig jellemezte. Megígértem, hogy hamarosan jövök és ezredszerre is megköszöntem ezt a csodás utat. Sokkal pihentebbnek éreztem magam, még így a hajnal közeledtével is.
Majd nagy nehezen megfordultam és elindultam lefele az úton, ami hajtúkanyarokkal haladt le egy szakadékban, a gyérülő fák között. Megértettem, hogy ez Fulhea széle.
Még egyszer hátrafordultam, de már nem láttam élőlényt. Körbefordultam, az eget kémleltem, de semmi. Elvigyorodtam és halkan felnevettem, majd elindultam lefelé.
Jasper
Sinistrára sem nehéz rátalálni - a zárkózott pegazus nyíltan felfedi előtted gondolatait és szeme üvegén keresztül az érzéseire is tudsz következtetni. Kölcsönösen érdeklődtök egymás mesélnivalója irán, de hamar belefáradsz a gondolatátvitelbe. A hangos beszédre pedig mintha Sinistra tekintetében is életre kelne valami. Látva fáradságodat, ő is meghív egy körre a hátán. Csendben teszitek meg az utat visszafele, de még ezek is bensőséges pillanatok. +25% kedély
Sinistra bizalma feléd alakulóban van, ugyanez a helyzet Ramuthrával és Cernunnossal is.
Dragie |
A sötétedést Isyldeában vártam be. Az időt beszélgetéssel és hallgatással töltöttük Ramuthrával. Élveztem, hogy anélkül leshetem a nap derengését a fák körönája mögött, hogy az árthatna nekem. Az erdő sötét hangulata furcsamód megnyugtatott. Bár Ramuthra emlékeiből többet nem mutatott, szavai hatására sok mindent megsejthettem róla. Ironikus, megkeseredett hangvétele mögül bölcsesség érződött, amit élvezettel szívtam magamba. És úgy láttam, ő is örül annak, hogy valaki vele van.
Mikor eljött az idő, elbúcsúztam és elindultam. A gomolygó, füstszerű árny elkísért, bár a fák széleinél visszafordult. Ahogy egyedül maradtam, hirtelen elkapott a magáy, de megálltam kicsit gondolkodni. Az erdő szélén, a végtelen szabad tér levegője csapott le rám. Hűvös volt, mégis más módon, mint az erdő levegője. Kicsit felfrissített. Az ég élénk sötétkék volt, végtelen és csillagokkal teli. Egy kis merengés után szememmel megkerestem a távoli horizonton világló vörös foltot, majd vámpírsebességre kapcsoltam és elindultam Hoano vulkánja felé.
Bár a vulkán és környéke elviselhetetlenül meleg volt nekem, mégis igazán hatásosnak tartottam az izzó lávafolyamokat és pöfögő mellékkrátereket, így úgy döntöttem, tovább haladok a környék magja, a kráter felé, ami fölött lomhán körözött az örökös felhőréteg. Kalandvágyamban élvezettel szökdeltem az egyre meredekebb sziklapárkányok között. Éppen megálltam az egyik nagyobbon, amikor ismerős üvöltés hangzott fel mögöttem. Elégedett vigyorral fordultam meg, hogy szememmel egy sötét sárkánysziluettet keressek. Pár pillanattal később már olyan közel volt, hogy könnyedén kivehettem izzó tűzfoltjait és kópén csillogó szemeit.
Cernunnos megint emgpróbált rámijeszteni, hogy véltozatlan sebességgel, nyílegyenesen közeledett, majd az utolsó pillanatban, a meredek sziklafal előtt függőlegesen felrepült, átesett, és kecsesen leérkezett elém a földre.
- Üdvözöllek! - szóltam neki vidáman. Ő azonnal lehajtotta a fejét és egy nagyteljesítményű porszívó hatását adva beleszimatolt a hajamba, majd összecsokta szárnyait és kényelmesen elhelyezkedett. Farkasszemet néztünk, és hirtelen rengeteg gondolatom támadt a fejemben. Először meglepődtem, aztán eszembe jutott, hogy ez Cernunnos hatása. Nagy erőfeszítések árán megpróbáltam szétválogatni az én és az ő gondolatait, végül inkább lezártam a tudatom. >D
- Na, ne olyan hevesen... - morogtam. Felmásztam egy magsabban lévő párkányra, ahol nagyjából egy magasságban lehettem a sárkány kobakjábal és óvatosan, lassan nyitogattam a gondolataimat. Mind a ketten nagyon igyekeztünk, hogy zökkenőmentesebb legyen a komunikáció, bár néha megint annyira begyorsult, hogy ki kellett ugranom. Megint több mindent megtudtunk egymásról a vámpírsárkánnyal, képek és hangok egyre simábban haladtak köztünk. Jó hangulatomban voltam, és Cernunnosnak is, már csak a belépőjén is látszott. Azt hiszem örült, hogy megint lejöttem.
- Gyakrabban fogok. - ígéretem. A mentális gyakorlatok közben jól elszaladt az idő, amit a felhők ellenére is érzékeltem. Cernunnos is megérezte a gondolataimat. Fészkelődni kezdett, furcsán pislogott rám és a szárnyait bontogatta. Egy kép villant fel előttem, amitől elkerekedtek a szemeim.
- Repülni akarsz? - hebegtem. A sárkányból csak úgy sugárzott a helyeslés. Még pár pillanatig szobormereven ültem, aztán bólintva felálltam. A sárkány tettrekészen kitárta szárnyait, hogy pont rá tudtam szökellni a párkányról. Puhán érkeztem és álltam egy kicsit, hogy szokjam a mozgást. Meglepően tapasztaltam, mennyire kellemes. Végül lekuporodtam és lovaglóülésbe helyezkedtem a nyakában. Hirtelen magasabbra kerültem, éreztem, hogy Cernunnos hátra dől és kinyújtja hátsó lábait. Kicsit szédülős érzés volt, főleg, amikor a szárnyait is kinyitotta. Erősen kapaszkodtam, hogy megőrizzem az egyensúlyomat, de nem hagytam, hogy közvetítse a kérdést.
- Kész! - szóltam magabiztosan és gyomromban pillangók repkedtek, annyira vártam mááár.
[most tessék szépen bekapcsolni a Hammerfall-tól a Stronger than all-t xD]
Aztán a fekete sárkány hirtelen egy csavarral elrugaszkodott és még észbe sem tudtam kapni, máris a levegőben voltunk. Valami az ordítás és az örömujjongás közötti hangot adhattam ki, ami elvegyült Cernunnos üvöltésével. Vámpírsebességő bukfencet vetett és kecses figurákkal szelte a levegőt, fel, fel egyenesen a vulkán csúsza felé. Kétszer és kikerült egy-egy lefelé száguldó tömböt, amit a tűzhányó köpködött szüntelen. Végül a szélsebes hullámvasút végén kilébegtetve megállt, pár pillanatig szinte mozdulatlanul és hangtalanul lebegtünk a levegőben, majd szinte függőlegesen zuhanni kezdett.
- Igeeeen! - fülig érő szájjal és tágra nyitott szemekkel néztem, ahogy közeledik a föld, majd egy gyomorlifteztető és borzongató felrántással, már pár méterrel a sötét, vulkáni hamus felszín fölött siklottunk. Nagyon élveztem a közös repülést és nem akartam itt abbahagyni. Egy gyors képet küldtem a sárkánynak, és ő elfogadta.
Hamarosan kilőttunk, magasra, magasra, föl, át a füstös felőkön, hogy a mély, csillagos ég volt már a fejünk fölött, és szinte eltörpült a vulkán mennydörgő, háborgó foltja, és a távoli égen egy másik csúcsot szúrtunk ki célpontnak...
Jasper
Mindig fantasztikus élmény az első repülés, aminek most te is részesévé váltál - Cernunnos stílusa szilaj, de gyors és elegáns ahogy az egy vámpírhoz illik.:D Ez még csak a harmadik vagy negyedik alkalom, de már bátran és tisztán közöltök egymással gondolatokat, csak a sárkánynak kell még megtanulnia tudata kordában tartását, nehogy nyitott könyv legyen nem kívánt alkalmakkor is. Nagyon jó már az összhang közöttetek. +25% kedély
Dragie |
[177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
