A lények többsége nem szereti a magányt, főleg azt nem, ha huzamos időre magukra hagyják őket. Itt teheted meg látogatásodat, amire legalább havonta egyszer kerüljön sor. Azonban ha sokáig nem nézel be barátodhoz, előbb vagy utóbb megunhatja a várakozást, és elhagy téged.
Te és társa(i)d találkozhattok más lovasokkal, lényeikkel, ismerkedhettek, egyszóval itt zajlik a szerepjátékon kívül a Templom élete is.:)
Itt a tavasz,no a haraszt...Lenyeim is megereztek ezt es en is,mikor meglatogattam oket.Ardak tole szokatlanul lelkes volt,es amikor kiszabadult a negy fal kozul,percekig eltunt a felhok kozott,ugyhogy nem is lattam.Fengor a lepkekkel volt elfoglalva de mikor meglatott ram vetette magat,aztan Ardakkal egyutt mentek repulni.csak ejszaka valtunk el egymastol.
Olyan felhőtlenül telt a nap, mint amilyen a kék ég is volt, a két lény majd' kiugrott a bőréből, mikor meglátott :) +20% kedély
A tavaszi nap elolvasztotta a havat és mindent ragyogással és meleggel töltött be. Huhhh, gondoltam, igencsak megváltozott itt minden, mióta legutoljára itt jártam! A templomba belépve a szokásos sürgölődő tömeg fogadott, de mintha minden frissebb és vidámabb lett volna, és is hamar az lettem! :D A levegőt friss virágillat töltötte be, és ahogy szétnéztem, meg is láttam a falakon a nagy virágfüzéreket! Az egész templom tavaszi díszbe öltözött. Én is szinte táncolva mentem a neveldéig. :D
A kicsit is feltűnően virgoncak voltak, amikor beléptem, azt láttam, hogy Gwydre éppen két másik csemetével kergetőzik és birkózik. Úgy tűnik Gwydre nagyon akaratos kis sárkány, eltökélt, igazi vezéregyéniség, de semmiképpen sem erőszakos. :) Nagyon édesek voltak! És a kis zöld sárkány sokat nőtt is, mióta utoljára láttam. A játék hevében kivételesen nem vette észre, hogy megérkeztem, csak akkor, amikor közelebb sétáltam és a nagy rohagálásban egyszercsak frontálisan ütköztünk. XD Nagyon megörült nekem, és sikerült is elcsábítanom a többi növendéktől. Először a neveldében ültünk le egy kicsit, és elővettem, amit hoztam magammal - egy kis húsvéti reggeliszerűséget tojással, zöldhagymával, retekkel és sonkával. Bár a kis sárkánynak valószínűleg elképzelése sem volt a húsvétról, ez azért nem akadályozta meg abban, hogy secpec felfalja az elemózsiát. XD Valamennyit én is kimentettem magamnak. Hehe.Evés után elindultunk sétálni a Templomban. Én ráérősen sétáltam, míg Gwydre hol előrerohant, hol hátramaradt. :) A kis sárkánynak is nagyon tetszettek a díszítések. Volt, ahol éppen akkor rakták fel a virágfüzéreket, ezt is nagy érdeklődéssel figyelte. :) Kíváncsian pislogó szemeivel sikerült is elkunyerálnia pár virágot, amit aztán odahozott nekem. Én nevetve elfogadtam, koszorút fűztem belőlük - egy kisebbet és egy nagyobat. A kisebbet Gwydre fejére tettem, a nagyobbat a saját loboncom tetejére tűztem, nagyon összepasszoltunk bár a kis sárkány furcsán pillantgatott fel a fejére. ^^
Úgy döntöttem, szocializálódni viszem a kissárkányt - nem mintha a neveldében ez nem történne meg, de inkább most a saját csapatom igyekszem összekovácsolni. :) Egy kiadós séta után eljutottunk Morrogh terméhez. A hatalmas fekete sárkány lelkesen fogadott, bár mintha kicsit megilletődött volna Gwydre láttán. XD Nem, nem a kis sárkány illetődött meg, hanem az a nagy cula. Gwydre érdeklődve és bartáságosan indult meg Morrogh felé, az meg csak bizalmatlanul nyújtogatta felé a nyakát, mintha nem tudná mire vélni. ^^ Végül csak összeérintették az orrukat és onnantól fogva szent volt a barátság. Én is üdvözöltem Morroghot, aki barátságosan piogott rám és megszimatolta nagy hajam. Jó volt látni a nagy körül ugráló kicsit, ahogy megpróbál felmászni rá, meg kapkod a nagy sárkány ostorként tekergőző farka után. :) Mostmár közösen elindultunk. Gondoltam megint kimegyünk a Templom elé a térte.A nagy üres mezőn most többen is voltak. Sok lovas és lény pihent, vagy edzett a napsütésben. Kavardokkal vívtak komoly közdelmeket, vagy csak heverésztek. Mi hárman felváltva kergetőztünk és döglöttünk a napsütésben. Én általában hamarabb kifulladtam (nekem is jobban edzésben kéne lennem XD) de Gwydre és Morrogh ketten is jól elvotak. :) Úgy láttam már is jó barátság alakult ki a fiatalok között. :) Morrog egyszer szárnyra is kaptt és alacsonyan repült pár kört, Gwydre vágyakozva nézte. :)
Aztán egyszer csak - ahogy reméltem is, hogy lesz, szóval bejött a tervem XD - valahonnan a Templom tornyai közül hatalmas sziluett kerekedett fel és repült egyenesen felénk és pár perc múlva kisebb földrengés kíséretében Noinon szállt le a réten. :D Örültem, hogy végülis sikerült kicsalogatnom. :D:D A hatalmas vörös sárkány megjelenése egy pillanatra megállította a hancúrt. Morrogh kicsit mintha félénken pislogott volna apjára, de én kifejezetten barátságosnak láttam most Noinon szemeit! És ezt Morrogh is észrevette, mert gyorsan elillant a feszültsége. Gwydre természetesen minden félszegésg nélkül igen nyitottan, magabiztosan és megállíthatatlanul lépdelt a fekete-vörös sárkány felé. Majd egy bizonyos távolságban megállt. És nézték egymást. XD Végül Noinon leeresztette hatalmas fejét és jól megnézte magának a kis zöldet, Gwydre pedig rettenthetetlenül állta a sárga tekinteteket. ;) Szerintem érezte, hogy Noinon távolságtartóbban ismerkedik, úgyhogy ő is úgy viselkedett, egyébként sem volt nagyon kérdés, ki a rangidős a csapatban. ;) Én ennek így elsőre már nagyon örültem, Morrogh és a kicsi máris nagyon jól kijöttek, Noinon pedig önmagához képest tényleg nagyon nyitottan viselkedik. XD Rám is máshogy nézett, sőt végülis magától lépdelt oda mellém. Ezután ücsörögtünk a napon, a zöld fűben, a sárga virágok között és néztük a fiatalok játszadozását. :):):):)
Morrigan
Igazán széppé varázsolhatta a három tűzokádó sárkány számodra a húsvétot, főleg hogy kivételesen mind a hármukkal együtt töltötted az időt, ami szinte végig jókedvvel és lazán telt. Gwydre láthatóan egészséges és életrevaló sárkányfivá cseperedik melletted az idő múltával, Noinon bizalmának is egyre több jelét mutatja feléd, hogy Morroghot már ne is említsük, csak így tovább! :) +25% kedély mindannyiuknak
Nem reg szereztem tudomast rola,es bevallom,szegyenlem,hogy nem tudtam meg hamarabb,szoval nemreg szerztem tudomast Ardak pegazusom gyonged erzelmeirol Turassa irant.mint hallottam,valaha egy part alkottak.Eldontottem,hogy pegazusommal meglatogatjuk a holgyet.
Turassa bajos,amde igen bizalmatlan,velem szemben legalabbis.Ardakhoz fuzodo kapcsolatarol nem sokat tudok,mivel a nagy talakozast koveto pillanatban el kellett hagyjam a helyszint a holgyemeny miatt,es mikor Ardak tavozott,mert megvartam,persze,szemei nem arultak el semmit.minden esetre a legjobbakban remenykedem.Talan meg neha eljohetunk a kisasszonyhoz....Vagyis elkiserem Ardakot,es en kint megvarom.
Khela
Figyelmes tőled, hogy Ardakot elvitted régi párjához és magukra hagyod őket, hogy lehessen pár meghitt percük. Bár már valóban sok idő eltelt azóta, hogy látták egymást és ez egyben ünnepélyes, de feszült pillanat is lehet ez számukra. Sokáig csak állnak egymás előtt, de nem hezitálásból, csak a viszontlátás hihetetlensége járja át őket, s tapintatosan, félpillantásokból méregetik a másikat. Végül Ardak lesz az, aki megfontolt és peckes lépésekkel megközelíti Turassát, a pegazushölgy pedig csak áll mozdulatlanul továbbra is, de szeme egy pillanatra sem véti el Ardakot.
Pegazusod óvatossággal közelíti meg rég látott párját, orrát az orrához érinti, és sokáig állnak így, szilárdan egymással szemben. Aztán Turassa egyszercsak halkan felnyihog, és elnyargal. Nem tiltakozásból, hiszen játékos, szökellő mozdulatai mindenképp csak jót sejtethetnek :) +20% kedély Ardaknak
Ma meglátogattam Seissirát, aki kicsit (na jó, nagyon) dühös volt rám, amiért ilyen hosszú ideig nem látogattam meg. Eléggé megsértődött és csak hosszas könyörgés után volt hajlandó meghallgatni engem. Az egész napot együtt töltöttük, és nagyon jól szórakoztunk. Aztán felmerült a kiképzés ötlete is, amire azt mondta, hogy ideje lenne (igaza van).
Egyre nehezebb és nehezebb megolvasztani az esetleg neheztelő lényszíveket, de eddig egyikőtök se járt kudarccal ;P Seissira is megenyhül végül és a nap további része felhőtlen szórakozással telik +20% kedély
Ismét meglátogattam Kirtant. Kicsit mérges volt, hogy régen nem jártam nála, de 10 percnyi magyarázkodás és bocsánatkérés után ismét visszatért a boldogság az arcára. Sétáltunk egyet, szokás szerint, közben elmondtam neki a terveimet, hogy lehetséges hogy új helyre kéne költöznie, mert biztosan jobb lenne neki szabadon, viszont így tudnia kéne egykét dologról, így hamarosan elkezdjük a "kiképzést". Mikor ezt elmondtam neki így szó szerint, úgy tűnt kissé rájesztettem, ezért gyorsan elmagyaráztam mit is értek kiképzés alatt. =). Ekkor már boldogan fogadta a hírt, s én ugyanilyen boldogan távoztam.
Kirtan úgy tűnik haragtartóbb típus, de végül ő sem tudott bírni lovasának viszontlátása feletti örömének :) Az unikornis meglepetten, de leplezetlen izgatottsággal hallgatta felvetésedet, miszerint hamarosan a szabadba költözhet, ha jól mennek a dolgok. Ezután biztosan nagy odaadással fog részt venni a kiképzésben, már csak a közösen töltött idő öröméért is :) +20% kedély
Tegnap elmentem Marunhoz (6-os unikornis) és Shadbak (6-os Griff)hez.Nagyon örültek nekem bár elöre Shadbak egy pár pilanatig haragudott mert rég nem látogatam meg öket. De aztán boldog volt, hogy látott mert hiányoztam már nekik! Elmentünk sétálni, este a közeli dombrol néztük meg együtt a naplementét. Utána hazakisértem öket, mesétolvastam nekik majd megakartam várni mig elalusznak de közben én is elaludtam melletik!
Bár talán egy kis neheztelés látható volt Shadbakon, de öröme annál nagyobb volt, csakúgy mint Maruné. Mindketten boldogan hajtották álomra fejüket aznap este, hogy ilyen szép napon tölthettek veled együtt és és talán ez a lényeg. :) +20% kedély
Különleges és váratlan esemény ez, de örvendetes is :) Egyszerre négy lényt köszönhetsz újdonsült bajtársadként és ők, - ha néhányukon nem is látszik - de legalább akkora örömmel Lovasukként. Bizonyára izgalmas lesz megismerkedni velük és egy csapattá kovácsolni őket, hiszen mindegyikük egy külön egyéniség.:) Llorkyn kedve már ugrott 20%-kal. Dragie
A város a szokásos kavalkáddal fogadott bennünket. Llorkyn egy percre megzavarodott a tömegben és zsivajban, úgyhogy gyorsan lecsússzantam a hátáról és megnyugtatóan símogattam a nyakát, orrát, homlokát puha tollait. Szerencsére hamarosan újra vidáman és kíváncsian csillogtak a szemei, úgyhogy a kapu mögött elterülő hatalmas térről elindultunk a kisebb-nagyobb utcák felé, hogy megszerezzük, amiért jöttünk. ;) Bár eleinte még zavarta a driádot a sokaság, hamarosan már ugyan olyan érdeklődve forgatta a fejét, mint én.
Az kikövezett utcákat emeletes házak szegélyezték, a földszintek fogadókkal, boltokkal, műhelyekkel csábítottak. Az utcai árúsok színes portékái ponyvák alatt, hordókban, dobozokban kínálták magukat. És bár az idő esős volt, rengetegen kavarogtak az utcákon, vásároltak, vagy siettek dolgaikat elintézni.
Llorkyn fürgén ügetett mellettem, hol hátra maradt, hol előreszökellt. Ügyesen szlalomozott a lomhán mozgó emberáradatban. Néha kis kellemetlenséget okozott azzal, hogy belebökte az orrát minden kosárba és szatyorba, amit meglátott, de az emberek nem haragudtak meg. Ki is tudna megharagudni egy ilyen édesen füttyögő, pislogó lénynek? :D Az utcán és a kisebb tereket játszó, szaladgáló gyerekeknek is nagyon bejött driádom, csak úgy, mint azok neki. Kötőfékkel se tudtam volna visszatartani a játéktól, a kicsik pedig egyszerűen rajongtak érte. xD
Sokáig bámészkodtunk, meg-megálltunk boltoknál, figyeltük a kovácsok munkáit, a mutatványosokat és zenészeket. Felkerestem egy szíjgyárost, hogy megkérjem, készítsen nyergeket Llorkyn és Ragnarök számára. Kicsit maradta is figyelni a munkáját. A vásárokon is garázdálkodutnk. Hol egy apró, színes és illatosszatócsbolt ban engedtünk a selyemcukor és grillázs csábításának, hol valami bolhapiacon nem tudtunk ott hagyni valami kis villogó gyöngysort, fényes kütyüt. Az egyik ilyennél láttam meg azt a pár súlyoskösöntyűt is. Ezüstösen csillogó karikák voltak indaszerű vésetekkel, és fénylő kékes-zöldes kövek remegtek rajta apró karikákon minden mozdulatra. Halkan neszeztek kedves csilingeléssel. Hihetetlenül aprólékos női ékszer volt. Azonnal Tenar jutott róla eszembe, úgyhogy rögtön megvettem és minden alkudozás nélkül kicsengettem érte azt a nem keveset, amit a nagyhangú árus kért érte. Puha rongyba tekertem a kincset és jól elraktam a zsebembe.
Sokáig kószáltunk, lassan sötétedett. Miután élelmiszerekből is jól bevásároltunk, elindultunk a Templom felé a lomhán emelkedő kis utcákon. Llorkyn vidáman lóbálta a hátára fölvetett, két oldalt lelógó csomagokat. Én is rendesen meg voltam rakodva, a táskámba már semmi sem fért volna. Jó érzés volt, ahogy végül előbukkant a hatalmas, hófehér tér és az óriási templom, aminek tornyait a város bármely pontjáról látni, de így itt állni előtte még most is lenyúgöző élmény volt. A tüzek már égtek falain, hogy megvilágítság a szürkületet. Bent kellemes, száraz meleg fogadott minket, ami álombaringató volt a kinti, nedves hideg után. Élvezettel szívtem a különös, füstölős illatú levegőből. Kerestem egy olyan helyet, ahol a málháink többségét lerakodhattuk, majd a továbbra is életvidám, de talán már kicsit laposakat pislogó Llorkynnal elindultunk megkeresni a többieket.
Kellemes és hangulatos az út a város felé tartva és a város utcáit róva is. Llorkyn nem zavartatja magát kíváncsiságát illetően, és minden izgalmas nyílásba, zugba befúrja az orrát - nem is hiába, hiszen orra alá igazán ínycsiklandó dolgok kerülnek ekképpen, haragudni meg hát ki tudna rá, ugye.. XD A kíváncsi gyermekekkel pedig tündérien eljátszanak, de nem sokára elindultok fontosabb tennivalók után nézni és csemegézni a piac és boltok széles kínálatában :) +25% kedély
Esett az eső - halkan és megnyugtatóan kopogott az avaron. Már csak foltokban lehetett havat látni, minden nedvesen csillogott. Az enyhe levegő hűvös volt, de friss. Betöltötte az eső illata. Élveztem ezt a hangulatot, ezt a csendes nyugalmat, amiben valahogy ott feszült a tavasz várakozása is. Szerettem az esőt. Mindig is szerettem. Már az egész köpenyem jól átázott csuklyástúl, de még így is szerettem. Ráérősen sétáltam a fák között, Llorkynt keresve. Nemsokára meg is talátuk egymást. Éppen egy sor, alagútszerűen összefonódó gigászi gyökér alatt mentem keresztül. A túloldalon tálként bemélyedő tisztás várt rám. A talajt vastagon, szőnyegszerűen borította a moha és zúzmó. A gyökerek és valami indaszerű, zöld futónövény pedig pókhálószerűen futottak keresztül-kasul. Varázslatos egy hely volt, mintha ide sohasem esett volna hó, hogy elfagyassza ezt a rikító zöld növénykét. Éppen ámuldozva nézeldőtem, mikor driádokhoz méltó módon Llorkyn egyszerűen csak föltűnt a semmiből. x) Bár már hozzászoktam, egy kicsit azért meglepődtem. Üdvözöltem, ő pedig azonnal hozzám klappogott és hirtelen azon kaptam magam, hogy már be is dugta a fejét a táskámba és önkényesen, jóízűen kiette belőle az a pár maroknyi kökényt, amit hoztam neki. xD Miközben orrával a táskában túrkált, többször is megijedtem, hogy felnyársal csillogó szarvával, úgyhogy gyengéd erőszakkal végül arrébb toltam, levettem vállamról a szatyrot és leraktam a földre, hogy szabadon garázdálkodhasson benne. x) Közben kicsit körülnéztem, megtapogattam a puha mohát. Szerettem volna ráheveredni, de az eső teljesen átitatta vízzel. Fölfigyeltem a kis, csillagszerű fehér virágokra, amik itt-ott megjelentek a mohos szőnyegen. Leszakítottam egyet és ujjaim között összemorzsoltam az apró virágot. Nagyon jó illata volt.
Llorkyn tökéletes munkát végzett a táskámban, teljesen kifosztotta, garantáltan egy szem bogyó sem maradt benne. Hálásan pislogott, én pedig megsimogattam az orrát, miközben lehajoltam a táskáért és kicsit rendbeszedtem. A driád élénken füttyögött egy sort.
- Örülök, hogy ízlett. - "válaszoltam" mosolyogva. :) Ezután feltártam, mit tervezek a mai napra, Llorkynt pedig rendkívül fölvillanyozták a terveim. :D Kicsit megtörölgettem vizes hátát, pikkelyeit, majd gyorsan fölszálltam rá, és már indultunk is arra, amerről jöttem - át a gyökéralagúton. Llorkyn nesztelen és fürgén haladt az erdőben, gyakran csak lehunytam a szemem és hallgattam az eső és a fák hangjait. Így haladtunk végig az erdőn, majd a lassan elmaradozó fák után a Miherna-fennsíkon keresztül is. A fennsík megint más látványt nyújtott - olyan terülteken haladtunk át, ahol éppen nem esett, de a távolban lehetett látni a lenyúló felhőket. A távoli Keleti-hegység teljesen ebbe az alászállt ködfelhőbe burkolódzott. Llorkyn felváltva haladt száguldozva és egészen lassan. Bár elkerültük, de messziről láthattuk egy kiemelkedő, kopár sziklán Gildhar várát, egészen nyugat felé kanyarodva elhaladtunk az Ilwene-tó mellett is. Erős kísétést éreztem, hogy álljunk meg itt egy kicsit, de nem akartam felrúgni az eredeti tervet. Máskor viszont egészen biztosan jövünk még erre. :) Esőfelhők jöttek és mentek, a hatalmas fennsík távoli részein záporok és viharok száguldoztak fel és alá, de mi valahogy mindig elkerültük őket. Aztán egyszercsak észrevettem, amit kerestem - a tökéletes síkság tavas vidékén keresztülfutó gondosan épített kőutat, ami a fővárosba vezet már minket.
Az út messze üres volt, Llorkyn nagy élvezettel nyargalt és jót szórakoztunk, azért föllélegeztem, mikor a messzeségben föltűnt a hegységnek támaszkodó, hatlams, fennséges főváros, mert nyereg nélkül kezdtem már elfáradni. xD A mi útszakaszunk egyszercsak becsatlakozott a városhoz vezető nyílegyenes, széles utak egyikébe. Ahogy egyre több út futott össze, úgy nőtt a forgalom - eleinte csak egy-két szekér és kocsi mellett haladtunk el, majd a város közelében egyre többen és többen lettek, végül már Llorkyn is csak lassú ügetésben tudott haladni, akárcsak más lovasok és gyalogosok, akik mellett elhaladtunk. Végül csak eljutottunk a gigászi falak tövébe, a hatalmas, domborművekkel díszített bronzkapuhoz, amin átjutva már bent is voltunk Valetha's Monban.
Kutyagoltam egy ideig a cókmókkal, amíg újra elértem a Miherna fennsíkot átszelő országutat, ahol viszont már nem kellett sokat várnom ahhoz, hogy arra járjon egy, Valetha's Mon felé igyekvő társzekér, amire fölkéredzkedtem és végre elterülhettem hátul, a hordók, dobozok, vászontekercsek és szalmabálák között, hogy így, nyugisan pihenve várjam, amíg szépen visszakeveredek a városig. xD Azért a kapu előtt megköszöntem a szívességet és leszálltam, nehogy engem is árunak nézzenek. Ez a kis potyautaskodás üdítőleg hatott rám, és újult erővel caplattam föl ismét a Templomig.
15-20 perc múlva már a Griffek Termének földszintjén voltam, és finoman próbáltam gondolatban szólongatni Volnaut, az aranytollú griffet, miközben talán kissé lemondó pillantást vetve az előttem álló lépcsőmászásra elkezdtem a fal mentén meredeken futó kisze-kusza párkányok, lépcsők és csigalépcsők sokaságán keresztül fölküzdeni magam a griff lakhelyéig. Pár tornyon és árkádos gyilokjárón is át kellett haladnom közben - a fáradságok ellenére kifejezetten élveztem, hogy felderíthetem a gigászi termet, melynek falai magasan futottak föl, föl és föl, az égre nyíló kupoláig. Éppen egy szélesebb, párkánytalan hídon sétáltam keresztül, ami egy kis beugrót ívelt át a terem egyenetlen, sziklából kivájt falának kiugrói között, amikor egyszercsak egy hatalmas arany tollcsomó lebegtetett ki előttem és körömcsikorgatva fékezett és landolt előttem. :D Halálra ijedtem, de hamar eljutott az agyamig, hogy ez Volnau, akkor viszont nagyon megörültem, hogy válaszolt a hívásomra, vagy legalábbis észrevett. Az óriási griff komótosan összehajtotta a szárnyait és érdeklődve méregetett. Kinyújtottam a kezem és közelebb léptem. Hagyta, hogy megsímogassam a csőrét és puha tollait. Borostyánsárga szeme barátságosan villogott. Beszéltem hozzá egy kicsit, hogy mi történt velem mostanság, és elregéltem, milyen úton múdon jutottam el idáig. x) Aztán megemlítettem, hogy szívesen folytatnám a terem felfedezését, aztán végig futott az agyamon, hogy ezt aligha tehetjük meg közösen, hiszen a griff nem fog elférni a keskenyebb padkákon és lépcsőkön. Ahogy ez átvillant az agyamon, Volnau hirtelen megrogyasztotta fél térdét. Ismertem a mozdulatot, jól ismertem, azt jelenti, hogy egy lény fölkínálja, hogy a hátára ülj, mégis, mint mindig, most is rajongó csodálat, ámuldozás és újjongás töltött el. :D A már úgytűnik elmaradhatatlan gombóccal a torkomban tornáztam föl magam a griff szárnya és nyaka közé. Nyakának fényes tollai úgy csúsztak mint a selyem, és bár a hátát borító szőr is puha, hosszú és fényes volt, azért bíztam benne, hogy nem fogok lefordulni róla. xD Megszorítottam a térdemmel, jelezve, hogy kész vagyok. A griff hátra pislantott és kiállt a híd szélére. Halvány sejtésem sem volt Volnau repülési stílusáról, és félszemmel letekintve hirtalan úgy éreztem, hogy menten elájulok. Alattunk mélység és nyársként meredező kőcsipkék.
- Uram isten...
Egy perc hatásszünet, aztán aranygriffem elrugaszkodott és levetette magát. xD
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! - sikítottam erőteljesen, (xD) és bár a hang ösztönös pánikként tört fel a torkomból, egy perc alatt átlényegült valamiextatikus örömújjongássá. xD Volnau nemhogy kitárta volna a szárnyait, de szorosan a teste mellé várta, hogy áramvonalas arany-csóvaként zuhanjunk le, le, le, le. Szorosan rásimultam a nyakára, és tágra nyílt szemekkel figyeltem, aztán amikor 30-40 méter után a padló ilyesztő közelségbe került, inkább becsuktam, majd egy fél másodperc múlva éreztem, ahogy alattam a grifftest megmozdul, a hatalmas szárnyak robbanásszerű zajjal kifékeznek és egy gyomorlifteztető bukfenccel megfordulunk.
- Pfuhh... ez... óriási!! Váó... Magas Ég... huhh... fantasztikus! Eszméletlen! - kiabáltam túl a felfelé süvítő szelet, Volnau pedig azt a ragadozómadarakra jellemző kiáltást hallatta, ami komisz és vidám is volt, akárcsak hátrapillantó szemeiben csillogó fény. "Na, mit szólsz?..." x)
Lassan köröztünk fölfele a teremben, erős emeléseket fogva. Tátott szájjal bámészkodtam - körülöttünk száz és száz másik griff és hippogriff siklott el, akár egészen közel hozzánk, teljesen testközelben. Mindemellett ott volt még a terem, ami egyszerre volt a vad természet műve a durva sziklafalakkal és csodálatos, emberi, a sziklákból közvetlen kifaragott kőcsipkékkel, vízköpőkkel, lépcsőkkel, párkányokkal. Egy bizonyos magasságnál Volnau kivált a fölfelé termikelő sokaságból és az egyik falból "kinövő" fiatorony felé vette az irányt. Pár perc múlva ügyesen leszállt a torony sötét zsindelyekkel kirakott tetején. A tető közepéből meredező gombos fémtücskébe kapaszkodva leszálltam róla és óvatosan, hogy le ne essek, elhegyezkedtem a tetőn, akárcsak Volnau. A nap közben lejjebb ereszkedett, kedves félhomály borította el a termet, ami egy kis mikrokozmosz volt kigyulladó apró fényeivel és nyüzsgésével. Ültünk és néztük a körülöttünk zajló dolgokat, a griff egy idő után furcsa, dorombolás szerű zümmögő hangot hallgatott, amit annak tulajdonítottam, hogy elvezi a helyzetet. x) Hosszú ostorszerű farkával lomhán kavarta a levegőt.
Egy idő után a levegő hűlni kezdett, ügyhogy visszaszálltam a hátára, a griff pedig egy nyugisabb starttal elvitt a saját magaslati barlangjáig. Ott leszállt, és elbúcsúztunk, majd afelé a bronzkapu felé vettem az irányt, ahol legelőször jöttem el meglátogatni. Még egyszer visszanéztem, Volnau még mindig a fakk előtt ült és engem nézett. Nagyon élveztem ezt a találkozást. :)
Tenar
Azt el lehet képzelni :) Talán még sosem volt ennyire gyomorkavaró, de nemkülönben lenyűgőző élményed a levegőben. Volnauról sugárzik a csintalan jókedv, másszor pedig a meghittség érzése, amit veled oszthat meg :) +25% kedély
A közös tréning mindenkit lefáraszt, ez alól én sem vagyok kivétel, talán annyi hátránnyal még indulok is lényeimmel szemben, hogy velük ellentétben a hátramaradó szabadidőmet is azzal töltöm, hogy őket szórakoztassam... x) Nessarral éppen most léptünk ki a hatalmas Aréna egyik forgalmas kapuján. Én mára már nagyon el voltam gyötörve és még a lenyűgöző, hatalmas unikornis szemében is egy kis kimerültség csillogott. Biztatólag megpaskoltam a nyakát, mire rámvillantotta mély, élénkzöld szemeit. Kettesben elindultunk. Gyalog mentem, nem akartam fölszállni a hátára, de a kezemet továbbra is a nyakán tartottam, mert nem akartam, hogy elsodródjunk egymástól Valetha's Mon forgatagában. Az eget szürke felhők borították, mégis olyan visszafogott, téli világosság volt. Az utcákon a sok járó-kelő miatt elolvadt a hó, nedvesek voltak a kövek, de a tetők még mindig fehéren villóztak. Apró kitérőt tettünk a Templom felé, ahol a közeli istállóban hagyott pakkomból előszedtem Nessar zabját. Az unikornis belépett mögöttem az istállóba és engedelmesen besétált az egyik lóállásba, amíg a holmimmal nyűglődtem. Örülötem türelmességének, végül oldasétáltam hozzá, és az előtte lévő jászolba tettem az élelmet. Amíg ő ráérősen falatozott, leszedtem róla a nyerget, kicsit végigtisztogattam egy puha kefével, ujjammal bontogattam bíborvörös sörényét.
Az hatalmas, U alakú istálló masszív faépület volt, padlóját kő borította, bár leginkább vastagon fedte a széna és szalma. A levegő széne, és lóillatú volt, a szalmával borított tető bent tartotta a meleget, a mennyezet gerendái kellemesen recsegtek. Kantárak, szíjak, szerszámok, szalma és növénykötegek függtek le rólok. Néha denevérek cikáztak át a képen. Nyitott és zárt állások labirintusa volt, két szélén és közepén is folyosókkal. Igazán hangulatos volt, és látszólagos üressége ellenére cseppet sem kihalt - az épület többi részében hallottam más patásokat, Lovasokat és itt dolgozókat sertepertélni. Végighúztam a kezem Nessaron és egy kicsit otthagytam, hogy valami kút után nézzek. Bolyongtam egy kicsit, amíg megtaláltam az épület átellenes oldalán lévő egyik kijáratot. A félzárt udvaron is volt néhány állás, a kinyúló tető alatt lévő teraszon többen is ácsingóztak, beszélgettek. Az udvar közepén ott volt, amit kerestem: egy kút. Felkaptam egy favödröt, és odasiettem. A kerekes kút igazán romantikus, rusztikus kis darab volt - szürke kis kövekből rakosgatva, szalmatetőcskével, nagy kerékkel. Ráérősen tekerni kezdtem mire a csigák nyikorogva beondultak a vödör pedig sikott fölfelé a sötétségből. Egyszercsak ismerős alak araszolt be a képbe, ismerős mosollyal támaszkodva a kútkávának.
- Szia Gellert! - mosolyodtam el felismerősemben és valamiért hirtelen úgy éreztem, elpirulok.
- Micsoda kellemes véletlen!... - válaszolta köszönésképpen, csipkelődő, de kedves éllel a hangjában és kikapta a kútból az éppen fölérkező vödröt.
- MIt csinálsz te itt? - érdeklődtem, mire a válasz meg is érkezett egy csettegő-füttyögő-nevető hanghatés kíséretében, ahogy Llorkyn kidugta fejét az istálló egyis ajtaján és vidáman hozzám ügetett. Hangosan szimatolta a hajam, közben böködött az orrával. Gellert nevetett.
- Azt hiszem kedvel téged. - Szokásos köpenyét és hosszúszárú csizmáját viselte a gyapjúinggel, csakhogy most hosszú bőrkesztyűt is húzott, amivel kísértetiesen hasonlítottunk egymásra - ugyanis rajtam a hasonló edzőruhám volt. Tartottam a saját vödrömet, amíg ő átöntötte bele a vizet, majd visszaengedte a vödöröt. Újra rámnézett és ettől valahogy elszállt a fejemből minden, amit az előbb még mondani akartam. Tökéletesen ostobának éreztem magam, de ő csak mosolygott. xD
- Öhmm... viszem a vizet... Nessarnak. Örülök hogy így... egymásba botlottunk. - nevettem sután.
- Én is. - villantott fel egy újabb Gellert-mosolyt. - Akkor szia.
- Szia. - vágtam rá és visszaiszkoltam az istállóba. xD
Arcomon letörölhetetlen vigyorral tettem le Nessar elé a vizet, aki először hálásan, majd inkább kérdőn nézett, majd látva, hogy valami okból a föld fölött járok, inkább diszkréten lehajolt és az ivással foglalkozott tovább. xD Kiráztam a nyeregalátétet és újra fölszereltem az unikornist. Fölkaptam a pakkomat, hogy a kis pihenő után itthagyjuk a fővárost és valami csendesebb helyre menjünk. Fölpattantam Nessarra, aki komótos léptekkel elhagyta az istállót. Kint körülnéztem, hátha újra láthatom Gellertet, de Nessar már meg is indult lefelé, a főkapu felé. Tiszteletet parancsoló méretével könnyen utat nyitott a tömegben, végül elértük a kaput, és nemsokára már a széles, kikövezett úton ügettünk a gyalogos, lovas és szekeres utazókkal. Egy idő után erről is letértünk és egyre gyorsabb tempóban szeltük át a Miherna fennsíkot. Közben sokat beszéltem - azt hiszem többségben idiótán merengtem egy másik Lovasról, na, vajon kiről, Nessar pedig vidáman konstatálta, hogy én is elvarázsolt lettem. xD
Úgy gondoltam, pihentető lenne Rissahnában kószálni egy kicsit, tehát arra mentünk. Az háborítatlan erdő hamar fel is tűnt, nemsokára már a fák között lépegettünk. Itt lecsusszantam az unikornisról, és ráérősen kószáltunk. Havat csak foltokban láttunk, a vastag, puha avar nedves volt. A kellemes csendben barangoltunk, és beszélgettünk - én szavakkal, Nessar pedig figyelt, én néha elcsíphettem általa küldött képeket is. Végül, mikor ismét az erső szélén lyukadtunk ki, lekaptam Nessarról a nyerget, elbúcsúztunk és ő elindult hazafelé.
Tenar
A kimerítő edzés után jólesik mindkettőtöknek a lazítás, de mielőtt erőt venne rajtatok a teljes pilledtség, tesztek egy kitérő sétát is. Az istállónál ráadásul összefutsz egy kedves ismerőssel is, ezt a napot már talán már nem is lehetne szebbé tenni ;P Nessarnak +25% kedély :)
Most végre meglátogathattam Morroghot is. Újabb rövid keresgéléssel a templomban megtaláltam a kisebbfajta termet, ahol a sárkányt elszállásolták. Nagy, kétszárnyú bronzkapu nyílt a teremre. Ovális alakú volt, a falak mentén vakárkádok és kőpadka futott. A mennyezetet szamárhátíves boltozat alkotta. Tágas volt, mégis egyhangú. Ahogy beléptem, az eddig heverésző fekete sárkány fölpattant és érdeklődve nézett rám. Már találkoztunk egyszer, amikor Noinon elvitt Gruahhoz és azt hiszem, már akkor is kialakult köztünk valami szimpátia. Hát, azóta Sárkány és Lovas lettünk. Minden feszengés nélkül közelítettem felé, ő pedig barátságosan nyújtotta felém a nyakát. Mellső szárnyait teste mellé zárta, ahogy hátsó lábain közelebb lépett hozzám. Olyan volt, mint egy hatalmas madár, de rendkívül kecsesen mozgott. Lenyűgözött szépsége. Más volt, mint a Noinonból sugárzó vad erő, és mégsem. 3-4 méterre megálltam tőle, de ő hezitálás nélkül közelebb lépett és pár centi távolságból nézett a szemembe. Mintha körbeszimatolt volna, amire elkuncogtam magam. Barátságosan meglökött az orrával (mire majdnem hátraestem, de semmi baj XD) majd visszahúzta a nyakát. Ezzel meg is törétnt a bemutatkozásunk. X) Meglepő volt számomra, hogy ilyen közvetlen, de fellelkesített a gondolat. Régóta lehet itt bent, úgyhogy gondoltam, kimehetnénk egy kicsit. Szemei izgatottan csillogtak, amikor megosztottam vele ezt a gondolatot, úgyhogy el is indultunk. Morrogh nem volt olyan nagy, mint Noinon, és egyébként is pompásan elfért mindenféle lény a Templom gigászi folyosóin.
Tekergtünk egy kicsit a tekeregtünk a "labirintusban" - termek és folyosók láncain végighaladva. Én is és Morrogh is érdeklődve figyeltük a más lényeket és Lovasaikat, a mágusok munkáját, és közben beszélgettünk, vagyis inkább én beszéltem, de Noinon után üdítő volt látni Morrogh reakcióit. XD Majd egy idő után akaratlanul is eljutottunk az előcsarnokig, innentől pedig már nem volt kétséges, hogy a szabadba is kimegyünk. ;) A fiatal, mozgékony sárkányt végképp feldobta ez a lehetőség. Kiléptünk a kapun. Letértem a Templom felé vezető széles útról, a havas mezőkre. Sétáltunk tovább, aztán észrevettem, hogy a sárkány kicsit izgatottan topog mellettem. Akkor megálltam ő pedig felém fordult. Kinyújtottam a kezem, mire készségesen lejjebb hajtotta a fejét, hogy megérinthessem az orrát. Egy fejbiccentéssel és egy mosollyal jelenztem, hogy menjen. Nem is kellett kétszer mondeni neki. XD Azonnal kitárta hatalmas denevérszárnyait és egy ugrással a levegőbe emelkedett. Én pedig nagyon boldog voltam a látványtól, hogy egy ilyen gyönyörű lény szabadon szárnyal. :)
Morrigan
Morrogh az első pillanattól fogva közvetlenséggel és kedvességgel fogad, szimpátiáját egyértelműen elnyerted. Bár apja irántad való megbecsülése eleve nagy dolog lehetett a szemében, azelőtt más embereket nem vitt el családjának "bemutatni". +20% kedély :)
Elhatároztam, hogy újra meglátogatom Noinont, ezzel a gondolattal pedig már szinte automatikusan összekapcsolódott a magasság és a falmászás. XD A hatalmas fekete sárkány megint egy magas támpillért választott ki ücsörgés céljára, ahová - míly meglepő - most még egy kis ajtó, vagy járat sem vezetett. Egy kis kérdezősködés után kijutottam egy párkányra, ami egész közel esett a pillérhez, ahol a Noinon várt, viszont így is kellőmód paráztam, ahogy a szédítő magasságban elaraszoltam odáig. A sárkány látszólag rám sem nézett, én viszont tisztán éreztem, hogy remekül szórakozik rajtam. >.<
- Pompás, micsoda hülye vagyok én. Töröm magam itt össze-vissza, mikor látványosan rám sem hederítesz. - ültem le végül mellé busszúsan, amikor végre elértem hozzá. Nem kellett játszanom a sértődöttségem, de pár perc csend után abbahagytam saját magam hergelését, és inkább én is csönben maradtam. Azért meg kell adni, fantaszikus látvány volt és volt benne valami varázslatos - ahogy a Templom egyik legmagasabb magas tornyának valamelyik pillérén ültem, előttem messze, körbe Fantasy World napfénytől szikrázó, havas, ködös tája, mellettem pedig egy mozdulatlan, óriási, félelmetes sárkány. Elképzeltem milyen lenne, ha leesnék erről a párkánytalan kőcsíkról az égben. Elképzeltem a zuhanást. Hmmm olyan szabad érzés volt odafönt, azt hiszem Noinonnak igaza van, amikor ilyen helyekre jön. Bár a szél ide-oda fújkálta a hajam és tépkedte zöld köntösöm, de ebben is volt valami vad, valami jó.
- Most azon gondolkodom, hogy... - kezdtem tétován, majd inkább abbahagytam. Noinonra sandítottam, és észrevettem, hogy ő is engem néz a szeme sarkából. És most nem tűnt fenyegetőnek, dühösnek, vagy valami hasonló... nem tudom megmondani milyen volt. Az az érzésem támadt, hogy ismeri a gondolataimat, ismeri előző eszemfuttatásaimat is, mégis arra bíztat, beszéljek. Úgyhogy folytattam a mondatot, és elmondtam mindent, ami az eszembe jutott. Jó volt beszélni. És jó volt azt gondolni, hogy Noinon figyel is rám. Bár szemei ismét a távolba meredtek, mégis úgy éreztem, figyel rám. Ez is jó volt.Beszéltem, nagy hallgatós szüneteket beiktatva, ilyenkor megpróbáltam elképzelni, mi járhat a sárkány fejében. És mintha azt közvetítette volna felém, hogy ezen próbálkozásaimon rendkívül jól szórakozik. X) Közben egyre jobban föltámadt a szél, azzal fenyegetett, hogy elsodorja kedvenc nagy, karimás, köpenyem zöld színével teljesen megegyező boszorkánykalapom. Idegesen, percenként nyúltam oda és húztam jobban a fejemre. Kellemetlenné vált a szél. Amúgy talán nem fáztam volna, így viszont igen metsző volt és kezdtem átfagyni. Egyébként is talán untattam Noinont.
- Azt hiszem akkor most megyek. Majd még jövök. - álltam föl és fordultam volna el, mikor a sárkány hirtelen ijesztő sebességgel kitárta egyik szárnyát. Borzasztóan megijedtem a mozdulattól, majdnem leszédültem a párkányról, úgy összerezzentem, de a sárkány újra szobormerev lett, csak felém eső szárnyát tárta ki. Rám sem nézett, meg se moccant a továbbiakban. Egy perc múlva rájöttem, hogy Noinon szélfogónak rakta ki fél szárnyát. Nekem. Amint a gondolat eljutott az agyamik, magamban örömtáncot jártam és kis mosollyal a szájam szélén visszaültem.
- Jó, végülis maradhatok még egy kicsit... X)
Úgyhogy maradtam és tovább folytattam kicsit talán egyoldalú társalkodásunkat. ;)
Morrigan
Eleinte nehéz eldönteni, hogy Noinon tényleg ennyire közömbös, és egyáltalán megéri-e törni magad érte, vagy lépésenként, de meg lehet mozdítani belül azt a szoborszívet. A jelek, apró gesztusok pedig utóbbi feltételezést erősítik, és hogy Noinon értékeli kitartásodat és társaságodat is :) +25% kedély
A felkelő nap fénye szokatlanul meleg fénnyel borította be Tagrelu romjait. A levegő hideg volt, a felragyosó fény mégis szívet melengető volt. Így, nappal a romok sokkal kevésbé tűntek fenyegetőnek, inkább rejtélyesnek. Merészen kisétáltam a főkaputól a központig vezető gigászi, széles, nyílegyenes felvonulási út közepére hogy megcsondálhassam nagyszerűségét. Itt tágas és szellős volt mindent, még a romvárosra oly jellemző ősi, dohos levegőt sem lehetett érezni. Nagyszerű út és utcarendszerek, néma szökőkutak, üres terek, csorba szobrok és kongó paloták tucatjai mellett haladtam el, mégis valami méltóságteljes fenség áradt az egészből. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül, már régóta éreztem - Aegloss volt olyan tapintatos, hogy finomal jelezte közeledtét, így nem rémültem halálra, amikor az egyik körútról meghallottam a felém közeledő pengeszerű karmok csörgését a síma köveken. Nem néztem hátra, csak magamban mosolyogtam, ahogy a hippogriff szaporán fölzárkózott mellém és egy jellemző csőrcsattintással üdvözölt. Meg sem állva kinyújtottam felé a kezem, amit kedvesen megcsipkedett.
"Szia kisanyám." hallottam meg az összetéveszthetetlen hangot és stílust a fejemben.
"Neked is üdv Aegloss. xD"
"Mit csinálunk?"
"Megvárjuk Nihurát. x)" válaszoltam és óvatosan oldalra sandítottam, hogy kifigyeljem Aegloss reakcióit. A griff nyakán a szőr egy pillanatra felborzolódott és újra csettintett egyet, de a gondolatai között vidámságot éreztem, semmiképpen sem bosszúságot. :)
Egy helyen, ahol a felvonulási út ismét térré szélesedett, megálltunk az egyik impozáns szökőkút mellett. Hatalmas, kör alakú medencéjében sajátos illatot árasztó, zöld iszap és víz (?) ült meg. Közepéből mozgalmas szoborcsoport tört ki, varázslatos tengeri lények és humanoid alakok kavalkádja. A tritonok kagylóiből még most is csöpögött valahonnan a víz, lomhán csobogva a pocsojába. Leültem a medence széles párkányára. Aegloss a tökéletesen méretezett utcakövekre telepedett le. Merengve néztem a még most is gyönyörű teret - teraszos villák, gigászi oszlopok, vízköpők, árkádok és boltíves ablakok hosszú sorai - minden olyan üres és lassan minden oszlopra és kupolára felfut ez a különös, sötét színű futónövény. Arra ocsúdtam föl, hogy Aegloss húzogatja a ruhám szárát. Már megszokhatta merengéseim, de azértis megköveteli magának a figyelmet. x) Úgyhogy visszafordultam feléje és lábaimat magam alá húzva beszélgetni kezdtünk - arra Aegloss mindig kész. Úgyhogy sokat dumáltunk és nevettünk össze-vissza. x)
A nap már egészen magasan járt, mikor végre meghallottuk közeledni Nihurát. Előbb éreztem meg jelenlétét, minthogy meghallottam volna patái kopogását, és csak legutoljára láttam meg, ahogy elnéztem Aegloss mögött a sugárút felé, ahogy ott közeledett a néma árnypegazus. Azonnal lecsusszantam a szökőkút párkányáról és felé siettem. Aegloss némileg komótosabban tápászkodott fel, nyújtózkodott, ásított, de azért ő is odajött. x) Üdvözöltem Nihurát és tudattam vele, mennyire örülök, hogy végül eljött. Óvatosan végigsimítottam a nyakát is, mire szokatlanul kedvesen megbökött az orrával.
"Én is örülök."
Aztán közöltem árnylényeimmel a terveimet, miszerint kószálunk egy kicsit a városban és megkeressük az egyik fürdőt, amit még múltkor vettem észre a magasból. Aegloss hangos egyetértését fejezte ki, Nihura csak beleegyezően pislantott, mire elvigyorodtam. Az árnypegazus fejének egy mozdulatával jelezte, hogy szálljak fel a hátára, amit meg is tettem (egyre ügyesedem e téren xD) és elindultunk. Út közben tovább beszélgettünk, teljes három oldalú telepátiát kialakítva, ami néha idegesítőnek tetszett, de igazából nagyon jó volt. :D Még Nihura is gyakrabban nyilvánult meg, miközben a bámulatos városban kószálva élénk eszmecseréket folytattunk. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladtunk a városba, már érezni lehetett, a szintkülönbség-változást, az utak egyre jobban kanyarogtak és emelkedtek, néhol széles lépcsők álltak utunkba, ahogy a város fölkúszott a hegyekre. Aztán az egyik meredekebb kaptató tetejére érve, lepillantva végre megláttam, amit kerestünk - a város egyik magaslati teraszán álló, oszlopos-kupolás fürdőt. Nagyszerű látvány volt, a napsütésben még meg is csillant a valaha dúsan aranyozott kupola és főhomlokzat.
Aegloss nagyjából tudta az utat, így hamar el is értük az épületet. A padló teljesen márvánnyal volt burkolva, bár a nagy kövek itt-ott már megcsorbultak, néhány oszlop ledőlt és a központi kupola is beszakadt, még mindig rendkívül fényűző hely volt. Sok üres, vagy befagyott medence mellett haladtunk el (Aegloss nem állhatta meg, hogy ne csúszkáljon egy kicsit xD) mígnem megtaláltam, amit kerestem: az épület közepén, a beszakadt kupola alatt gőzöldő forró medencét. ;) A kör alakú termet gőz borította, ami sűrűn gomolygott a teremben. Lerúgtam a csukám és óvatosan belelógattam a lábam a vízbe. Valóban jó meleg volt, a mozaikkal kirakott medence pedig tiszta. Gondoltam, valamilyen forrásból táplálkozik a melegvíz. Aegloss rendkívül jól szórakozott - belevetette magát a medencében, jól lefrücskölve Nihurát, aki lemondón prüszkölt. xD Nevetve figyeltem még egy darabig Aegloss idiótáskodását, majd elindultunk teljesen felfedezni az épületegyüttest. Rájöttünk, hogy a melegvíz több forrásból is táplálkozik és föld alatti csövek vezetik szét az épületben. Találtunk - bár jelenleg befagyott - de egészen tiszta, hideg vizű medencéket is. Arra gondoltam, milyen nagyszerű lehetett egykor, ha még most is ilyen impozáns ez az egész. Szerettem volna újraépíteni. Bár, ha ez lehetséges is, a mai nap már semmi képpen nem kezdhettünk bele (xD) mert korán elkezdett sötétedni, így bármennyire is jót szórakoztunk és beszélgettünk, vissza kellett indulnunk - így hát ezúttal a gyorsabbik megoldást választva, repülve mentünk a romok határáig.
Tenar
Kellemesen és jókedvvel telt az idő Tagrelu máskor kifejezetten kísérteties hangulatú romjai közt kalandozva. Nihura megszokott vérmérsékletéhez képest is elég jó kedvben lehetett és szépen tűrte Aegloss bohóságait :) Mindkettejük 25%-kal vidámabb
Meglátogatom Selen-t, a kis szavanna-unikornist is. Azonnal beleszerettem, amint megláttam. :) Hamarabb észrevett engem, mint én őt, szorosan az anyja mellől figyelt engem nagy kedves szemeivel. Egyáltalán nem ijedt meg tőlem, inkább nagyon is érdeklődőnek tűnt. Az anya-unikornis viszont kicsit bizalmatlanul méregetett, azért nem mentem egyből nagyon közel. Kicsit távolabbról nézegettük egymást Selennel, és egy pár finom maggal és sárgarépával próbáltam közelebb csalogatni magamhoz. Érdeklődve forgatta a füleit, majd egyszer csak megindult felém és otthagyva kissé feszülten figyelő anyját, hozzám lépdelt. :) Megszimatolta a kezemben lévő portékát, majd egy kis hezitálás után elfogadta őket és csemegézett belőle. Amikor már üres lett a tenyerem, óvatosan megsimogattam puha orrát is. Szemeiben kíváncsiság csillant, azt hiszem, jól meg fogjuk érteni egymást. :)
Laureriel
A megérzéseid valószínűleg nem csalnak :) Az anya természetes féltése ellenére simán ment az ismerkedés, és ő is megnyugodhatott afelől, hogy nem fogod bántani csemetéjét. Selen láthatóan szimpatizál veled. +20%kedély
Eljöttem meglátogatni Aurint. A kis sárkányt más növendékek társaságában találtam meg, ahogy játszott velük. Nagyon vidámnak és virgoncnak látszott. Egy ideig elnéztem, ahogy csintalankodnak, aztán egyszer csak Aurin észrevette, hogy figyelem. Egy pillanat alatt megfeledkezett a játékról, rám villantotta kék szemeit, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Csak kapkodtam a fejem, hová lehetett, aztán egyszer csak hirtelen, ismét föltűnt előttem. Egy pillanatig lebegett előttem a levegőben, majd ismét eltűnt, mint a kámfor, hogy újra meg-megjelenjen a levegőben tekergőzve. Nevettem játékosságán, és úgy hallottam, mintha ő is nevetett volna, bár azt hiszem inkább a fejemben hallottam, mint a fülemmel. Aztán a sárkányka ismét csak előtűnt egy magas párkányon és vidám, eleven szemeivel fürkészett. Kíváncsian nyújtogatta felém a nyakát, de nem mozdult onnan magasról. Bemutatkoztam neki és kicsit beszéltem hozzá. Okosan figyelt, tisztán éreztem, hogy megérti, amit mondok. Végül előszedtem a zsebemből egy kékesen csillogó üveggolyót, amit neki hoztam. Aurin szemei elkerekedtek, teljesen megbűvölte a játékszer. Gondoltam, próbára teszem és felé dobtam a golyót. Az ifjonc újra egy pillantás alatt eltűnt és következőnek már csak azt vettem észre, hogy a golyóval a mancsai között, a fejemben kacagva cikázik körülöttem a levegőben. Nagyon boldognak játszott a játékával, ami egy idő után érdekesebbnek is bizonyult nálam, mert Aurin elszaladt a barátaival, akiket szintén mind lázba hozott a golyó. :D Nagyon megkedveltem Aurint, és hamarosan újra jövök meglátogatni!
Laureriel
Jól sikerült az első találkozásotok a virgonc sárkánykával. Az ajándék nála is jó benyomás keltett, ahogy az szokott lenni, biztos nagy becsben tartja majd :) Várja, hogy újra láthasson! +20% kedély
Újra eljöttem Gwydréhez, és ezúttal elhatároztam, hogy kicsit megmutatom neki a neveldén kívüli világot. Ma úgyis különösen tettrekésznek nézett ki - valahogy megérzhette, hogy jövök, mert már a bejárat körül sertepertélt, amikor beléptem.
- Szia! - derültem föl, ahogy megláttam és leguggoltam, és kinyújtottam a kezemet felé. Nem kellett neki kétszer mondani, azonnal odatotyogott hozzám, én meg megcirógattam a homlokát. - Ma felfedezéste indulunk. - mondtam, mire a szemei kíváncsian csillogtak. Nem akartam, hogy hamar elfáradjon, úgyhogy óvatosan fölvettem a karjaimba. Nem ijedt meg, továbbra is kíváncsian nézegetett rám, majd a világra, ahogy kiléptünk a nevelde kapuján. Aranyos volt, ahogy ide-oda kapta a fejét, alig győzte nézni a Templom sokféleségét, a termeket, folyosókat, más lényeket, lovasokat, mágusokat és a rengeteg elhaladó embert. Egy idő után nagyobb bátorságra is kapott, és menet közben fölmászott a vállamra, majd egy hirtelen mozdulatnál leucskázott. Megijedtem, hogy baja esik, de a következő pillanatban kis rántást éreztem a ruhámon, és kitekeredett nyakkal hátrapillantva láthattam, hogy a kis sárkány pont beleesett zöld köpenyem hátrahajtott nagy kámzsájába és most kicsit értetlenül pislog, hogy mi történt. Jót nevettem, és mivel láttam, hogy nincs semmi baja, hagytam, hogy a továbbiakban ott utazzon. XD Azért gondolom nem mindennapi látvány voltam egy sárkánnyal a csuklyámban. XD Végül lassan elértük a bejárati csarnokot. Bár eddig is sokmindenkit láttunk, a legnagyobb forgalom mégiscsak itt volt. Előhalásztam hátulról Gwydrét, hogy a kezemben tarthassam, amíg itt átverekedjük magunkat. Nem rémült meg a tömegtől, én viszont nem akartam véletlenül elveszteni. X) Végül kiértünk a Templomból, és hamarosan már a gigászi épület-együttes mellett elterülő havas mezőkön sétáltunk Gwydrével. A kis sárkány eleinte idegenkedve, majd egyre inkább kíváncsian ismerkedett a hóval, majd 10 perc múlva már nagy élvezettel ugrált benne. Ismét rávettem egy kis fogócskára és hóhajigálásra is. X) Nagyon jót játszottunk. Azért nem maradtunk kint sokáig, nehogy megfázzon. Mikor már az én ruháim átfagytak, akkor fölkaptam a kis virgoncot és ellentmondást nem tűrve visszavittem a jó meleg neveldébe. Még egy kicsit maradtam és beszéltem hozzá, míg újra el nem szenderedett. Jól elfáradhatott a szaladgálástól és a szabad levegőtől. :) Amíg lesz hó, még kimegyünk majd havazni. :)
Morrigan
Gwydre hamar bátran nézett szembe és hamar meg is barátkozott a kinti világgal. A hócsata felejthetetlen öröm marad számára, és már alig várja, hogy ismét el gyere hozzá :) +20%
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sétáltunk egyet, szokás szerint, közben elmondtam neki a terveimet, hogy lehetséges hogy új helyre kéne költöznie
, mert biztosan jobb lenne neki szabadon, viszont így tudnia kéne egykét dologról, így hamarosan elkezdjük a "kiképzést"
